Vári: szemléletbeli változás kell!

Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó vezetésével bő egy hónap múlva teljesen új keretek között működnek Pécs sportcélú intézményei. A sportcsarnok, a jégpálya, a Hullámfürdő és a Sportiskola vezetését összpontosító Pécsi Sport Nonprofit Zrt. hasonló közegben már tapasztalatokat szerző, immáron a város polgárának számító vezetőjét kérdeztük arról, mi minden várható az általa felügyelt területen.

Fotó: Müller Andrea

– Az olimpiai sikerek okán mindenki tisztában van sporttudásával, ám azt kevesebben tudják, hogy a sportirányításban is szerzett tapasztalatokat. Azt pedig még kevesebben, hogy milyen feladatokat is kellett eddig ellátnia Budapesten e témában.

– A főváros XI. és XII. kerületében működő sportlétesítmények üzemeltetésével, az ezeket összefogó társaság vezetésével foglalkoztam az utóbbi időben. A Sportmax sport-, szabadidő- és rendezvényközpont igazgatójaként a versenysport, a tömegsport és a rendezvények oldalán szereztem tapasztalatokat. Itt pontosan láttam, milyen hasznos dolgok vannak e piaci szférában, mi módon lehet hatékonyabban, költségbarát módon üzemeltetni sportkomplexumokat.

– Nyilván áttekintette már a pécsi sportlétesítmények eddigi működését, azt, mi módon, hogyan folyt eddig Pécsett a munka. Mit gondol, milyen területeken van szükség, gyors és hathatós beavatkozásokra?

– A legfontosabb, hogy gyökeret verjen egy újfajta szemléletmód. Éreznie kell minden e területen dolgozó kollégának, hogy a létesítmények nem egy-egy sportklubhoz tartoznak, hanem közösségi értéket képviselnek, azaz a város apraja nagyjának tulajdonában állnak. Emellett elsősorban takarékoskodni kell a vagyontárgyakkal. A rendelkezésre álló létesítmények működtetési költségeit, ahol lehet, vissza kell fogni. Természetesen továbbra is előnyt élvez az élsport ezekben az intézmények, de mindenképpen nagyobb teret kell engedni a tömegsportnak.

– Az egységes működés mit von maga után?

– A működtetés gazdaságosságának áttekintése után szinte bizonyos: több területen átcsoportosításokhoz, a párhuzamosságok megszüntetéséhez kell nyúlni. Látni kell, hogy a város által elindított átszervezési folyamatokkal kevesebb pénzből is fenn lehet tartani az épületeket. Nem is mindig kell nagy dolgokra gondolni: az is sokat számít, ha az edzőtermekben csak akkor ég a lámpa, ha tartózkodik is bennük valaki.

– A pécsiek számára fontos lehet, számukra milyen változásokkal járhat az egységes irányítás?

– Nagyon fontos, hogy akár egyazon időpontban az élsport és a szabadidős sport képviselői is használhassák a komplexumokat. Ehhez persze plusz létesítmények, s fejlesztések kellenek. Bízom benne, hogy pályázati források, magánbefektetők segítségével erre módunk lesz. A külső bevételeinket is növelni kívánjuk, azaz a fizetős szolgáltatásokat kell bővíteni. Pontos számokat még nem tudok mondani, de hiszem, hogy ilyen téren is nagy tartalékok vannak a rendszerben.

– Első látásra milyen létesítményfejlesztésben lehet gondolkodni?

– A sportcsarnok esetében mindenképpen szükséges a korszerűsítés, hiszen funkcionalitása elavult. Az sincs kizárva viszont, hogy másikat lenne célszerű építeni helyette. Emellett az pécsi uszodahelyzet fejlesztése sem késlekedhet. Év végéig egyébként egy komplett fejlesztési javaslatcsomag készítését tűztem ki célként magam elé. Azt szeretném, hogy a frissen kijövő pályázatokon ennek segítségével folyamatosan indulhasson a város. Korábban ugyanis ilyesmire alig volt példa, de az is előfordult, hogy ésszerűtlen tervek miatt kellett nyertes pályázati pénzt visszaadnunk.

Hirdetés