Újrajátszották a 2000-es sydnei olimpiai magyar-orosz vízilabda döntőjét

Augusztus 30-31-én tartották a Waterpolo All Star Festival nevű sporteseményt, amelynek fő attrakciója a 2000-es sydnei olimpiai döntő magyar-orosz újrajátszása volt. Emellett a fiatalabb korcsoportok – köztük sokan pécsiek – is megmérkőzhettek egymással.

A rangos esemény visszajátszásán kívül a Nyugat és Kelet-válogatott legjobbjai kétszer is megvívták egymással a harcot a Duna Arénában, négy korosztályban is (U12, U13, U14, U15), és junior válogatottunk szerbekkel való csatája is a kétnapos program része volt. A Nyugat-válogatott csapatai 8 mérkőzésből 7-et nyertek, és a juniorok is megverték szerb ellenfelüket, még a visszavágónál is.

A PSN Zrt. színeiben 9 játékos lépett fel, a PVSK-Mecsek Füszért OB I.-es csapatát pedig két fő képviselte.

– Hatalmas élmény volt számunkra ez a gála! Jó volt látni a gyerekeket, sugárzott az arcuk az örömtől egy-egy győzelem után – említette Lukács Gergely, a PSN Zrt. Vízilabda szakosztályvezetője, junior válogatott edző és a PVSK-Mecsek Füszért OB I.-es csapatának vezetőedzője – Minden korosztályban nagyszerűen játszottak a pécsiek, s ez egy remek visszaigazolása annak, hogy kiváló szakmai munka folyik a városunkban.

A PSN Zrt. sportolói és edzői a gálán:

Sportolók:

2007: Imre Kolos
2006: Tóth András, Holl Gábor, Krutki Marcell
2005: Raffai Barna, Bali Bálint
2004: Gaszt Roland, Gelencsér Ákos, Slézia Dávid
1999-es junior válogatott: Turnai András, Csorba Tamás (PVSK-Mecsek Füszért)

Edzők:

– Török Viktor (U13-as Nyugat)
– Krizsán András (U12-es Nyugat)
– Lukács Gergely (junior válogatott)

A pénteki nap utánpótlás eredményei ide kattintva megtekinthetők.

A szombati nap utánpótlás eredményei ide kattintva megtekinthetők.

A vízilabda gála fő szenzációja pedig a már említett magyar-orosz mérkőzés az ezredfordulón, amely előtt 24 évig nem született hazai olimpiai arany a vízilabdában, így a 13-6-os győzelemmel Magyarország újra a sport nagyhatalmává vált. Az idei – körülbelül négyezer szurkoló előtt lejátszott – meccsen a Millenium Masters 13-8-as eredménnyel győzött az Oroszország Masters ellen. A magyar együttesben 34 olimpiai- és 14 világbajnoki aranyérem tulajdonosa ugrott együtt a medencébe, kiemelve a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergelyt, aki most búcsúzott el az aktív sportélettől, a gála záró- és búcsúmeccse az ő tiszteletére zajlott le. A 2000-es mérkőzés legendás csavargóljának tulajdonosa és a PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila is aktívan részt vett az aranycsapat idei mérkőzésén.

Hirdetés