5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportLabdaÚjabb visszatérő játékos a PVSK-nál

Újabb visszatérő játékos a PVSK-nál

A PVSK-Veolia vezetői az előző, nem túl fényesre sikeredő szezon után új csapat építését határozták el. Ennek újabb lépéseként a héten leigazolták a korábban már tövv évet Pécsett töltő fiatalt, Popadics Miljant.

Bár messze még a felkészülési időszak kezdte, a PVSK-Veoli NB I.-es férfikosárlabda csapata egyre inkább kezd formálódni. Már ami a keretet illeti, ugyanis tartva az utóbbi hetek menetrendjét, újabb igazolást jelentett be a klub.

Sopronból érkezik a PVSK-hoz a Popadics Miljan, aki épp egy éve igazolt el pécsiektő, így régi ismerősként tér most vissza a csapathoz, akárcsak a pár hete szerződtetett Bíró Olivér. Az 1999-es születésű kosaras minden bizonnyal az NB I. B-ben szereplő pécsi gárdának is erőssége lesz majd, azonban nem lepődnénk meg, ha az A csoportban is sok játékperc jutna neki. Azért is, mert kimondottan jó kezű, ponterős, tehetséges kosaras, és azért is, mert belefér az U23-as szabályba.

A PVSK eddig hivatalosan négy távozót jelentett be korábban, illetve az is biztosra vehető, hogy a csapatot 8 évig erősítő Veljko Budimir sem Pécsett folytatja.

A PVSK-veolia játékoskeretének alakulása

Távozók: Ruják András (Oroszlány), Carev Alakszej (Oroszlány), Dragasevics Veljko (?), Krivacsevics Márkó (?), Veljko Budimir (?).

Érkezők: Füzi Róbert (Jászberény), Bíró Olivér (Oroszlány), Illés Máté (Oroszlány), Ivosev Tamás (MTK), Almir Hasandics (bosnyák), Popadics Miljan (Sopron).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő