Hirdetés

Bejelentette a visszavonulását Gyurta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros vb- és kétszeres Eb-győztes úszó – írja a Nemzeti Sport

A 28 éves Gyurta Dániel kedden, a Császár-Komjádi Sportuszodában tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, felhagy a profi sporttal.

Gyurta egy külön kinyomtatott beszéddel készült, a papírt viszont hamar összecsukta, a folytatásban már „segítsége” nélkül, többször elérzékenyülve beszélt döntéséről.

„A mai nappal a hivatalos pályafutásomat befejezem. Életem legnehezebb döntése, de egy ideje már csak 90 százalékos teljesítményre vagyok képes, nem 110-re, mint korábban.”

Gyurta beszédét azzal folytatta, sajnálja, hogy korábbi edzőjének, a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit a szakember érte tett. Olimpiai bajnok úszónk immár könnyeivel küszködve megköszönte Virth Balázsnak és Kovácshegyi Ferencnek is a rengeteg segítséget.

„Élete utolsó 50 méterét” a helyszínen, hét kisgyerek kíséretében úszta le.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét