Hirdetés

A közelmúltban adták át a teljesen megszépült Dóm teret, ennek apropóján keresgélve számos érdekességet találtunk a tér történetéből – mutatjuk!

Újabb belvárosi tér szépült meg Pécsett, immár a bazilika előtti Dóm téren is bátran lehet sétálni, de akár rollerezni is – már nem billegnek a kövek, ráadásul az új burkolat alatt a vízelvezető rendszert is rendbe tették. Az átadó kapcsán több olvasónk is szóvá tette, miért is nincsenek a téren fák. Erre viszonylag egyszerű a magyarázat, a Dóm tér fő funkciója – hasonlóan az olaszországi történelmi piazzákhoz –, hogy kiemelje és láthatóvá tegye a névadóját, a dómot, azaz a székesegyházat. Változás ebben nincs, hiszen az 1891-ben átadott „előző” téren sem voltak fák. Régebben igen, legalábbis a kerítés mentén, de akkor meg úgymond burkolt tér nem volt – amint egy korabeli képen látszik (ami még a székesegyház átalakítása előtt készült):

Jól látszik, térburkolat gyakorlatilag nem volt Forrás: egykor.hu

Ha megnézünk egy képet például a római Szent Péter térről, ott is hiába keresünk fákat, pont azért, hogy a tér fő eleme, a bazilika jól látható legyen:

Láthatunk viszont egy fura dolgot: egy obeliszk áll a római téren. Ez még az ókorban került Rómába az egyiptomi Heliopoliszból, majd 1586-ban Sixtus pápa utasítására helyezték el a tér közepén. De miért is fontos ez nekünk, pécsieknek? Azért, mert a Dóm téren is van hasonló obeliszk, nem is egy, hanem kettő – ezeket a mostani felújítás során restaurálták.

Az egyik megszépült obeliszk a Dóm téren

A két obeliszket a székesegyház 1800-as évek végén történt teljes átalakítása kapcsán emelték, ekkor kapott burkolatot maga a tér is. Az obeliszkek budafai homokkőből készültek, a tömböket a Mánfához közeli településről 22 ökör és 5 ló segítségével vontatták Pécsre – az út hat hétig tartott! Ráadásul a korabeli hírek szerint az egyik tömb út közben el is törött, így újat kellett hozni, azaz volt még egy forduló is. Az obeliszkek emlékeztetnek a Szent Péter térire, de persze nem törekedtek az egyiptomi hatásra, a pécsi oszlopokat Dulánszky Nándor korábbi pécsi püspök címere, illetve kerubfejek díszítik.

A tér alsó részének jellegzetes alkotása Szepesy Ignác püspök szobra Kiss György műve, ez is a nagy átalakítás idejében, egészen pontosan 1893-ra készült el. Az egykori pécsi püspökről a városlakók közakadozása révén, hálából emeltek szobrot, hiszen a püspök sokat tett a városért. Talán sokan emlékeznek rá, hogy 2009-ben leemelték a helyéről, hogy az Operalia rendezvényei a téren jobban láthatóak legyenek. Bár az is felmerült, a szobor új helyre költözik, de végül eredeti helyére állították vissza.

Forrás: Pécs Lexikon, Romváry Ferenc: Pécs szobrai

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét