5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaTolvajok a villányi borfesztiválon

Tolvajok a villányi borfesztiválon

Állampolgári bejelentés érkezett 2014. július 20-án 1 óra 9 perckor a rendőrség ügyeletére, hogy ismeretlen személyek a villányi Rendezvénytéren megtartott „Rosé Fesztivál”-ról elloptak egy őrizetlenül hagyott női táskát.

A kiérkező rendőrök a helyszíntől nem messze megtalálták a földre elhajított táskát, azonban abból egy parfüm és egy mobiltelefon hiányzott. A feltételezett elkövetőket rövid időn belül elfogták, akiknél a ruházat átvizsgáláskor megtalálták a hiányzó tárgyakat, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt, mellyel elszámolni nem tudtak. Az elvégzett adatgyűjtést követően kiderült, hogy 1 óra és 3 óra közötti időben a Rendezvénytéren található információs pavilonba – az ott lévő személyzet figyelmetlenségét kihasználva – bementek, majd onnan egy darab lemezkazettát, a zárban lévő kulccsal, valamint a kazettában található több mint 150 ezer forint készpénzzel eltulajdonították.

A két 20, valamint egy 19 éves dél-baranyai lakhellyel rendelkező férfit az intézkedő rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Mindhárman részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tettek. A helyszín közelében a járőrök az eldobott női táskán kívül a lemezkazettát is megtalálták, azokat lefoglalták.

A három férfi ellen két rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást – írja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő