4 milliárdos adócsalást lepleztek le Pécsen

A Pécsi Járásbíróság hat férfi előzetes letartóztatását rendelte el csütörtökön különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra. A hatóság szerint közel 4 milliárd forintnyi adót csalhattak el.

hirdetés

A nyomozás eddigi adatai szerint egy összehangoltan működő bűnszervezet 2017 óta közel 18 milliárd forint értékben vett mobiltelefonokat külföldről nettó áron, amik egy baranyai kft.-hez kerültek. A beszerzés azonban nem a kft. nevében történt, hanem erre, az adófizetés kijátszása céljából úgynevezett köztes cégeket használtak fel.

A bűnszervezet az állami adóhatóság megtévesztésével, valótlan nyilatkozatok megtételével, az áfa jogosulatlan visszaigénylésével összesen 3,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A letartóztatott gyanúsítottak bűncselekményben részt vevő cégeknek részben ügyvezetői, részben alkalmazottai. A cselekményeket három gyanúsított társtettesként, hárman bűnsegédként követték el.

A gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények miatt indult jelentős tárgyi súlyú, súlyos büntetéssel fenyegetett büntetőeljárásra figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, a büntetőeljárásban részt vevő más személyek jogellenes befolyásolásával, bizonyítási eszközök, illetve elektronikus adatok megsemmisítésével vagy elrejtésével megnehezítenék a bizonyítást, vagy annak meghiúsítására törekednének.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, valamennyi gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a bíróság határozata nem végleges.

Hirdetés