Valamennyi versenyprogramját felfüggeszti az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége – a hatóságok döntésével összhangban – azonnali hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét átmeneti időre.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője hétfőn a szervezet Facebook-oldalán közzétett videoüzenetben elmondta, hogy az MLSZ vezető testülete „valamennyi labdarúgó-mérkőzés lejátszását felfüggesztette, beleértve az NB I.-es mérkőzéseket is”.

„Azt kértük a kluboktól, hogy ebben az időszakban tekintsenek el az edzések megtartásától és látogatásától, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy a játékosok, stábtagok otthon maradhassanak” – mondta Sipos Jenő.

Emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány miatt az MLSZ már korábban is hozott meg döntéseket: elhalasztott egy nagy létszámú edzői konferenciát, az utánpótláscsapatok nem utaztak el külföldre és az MLSZ sem rendezett utánpótlástornákat, a kormány döntésével összhangban zárt kapus mérkőzéseket rendelt el, továbbá felfüggesztette az utánpótlás-bajnoki mérkőzések lejátszását „a legfontosabb cél, mindenki egészségének a megóvása érdekében”.

„Reméljük, hozzájárulunk ahhoz, hogy a járvány ne terjedjen tovább. Ebben kérjük a megértését a játékosoknak, az edzőknek és természetesen a szurkolóknak is” – tette hozzá.

Az OTP Bank Liga 33 fordulójából eddig 25-öt játszottak le, a Merkantil Bank Liga NB II.-ből pedig még tíz kör van hátra. Előbbiben eredetileg május 16-án, utóbbiban egy nappal később lett volna az utolsó játéknap.

Hirdetés