21 civil halt meg Harkivban az éjszaka, csütörtökön folytatódnak a béketárgyalások – ÉLŐ

Heves harcok dúltak éjszaka Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban, amit egyelőre nem tudtak bevenni az orosz erők. Ukrajnai források szerint az éjjeli rakétatámadások során 21 ember halt meg, és száznál is több a sérültek száma. Ez már a háború hetedik napja. Az első hat nap eseményeivel korábbi cikkeinkben foglalkoztunk (1., 2., 3., 4., 5., 6.).

20.33:

Csütörtökön folytatódnak a béketárgyalások Ukrajna és Oroszország között. Az Index azt írja, sajtóértesülések szerint ismét Belaruszban találkoznak.

20.12:

Egy kis segítség, ha támogatnánk az ukrán menekülteket:

19.52:

Ukrán fegyveres erők arról számoltak be, hogy az orosz hadművelet tervezéséről kerültek a birtokukba dokumentumok, melyekből az derül ki, hogy az oroszok úgy számolták, 15 nap alatt tudják elfoglalni Ukrajnát – írja közösségi oldalán a The Kyiv Independent.

19.45:

A tavaszi pécsi baba- és gyermekholmibörzén is gyűjtenek majd a rászoruló ukrán családok számára. Részletek ITT.

19.37:

Roman Abramovics orosz multimilliárdos eladja a Chelsea futballklubot és a befolyt összeget egy újonnan felállított karitatív szervezetnek adja, ami az ukrajnai háború áldozatait fogja segíteni. Feltételezhető, hogy az orosz invázió nyomán érvénybe lépő nemzetközi pénzügyi szankcióknak fontos szerepük volt a döntésben. (444)

18.40:

A 193 ENSZ-tagországból 141-en ítélték el Oroszországot az Ukrajna elleni támadás miatt, ezzel együtt felszólították a hadműveletek azonnali beszüntetésére és az orosz haderők Ukrajnából való kivonására az ENSZ Közgyűlésén szerdán, Genfben. A határozat nem kötelező erejű, de fokozza a Vlagyimir Putyinra helyeződő nemzetközi nyomást.

A szavazáson 35 ország nem vett részt, például Kína, Kuba, Azerbajdzsán, Üzbegisztán és Venezuela, öten pedig a javaslat ellen szavaztak: Oroszország, Fehéroroszország, Észak-Korea, Eritrea, Szíria. Magyarország megszavazta a javaslatot. (Guardian)

18.00:

Adolf Hitlerhez hasonlította Vlagyimir Putyint orosz elnököt Ukrajna ENSZ-nagykövete az ENSZ-ben. Szergij Kiszlicja a világszervezet New York-i rendkívüli ülésén az orosz invázióról szóló beszédében azt mondta, az orosz akció célja, hogy „megfosszák Ukrajnát a létezés jogától”.

„Azért jöttek, hogy megoldják az ukrán kérdést. … Több mint 80 évvel ezelőtt egy másik diktátor megpróbálta megoldani egy másik nép kérdését. Elbukott, a világ határozottan és egységesen válaszolt” – idézte szavait a Guardian.

17.30:

Szijjártó Genfben elmondta, szerinte mi a különbség az illegális migráns és az ukrajnai menekültek között. A külügyminiszter szerint nem lehet párhuzamot vonni a két csoport között. Kijelentette: az illegális migránsok gyakran agresszívan viselkednek, és a zöldhatáron akarnak átlépni, de az Ukrajnából érkező menekültek a határátkelőhelyekhez jönnek és fegyelmezetten, türelmesen várakoznak. (MTI)

16.40:

Egy Ukrajnából érkezett kismama a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján adott életet egészséges újszülöttjének március 1-jén este – számolt be a 24.hu. Az 56 centiméterrel és 3400 grammal született kisfiú a Matvij nevet kapta. A baba és édesanyja is jól vannak.

16.30:

Hitel a Sberbanknál… Most mi lesz? Erről ITT írtunk.

16:20:

Levelet írt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek Márki-Zay Péter, az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A levélben Márki-Zay együttérzéséről, szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát és közölte, hogy az Egységben Magyarország pártszövetség politikusai „mindent megtesznek, hogy Magyarország lakossága minél pontosabb képet kaphasson az Ukrajnában zajló hősies honvédelmi háborúról” és kiveszik részüket a menekültek megsegítésében is. A teljes írás elolvasható a politikus közösségi oldalán. 

15.30:

Tömött sorok, átlépésre váró gyalogosok és autósok a magyar–ukrán határon. Tiszabecsen és Beregsurányban is folyamatosan fogadják az Ukrajnából menekülőket – írja a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

15.28:

A CNN értesülései szerint ma lesz az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalás második fordulója, ugyanazokkal a résztvevőkkel, mint hétfőn.

15.24:

Egyre több nyugati cég, nagyvállalat határolódik el Oroszországtól: felfüggesztik a termékeik exportját, leállítják oroszországi működésüket, blokkolják a szolgáltatásaikat. A Telex készített egy méretes listát, érdemes átböngészni.

15.10:

A Csorba Győző Könyvtárban (Tudásközpont), illetve fiókkönyvtáraikban adománygyűjtést szerveznek az Ukrajnából érkező menekültek, a háború következményeitől szenvedő rászoruló családok számára. Nyitvatartási idő alatt várják a felajánlásokat, melyeket a Magyar Vöröskereszt pécsi irodájába továbbítanak. További információ ITT.

14.30:

Az ukrán hatóságok közlése szerint múlt csütörtök óta – amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát – már 2000-nél is több civil halt meg a harcok következtében. Alig egy hét leforgása alatt (az ukrán hatósági közlemény szerint) közlekedési csomópontok, lakóépületek, kórházak és óvodák százait pusztította el az orosz hadsereg. (Telex)

13.30:

Pécsi iskolások fejezték ki szolidaritásukat a menekültek felé.

12.04:

Gyűjtést szerveznek a pécsi pólósok a menekültek megsegítésére. A március 5-én, szombaton 16 órakor kezdődő Eger elleni meccsre azt kérik a szurkolóktól, támogatóktól, hogy ha tehetik, olyan tartós élelmiszerekkel, gyermekápolási termékekkel érkezzenek, amelyek segíthetik a hazájukat elhagyni kényszerülők mindennapjait.

10.41:

Képek a magyar–ukrán határszakaszról:

Fotók: police.hu

10.35:

A magyar határátkelőhelyekre továbbra is folyamatosan érkeznek az Ukrajnából menekülők. A bajbajutottakat a rendőrök segítik. Akik igényt tartanak rá, azokat szervezetten ideiglenes menedékhelyekre, és segítségpontokra szállítják, ahol fűtött épületekben tartózkodhatnak, és ellátásukról is gondoskodnak. (Police)

Az elmúlt napon (március 1-e 0 órától március 2-a 8 óráig) több mint 21 ezren lépték át a magyar határt (21.739-en). A be- és kilépők száma a rendőrség honlapján ide kattintva tekinthető meg.

10.30:

Az orosz–ukrán háború megviselte a forintot, egy hét alatt a 355-ös szintről 382-ig menetelt az euróval szembeni árfolyama. Ezzel szinte folyamatosan új történelmi mélypontokat állít fel a magyar deviza. A Portfolio folyamatosan frissülő elemzése ide kattintva olvasható el.

Ez történt tegnap este óta:

A tegnap óta Kijev felé tartó 64 kilométeres orosz katonai konvoj egyre közeledik az ukrán főváros felé, a legfrissebb hírek szerint már csupán 15 kilométerre van a város határától. Közben az éjszaka folyamán sem mérséklődtek az orosz támadások Ukrajnában, Harkivot folyamatosan tűz alatt tartották a megszálló erők. A harcoknak 21 halálos áldozata volt éjjel, és ukrán közlés szerint 112-en megsérültek.

A magyar rendőrség közben kiadta legfrissebb adatokat arról, hogy a háború kitörése óta mennyien érkeztek Magyarországra Ukrajnából: tegnapig, azaz hat nap alatt több mint 116 ezren.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés