Új elnök a PVSK-kosarasok élén

A pécsi születésű dr. Rákossy Balázs, a PVSK férfi kosárlabda-szakosztályának új elnöke sajtótájékoztatón mutatkozott be pénteken. Az államtitkár kiemelte, hogy kapcsolatait felhasználva szeretné támogatni a nagy múltú pécsi klubot és szakosztályait.

A PVSK ügyvezető elnöke, Czerpán István köszöntőjében elmondta, hogy a szakosztályban dolgozók és az elnökség társadalmi munkája nélkül nem tudna hatékonyan működni a klub, ezért köszönet illeti mindazokat, akik az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező klubot bármilyen módon támogatják. A PVSK férfi kosárlabda-szakosztályának elnöki pozíciója eddig betöltetlen volt, az egyesület pedig a társadalom különböző szegmenseiből igyekszik felkérni embereket a tisztségek betöltésére, így érkezett a felkérés Rákossy Balázs államtitkár is.
– Pécsiként nagy megtiszteltetés ért e felkéréssel, hiszen szülővárosomban a PVSK olyan szimbolikus és kultikus klub, mint a Ferencváros a fővárosban, öröm számomra, hogy az itteni munkában részt vehetek. Remélem, segíteni tudom majd a szakosztály munkáját a még nagyobb sikerek elérésében – mondta Rákossy Balázs.

IMG_3787

– A régióban egyedülálló közönség szurkol mérkőzésről mérkőzésre a pécsi férfi kosárlabdázóknak, ez a fantasztikus buzdítás pedig elengedhetetlen a győzelmekhez. A kormány, amelyet én képviselek, mindenben támogatja a sportot, iránta való elkötelezettsége vitathatatlan. Tudjuk, hogy a sportnak közösségteremtő és egészségmegőrző szerepe is van, ezért a kormányzati munka egyik legfontosabb célja többek között nemzetközi versenyek rendezése, amelyben a 2017-es vizes világbajnokság rendezési jogának elnyerése óriási lépésnek számít. Emellett a mindennapos testnevelés bevezetése is arra ösztönzi a lakosságot, hogy egészségesebben éljünk. A pécsi bázison arra fogunk törekedni, hogy a PVSK a legjobb legyen, hiszen egy sikeres pécsi klub egyben sikeres Pécset is jelent. Bízom abban, hogy összefogással elérjük reális célkitűzéseinket – vázolta az államtitkár a kormány és a klub terveit.

– Elég sok sportágat kipróbáltam életem során, Kiss Endre elnök úr fiával például együtt jártunk a tájfutók edzésére, a kosárlabdával és Bán Gábor ügyvezető igazgató úrral pedig a grundkosárlabda-pályákon ismerkedtem meg. Magam is rendszeresen kilátogatok a Vasút mérkőzéseire, de más sportág képviselőinek is szívesen szurkolok. Ezen ismeretségek és kapcsolatok alapján érkezett a megtisztelő felkérés a szakosztály elnöki posztjára. Társadalmi munkában látom el a feladataimat, megpróbálok minden eszközzel azon lenni, hogy támogassam a kosárlabdázókat. Az uniós pénzek elosztása ugyan korlátozott, de a tao-pályázatokon keresztül még jobbá tehetjük a pécsi kosárlabdázást – zárta a PVSK férfi kosárlabda-szakosztályának új elnöke.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés