13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút Nő3 év, 3 pécsi pár, 3 tökéletes lánykérés!

3 év, 3 pécsi pár, 3 tökéletes lánykérés!

Mindenki emlékszik még a pécsi párokra, akiknek az eljegyzése felrobbantotta az internetet? Az egyik lány kezét a szalagavatóján, a másikét a levegőben kérték meg, tavaly pedig a város főterén vált hatalmas attrakció egy lánykérésből. Megkerestük a ma is boldogan élő párokat, és megkérdeztük őket terveikről, illetve néhány tippet is összegyűjtöttünk, hogy lehet igazán különlegessé tenni ezt a nagy lépést!

Ismersz olyat, aki helyből nemet mondana a nagy kérdésre, ha nagy közönség előtt, esetleg a születésnapján, karácsonykor, évfordulókor kérné meg a párja? Vagy olyat, aki csalódott volt, amiért egy szürke hétköznapon, otthon kérték meg a kezét? Természetesen ez egyénfüggő, de mi megpróbáltunk utánajárni, mi lehet a tökéletes lánykérés titka.

Íme a pécsi lánykérések, amikre az egész ország odafigyelt: 

A pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola 2016-os szalagavatójának fő műsorszáma volt, mikor az ünnepi műsort záró keringő után kérte meg az egyik frissen avatott lány kezét a párja. Pandurics Zsanett és párja azóta is együtt vannak és tervezik az esküvőt is.

– A lánykérés egy szép emlék. Ahányszor a gyűrűmre nézek, mindig eszembe jut az a csodás pillanat, meg persze a meglepetés elsöprő ereje. Azt hiszem, ezt soha nem felejtem el. Egyelőre az esküvő még csak terv, sajnos. Bár sok kommentárt olvastam a cikk alatt, hogy fiatalok vagyunk, korai volt még, mi nagyon jól megvagyunk és nem érezzük így. Sok minden történt, a párom elment külföldre egy időre, de ezt is átvészeltük, még ha néha nem is volt könnyű – mondta el a lány lapunknak.

Zsolt hatalmas közönség előtt húzott gyűrűt Zsanett ujjára

2017-ben sem maradt Pécs különleges lánykérés nélkül. Fodróczi-Baj Dorinának a párja a felhők felett kérte meg a kezét. A kajakos férfi az orfűi sportpályán kajakokból rakta ki a kérdést: „Hozzám jössz?”. Tavaly szeptemberben már kimondták a boldogító igent is.

– Tavaly összeházasodtunk, csodálatos volt az esküvő. Talán furcsán hangzik, de a lánykérés nagyobb élmény volt még a lagzinál is, azt az érzést soha semmi nem tudja majd felülmúlni, maximum majd ha lesz gyerekünk. Nászúton is voltunk már, és most szeretnénk lehetőség szerint még többet utazni, a baba majd 1-2 év múlva lesz szerintem aktuális nálunk – árulta el terveiket boldogan.

Dorina és Vilmos 2018 szeptemberében mondta ki a boldogító igent

A tavalyi évben pedig Nagypál Emese kezét kérték meg a legextrább módon, kedvese egyszer megígérte neki, hogy megállítja a kedvéért a Széchenyi téren az összes embert. Ez sikerült is, hiszen a karácsonyi vásár tömege előtt a nő kedvenc dalát adta elő, aztán egy molinót a városháza balkonjáról lelógatva kérte meg a kezét, aki könnyeivel küszködve, természetesen igennel felelt.

– A lánykérés hatalmas meglepetés volt, hiszen én úgy tudtam, csak forralt borozni megyünk a barátokkal. Még a mai napig is kapunk gratulációkat és visszajelzéseket, hogy nagyon tetszett másoknak is a párom ötlete. Jövő év augusztusára tervezzük az esküvőt, már keressük a tökéletes helyszínt is – újságolta lapunknak a legfrissebb menyasszony.

Bedő Ferenc és Nagypál Emese a havazás ellenére megolvasztottak néhány szívet akciójukkal

Elvileg persze, ha az ember boldog a párjával és el tudja képzelni, hogy leélje vele az életét, mindenképp óriási örömöt érez a keze megkérésekor, nem számít, mikor és hol történik meg. De azt azért valljuk be, hogy nem igazán van olyan nő, aki ne preferálná a lánykérés ilyen vagy olyan módját.

Vannak, akiknek nincs romantikusabb élmény annál, mint hogy párjuk egy közös vacsorakészítés vagy filmezés után, szinte spontán térdre borul és gyűrűt húz elő a zsebéből. Esetleg azt szeretnék, ha egy erdei séta alkalmával, kettesben andalogva hangozna el a mindent eldöntő kérdés.

Mások viszont nagyobb figyelemre számítanak és hatalmas műsort várnak szerelmüktől.

Egy kis sétára invitált és lánykérés lett belőle?

Lássuk, milyen lehetőségei vannak Pécsett azoknak a férfiaknak, akik nagyszabású gyűrűátadásra készülnek!

1. Lánykérési akció a pécsi szabadulószobában

Egy nemrégiben nyitott szabadulószoba a szerelemmel kapcsolatos játékot alakított ki, a szoba így remek randihelyszín, de témája miatt ráadásul még romantikus lánykéréshez is ideális. Hab a tortán, hogy házassági ajánlat esetén 40 százalék kedvezményt adnak a belépőjegy árából is.

2. Mindig nyerő egy olyan hely, ami csak a tiétek

Van egy olyan pontja a városnak, ahol csak ti ketten rendszeresen elbújtok a világ elől? Egy pad, amin órákat ücsörögtetek az egyetemi évek alatt, vagy gimisekként titokban elcsattant az első csók? Habár tömeg itt biztosan nem lesz, hatalmas élmény lesz a lánynak, ha kedvese letérdel és felteszi a nagy kérdést. Ennél romantikusabb nem is kell!

3. Sosem elég a nyári naplementékből

Talán elcsépeltnek tűnhet a lánykérés plusz naplemente kombináció, de nem feltétlenül kell tényleg annak lennie. Hiszen annyi lehetséges módon lehet mégis különlegessé tenni. Zenével, barátokkal, piknikkel, a variációk végtelenek. Ha azt akarjuk, hogy igazán nagyot szóljon a dolog, válasszunk olyan helyet, ahol nem csak mi csodáljuk az égi jelenséget, hanem jó sok másik ember is. Garantáltan nagy lesz az ováció.

Kettesben a tó partján vagy inkább egy nyári fesztivál alkalmával is hatalmas lehet az élmény

Tipp: Ha egyediek akartok lenni, inkább ne ünnepnapokkor hozakodjatok elő a házassági ajánlattal. Ez nem hangzik jól, de sajnos úgy jöhet le, hogy nem volt jobb ajándékötletetek. Sőt! Rosszabb esetben elvonja rólatok a figyelmet a több száz szerelmes, aki szintén ilyenkor számol be a nagy hírről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő