16.6 C
Pécs
hétfő, október 7, 2024
KezdőlapTOPTavasszal elkezdődhet a jégpálya befedése

Tavasszal elkezdődhet a jégpálya befedése

A kivitelezési munkákra a feltételes közbeszerzést hamarosan kiírják, így 2025 márciusában akár el is kezdhetik befedni a Pécs Városi Műjégpályát.

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. idén februárban nyújtott be támogatásai kérelmet a Magyar Jégkorong Szövetséghez (MJSZ), a városi sportcég célja az volt, hogy megoldjon egy hosszú évtizedek óta húzódó problémát, és végre be lehessen fedni a Pécs Városi Műjégpályát.

Az MJSZ nyár közepén jóváhagyta a PSN kérelmét, így biztossá vált, hogy közel 700 millió (687) forintnyi taokeretet tölthet fel erre a célra Máté János vezette cég. Ehhez önrészként 294 milliót kell hozzátennie a PSN-nek, így jön ki a végül közel 1 milliárdos büdzsé.

– Amikor a kérelmet a jégkorong szövetséghez beadtuk, akkor ilyen kivitelezési költséggel lehetett számolni, de értelem szerűen azóta valamelyest emelkedtek az árak az építőiparban – fejtetett ki érdeklődésünkre Török Ottó, polgármesterei sportbiztos. – Az tehát az MJSZ jóváhagyása után már biztos, hogy a 687 milliós taokeretet feltöltheti a PSN, amit még idén el is kezd a cég. Mivel azonban a kivitelezés pontos összegét jelenleg nem lehet tudni, ezért hamarosan egy feltételes kiviteli közbeszerzést fog kiírni a város a munkára. Az azon legalacsonyabb összeget ajánló kivitelező által meghatározott ár alapján fogjuk látni, hogy az eredeti tervben szereplő 294 milliós önrész mellé mennyit kell még tennie a városnak, illetve akkor lehet majd azt is megvizsgálni, hogy a 687milliós keret feletti, 12,5 százalékos, úgynevezett kiegészítő sportfejlesztési támogatásra tudunk-e még felajánlást találni.

A lelátó is fedett lesz

Ezek azonban leginkább már csak technikai részletek. A feltételes közbeszerzés után – aminek kiírásáról a szeptemberi közgyűlésen születhet meg a döntés – jövő márciusban akár el is indulhat majd munka.

A tervek szerint a 60×30 méteres jégpályát és a hozzá tartozó nézőteret teljes egészében be fogják fedni, az oldalhomlokzatok borítását pedig ideiglenes szerkezettel, azaz ponyvával tervezik.  Az északi oldalon részlegesen a végleges szendvicspanel kerülne a helyére, a keleti, nyugati és a déli oldalt határoló ponyvaszerkezeteket pedig úgy csinálnák meg, hogy jó idő esetén kézi működtetéssel feltekerhetők legyenek.

A jégpálya belső világítását korszerűsítenék és párátlanító berendezést is ki akarnak alakítani, valamint villámvédelmi fejlesztések is megvalósulnának. Az első ütem keretében, tűzvédelmi okokból a meglévő lelátó első három sora lenne a továbbiakban használható.

Fontos kiemelni, hogy hogy mindez a remények szerint tavasszal startoló felújítás során valósulna meg, de a hosszabb távú tervek között egy második ütem is szerepel, ahol a ponyva helyett már falazott szerkezet lenne és a kiszolgáló egységes fejlesztése is megvalósulna.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő