Új programokat mutatott be a diáksportszövetség

A Magyar Diáksport Szövetség 2018 novembere és 2019 januárja között országos konferenciasorozatot tartott, amelynek keretein belül a magyar iskolarendszer országosan egységes fittségmérési módszeréről, a NETFIT®-ről tartottak tájékoztatót az érdeklődőknek, emellett a szervezet legújabb ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzéseiről is szó esett a program telt házas záróeseményén Pécsett.

A Magyar Diáksport Szövetség folyamatosan egyeztet a tanulók egészségfejlesztésével foglalkozó szakemberekkel, mert a szervezetnél úgy látják, hogy hosszú távú és tartós eredményeket csak összefogás révén lehet elérni. Ennek a közös munkának az eredménye az is, hogy a közel kétéves kutatási folyamat eredményeként hamarosan a sajátos nevelési igényű és a gyógytestnevelés-foglalkozásokra járó tanulók fittségi mérése is megvalósulhat az egyéni szükségleteiket figyelembe véve, illetve azokhoz alkalmazkodva.

A január végi pécsi konferencia résztvevői az MDSZ hamarosan induló ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzési programjairól is kaptak tájékoztatást, amelyek olyan érdekes és hasznos információkat dolgoznak fel, mint a motivációs elméletek és azok gyakorlati vonatkozásai, a tanulásértékelés, valamint a korszerű mozgástanulási és mozgástanítási elméletek az iskolai testnevelés esetében.

Hirdetés