Ne tudja meg, hogy mi történt a pécsi szupertehetséggel!

A túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Honda szerdán bejelentette, hogy három gyári pilótával, köztük Michelisz Norberttel vág neki az idei szezonnak.

A japán autógyár WTCC-s csapatának Facebook-oldalára felkerült közlemény szerint a 31 éves magyar versenyző mellett a 2012-es bajnok, 36 esztendős brit Rob Huff, valamint az elmúlt három szezonban is a Hondánál vezető, 39 éves korábbi Forma-1-es pilóta, a portugál Tiago Monteiro ül majd a Civic WTCC-k volánja mögött.

A közlemény emlékeztet rá, hogy Michelisz – akit Magyarország legnagyobb autósport-sztárjának neveznek – kétszer nyerte meg a privát vb-címet (2012, 2015). A Honda azt írta, Michelisz autóját a korábbiakhoz hasonlóan az olasz JAS Motorsport készíti majd fel.

Michelisz4

“Az elmúlt három évben Hondával versenyeztem, kiváló kapcsolatom alakult ki a gyárral, ennek is köszönhetők a futamgyőzelmek, valamint a tavalyi privát vb-cím” – idézte Micheliszt a közlemény. “Hálás vagyok a lehetőségért, és azt remélem, az idén be tudom bizonyítani a Hondának, hogy érdemes volt hinnie bennem.”

Michelisz3

A mohácsi pilóta 2008-ban mutatkozott be a WTCC-ben, 2010 óta a Zengő Motorsport színeiben négy futamot nyert, kétszer a Hungaroringen győzött.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés