Világkupa bronzérmet nyert az egerági judos lány Mongóliában

 

Azt nem lehet mondani, hogy a párizsi világbajnokságot követő első kvalifikációs viadalon tolongtak volna a jelentkezők, huszonkét ország mindössze százhatvannégy judósa mérlegelt Ulánbátorban, valamelyest tovább rontja a képet, hogy közülük ötvenhat judós a mongol színeket képviselte.

A kép Szabó Franciska egyik magyarországi szereplését ábrázolja

 

Csak a férfiak 60 kilogrammos súlycsoportjában telt meg a tizenhatos tábla, ami azt jelentette, hogy szerencsés esetben már három győzelem is elegendő volt a legfényesebb érem megszerzéséhez.

A három magyar induló közül Szabó Franciska szerepelt a legjobban: a Leányvár-Egerági Üstökös SE versenyzője erőnyerőként kezdett, majd a negyeddöntőben túljutott a mongol Otgonon. Az elődöntőben a szlovén Rasa Srakával mérkőzött, ellenfelét néhány napja a párizsi világbajnokság bronzmeccsén győzte le Mészáros Anett.

A hasonló bravúr nem sikerült, de Szabó Ferenc lánya-tanítványa jól tartotta magát, jukóval kapott ki a későbbi aranyérmestől. A vigaszágon aztán sikerült javítani, a húsz esztendős Szabó Franciska hátrányból fordítva ipponnal győzte le a mongol Tsend Ayush-t, megszerezve ezzel pályafutásának első felnőtt Világkupa-érmét!

Éremért utazott Mongóliába a paksi Atomerőmű SE 81 kilogrammos judósa, Csoknyai László, aki ennek megfelelő vehemenciával vetette magát a küzdelembe: ipponnal győzte le a mondol Davaadorj-t, majd vazarival a kazah Ruzukulovot. A fordulópont az ugyancsak mongol Otgonbaatar elleni elődöntőben jött el, ezt a meccset „Csoki” aranyponttal elveszítette, majd a bronzmeccsen ipponnal kapott ki a szlovén Sedejtől, így az ötödik helyen végzett.

A harmadik magyar induló, a 100 kilogrammos Farkas Bálint (Honvéd-Kipex) két mongol judóssal találkozott, mindkettőtől kikapott, így a hetedik helyen végzett.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat az előttünk álló hétvégén az üzbég fővárosban, Taskentben folytatódik majd.

Hirdetés