2022 fát ültet összefogással Pécs az Európa Zöld Fővárosa cím kapcsán

A pécsi városvezetés harmadszorra is megpályázza az Európa Zöld Fővárosa címet. Ebből az alkalomból a baranyai megyeszékhelyen 2022 fát ültetnek. A faültetések első, jelképes mozzanata volt a Király utcán gömbkőrisek elhelyezése.

Öt gömbkőrissel kezdték meg a faültetési programot Pécsett, a belváros szívében.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke a hétfői eseményen elmondta, az Európa Zöld Fővárosa pályázatot ismét benyújtja Pécs, ezen alkalomból 2022 fát ültetnek el.

– A város legfontosabb intézményeinek, szereplőinek az összefogása is mutatja azt, hogy a zöldvárosnak teljes támogatottsága van, és a következő években – részben az Európa Zöld Fővárosa programnak köszönhetően – olyan fejlesztések várhatók, amelyek segítségével Pécs gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is fenntartható pályára állhat – mondta Kővári János.

– Ezek a facsemeték nem csak azt szimbolizálják, hogy Pécs mennyire komolyan készül a Zöld főváros programra, hanem azt is, hogy pécsiek által nevelt növényekről van szó, hiszen a városi csemetekertben növekedtek – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki azt is elmondta, hogy a csemetekert területe megsokszorozódott az elmúlt évek alatt, így nem csak a szóban forgó fákat, hanem az összes többi facsemetét is innen tudják beszerezni.

Az ültetésen a Pécsi Tudományegyetem rektora, Miseta Attila, Síkfői Tamás, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Csóka János pálos rendfőnök is részt vett.

A résztvevők elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a természeti környezet megóvása és a fenntarthatóság a mostani, és a jövő generációk számára is fontos.

– A 21. század legnagyobb kihívása a környezetvédelem: egy híd az egyház, a város, a gazdaság és civilek között, nagyon örülök neki, hogy fákat ültetünk, és ezzel is gyermekeink, unokáink jövőjét biztosítjuk – mondta Vári Attila, Pécs polgármesterjelöltje.

Kővári János korábban elmondta: az elmúlt években nagyon tudatos zöldítés zajlott Pécsett, létrehozták a Tudás Ligetét 650 fa elültetésével, idén pedig Pécs Liget néven elkezdődött egy olyan projekt, amelynek keretében 150 ezer fát ültettek el a Tüskésrét melletti területen. De a zöldítéssel nem szeretnének leállni a városban, közösségi faültetés keretében egyre több növény kerül a földbe.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés