600 millióból újult meg Uránváros közkedvelt része

Pénteken hivatalosan is birtokba vehették az uránvárosi polgárok azt a két nagyberuházást, amely elkészült, és teljesen újjáformálta a városrész egyik forgalmas területét: már javában működik a Hajnóczy-piac, a Bihari utca és a Laterum között pedig bicikliút, kutyafuttató, új játszóterek, járda és új út is épült. A két beruházás összértéke csaknem 600 millió forint.

Ha valaki pár éve járt csak az uránvárosi piac környékén, és most jutott el oda ismét, könnyen azt hiheti, eltévedt, alaposan megváltozott ugyanis a terület: a megújult Hajnóczy-piac üzletsorát bármely nyugat-európai város elfogadná, bicikliút vezet ide, megújult parkoló és sok zöld növény szegélyezi az utakat. A kicsikre is gondoltak, hiszen játszótereket is használhatnak a családok.

A péntek délutáni átadón Decsi István, Pécs alpolgármestere felidézte, 9 éve kapott bizalmat a helyiektől, hogy képviselje őket, meghallgassa véleményüket.

– Akkor elindult egy közös munka, egy közös gondolkodás, számba vettük azokat a fejlesztéseket, amelyeket itt helyben szerettünk volna megvalósítani – fogalmazott Decsi István, aki uránvárosi önkormányzati képviselő is. – Ezek közös eredmények, és rengeteg türelemre, kitartásra volt szükség, hogy eljuthassunk a mostani napig.

Decsi István (középen) és Bundy János (jobbra) is beszédet mondott

Decsi István külön megköszönte a környéken élők türelmét, hiszen a munkák zajjal, porral jártak, munkagépek dolgoztak, de mint mondta, kollégáival igyekeztek meghallgatni az észrevételeket, azokat beépíteni a fejlesztésekbe.

– Szeretném, ha ez a munka, amit közösen elkezdtünk, folytatódhatna, és közösen alakíthatnánk tovább a városrészt, Pécs egyik legdinamikusabban fejlődő részének jövőjét – emelte ki Decsi István.

Az alpolgármester beszéde után Bundy János, mindenki „Bundy bácsija” mondott rövid beszédet, aki folyamatosan Uránvárosban él gyakorlatilag a városrész felépülése óta. Bundy János, aki egy saját, a városrészről szóló versét is felolvasta, úgy fogalmazott, nagyon örül a sorra zajló uránvárosi fejlesztéseknek, például a rendelőintézet korszerűsítésének, de azt kívánja, senkinek ne kelljen használnia a vadonatúj orvosi berendezéseket – inkább az új játszóterekre vigye a gyerekeit, unokáit.

A beszédek után Decsi Istvánt néhány környéken élő is megkérdezte, egy hölgy úgy fogalmazott, örülnek a fejlesztéseknek, de vannak észrevételeik is. Szóba került, hogy a Bihari utcában a járdára folyik a sár (többek között a közelmúlt nagy felhőszakadásai után), az alpolgármester elmondta, mindenképp megvizsgálják a kérdést. A helyszínen a szakemberek lapunknak azt mondták, a helyzet javul, ha a frissen ültetett fű megerősödik, de műtárgyakkal is lehet segíteni. Egy úr azt vetette fel, jó a játszótér, de nagyobb gyerekeknek is kellene ilyen lehetőség. Decsi István alpolgármester kiemelte, a mostani beruházásokkal nem zárult le Uránváros fejlesztése, vannak erre is programok, az a cél, hogy minden korosztálynak és a mozgáskorlátozott gyerekeknek is legyen játszólehetőségük, ahogy a városrészben erre már több példa is van.

A most lezárult két nagy uránvárosi beruházás összértéke egyébként csaknem 600 millió forint: teljesen megújult a piaccsarnok, valamint tucatnyi új üzlethelyiséget építettek. Mintegy 900 négyzetméternyi kereskedelmi terület újult meg. 2000 négyzetméteren füvesítettek, négyezer cserjét ültettek, három játszóteret hoztak létre, kutyafuttatót és kerékpártárolókat építettek, egy kilométer hosszan pedig új bicikliút is kiépült. Csaknem 12 000 négyzetméternyi utat és járdát aszfaltoztak le, több mint 3000 négyzetmétert pedig térkővel fedtek le. A fejlesztés területe a Bihari utcától a Laterum hotelig tart, beleértve a Hajnóczy-piacot.

Az eseményen a Hajnóczy-piac kereskedői kóstolóval várták az érdeklődőket, a gyerekeket több játék is fogadta, és ki lehetett próbálni az új kerékpárutat is a PécsiKé-vel, a város új elektromos bringájával.

Ha valaki nem emlékezne már rá, milyen is volt régebben a piac és környéke, képeinken megnézheti, mennyire látványos a változás:

[twentytwenty]

[/twentytwenty]

De egy másik részen is jól látszik, milyen volt a környék korábban, és milyen most:

[twentytwenty]

[/twentytwenty]

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés