11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletA Fidesz és az ÖPE szerint riogat és bozótharcra készül a városvezetés

A Fidesz és az ÖPE szerint riogat és bozótharcra készül a városvezetés

Bár sokkal jobb költségvetési helyzetben van a pécsi önkormányzat most, mint a Fidesz idejében bármikor, a városvezetés riogat és rémhíreket terjeszt – mondta sajtótájékoztatón hétfőn délután Csizmadia Péter. A Fidesz pécsi frakcióvezetője Kővári János (ÖPE-KDNP frakció) és Vári Attila (Fidesz) képviselők társaságában beszélt a 2020-as pécsi költségvetés tervezetéről. Utóbbi múlt pénteken került fel az önkormányzat honlapjára, és itt írtunk róla részletesen. 

Mint ismert, az előző városvezetés 9,5 milliárd forint visszatérítendő, kamatmentes támogatást kapott a kormánytól, amikor a pécsi önkormányzat jogilag ugyan nem, de gyakorlatilag csődbe került (pontosabban 12,5 milliárdot, de abból 3 milliárd egy éven belül visszafizetendő, rövid lejáratú hitel volt.). Ebből 2019-ben a fideszes városvezetés 1 milliárd forintot fizetett vissza, a maradék 8,54 milliárdot a kormánnyal kötött szerződés szerint idén év végéig kellene egy összegben, pénzben visszafizetni.

A múlt pénteken nyilvánosságra került költségvetés-tervezetben a pécsi városvezetés ennek a 8,5 milliárdnak a visszafizetésére három verziót vázol fel.

  • “A” verzió: egy összegben, idén, pénzben – ez az előterjesztés szerint katasztrofális következményekkel járna a városüzemeltetés egészére nézve
  • “B” verzió: idén, 2,4 milliárd, aztán 2023-ig évente 2 milliárd pénzben – ez azzal járna, hogy az önkormányzatnak 2023-ig semmiféle pénzügyi-gazdaságfejlesztési mozgástere nem lenne, “felélné a jövőt”
  • “C” verzió: idén 2,4 milliárd, a maradék bő 6 milliárdot ingatlanokkal váltaná meg a város

A városvezetés szerint kizárólag a “C” verzió a kiút a mostani állami adósságcsapdából, így arra alapozva állították össze a 2020-as költségvetést, amiről holnap, március 10-én tárgyal és dönt a pécsi közgyűlés.

Csizmadia a riogatást és a rémhírterjesztést az “A” verzió kapcsán említette meg, és arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az általa vezetett pénzügyi és ellenőrzési bizottság nem fogadta el a pécsi költségvetés tervezetét. (Egy, a városvezető koalícióhoz tartozó képviselő hiányzása miatt 2-2 lett a szavazati arány a bizottságban. Ettől még a közgyűlés kedden megszavazhatja a tervezetet.) 

A fideszes képviselő az elmúlt tíz évet megelőző elmúlt tizenkét évet kritizálva elmondta, a szocialisták 43 milliárd forint tőketartozást hagytak a Fideszre 2010-ben, ami aztán éveken át 5-7 milliárd forintos működési hiányt termelt a városi költségvetésben. Állítása szerint a 2013-14-es állami hitelátvállalás után 2015-re ez a működési hiány évi 2-2,5 milliárd forintra mérséklődött, hogy aztán a helyi “gazdasági szerkezetátalakítás” és költségcsökkentés hatására 2019-re 2-2,5 milliárdos pluszba forduljon. Szerinte a mostani városvezetésnek nem lett volna más dolga, mint újratárgyalni a kormánnyal az adósság visszafizetésének feltételeit és átütemezni a törlesztést. Mint mondta, nem tudják, a városvezetés milyen számokat, milyen javaslatokat küldött a kormánynak, mert állításuk szerint a költségvetési főosztály vezetője kérdésükre nem tudott részletekkel szolgálni a témát illetően. Kijelentette, információik szerint érkezett válasz a kormánytól Péterffy Attila tárgyalást kezdeményező korábbi levelére, amiben támpontokat kérnek a városvezetéstől, amelyek mentén elkezdhetik a tárgyalást. Azt nem tudják – mint mondta -, hogy erre Péterffyék válaszoltak-e, de az a benyomásuk, hogy a pécsi önkormányzati vezetés bozótharcra készül a kormány ellen. Csizmadia Péter szerint ezt diktálja a gyurcsányi logika, és reméli, a volt kormányfő múlt heti pécsi látogatásakor nem mondta tollba Péterffy Attilának, hogy mit csináljon. 

Kővári János úgy fogalmazott, Péterffy Attila túszul akarja ejteni Pécs lakosságát, hogy zsarolni tudja a kormányt. Szerinte ha a következő 2-3 évben nem lesz komoly gazdasági válság, akkor az évi 2 milliárd forint törlesztés könnyen kifizethető lenne a “gazdasági növekedés” segítségével. Szerinte a költségvetés tervezetében fenyegetések vannak, de inkább tárgyalni kéne. Úgy véli, a költségvetésről szóló előterjesztés egyes részei komolytalanok, a kampányprogramból vannak átemelve. Kijelentette, a polgármester és a városvezetés alkalmatlan, ami abból is látszik, hogy a költségvetés nem megfelelően van összeállítva, és ezért kezdeményezni fogja annak felülvizsgálatát.

Vári Attila arról beszélt, hogy a „húszhuszas költségvetés” tervezete óriási bizonytalanságot mutat. Mivel a helyi sportlétesítmények kapcsán a városvezetés piaci alapú működtetést helyezett kilátásba, szerinte sérülni fog az utánpótlásképzés és a felnőtt csapatok is rosszul járhatnak. Konkrétan így fogalmazott: “ez veszélyezteti a fiatalok egészséges életmódjának nevelését”. Vári a PSN kapcsán annyit mondott, információi szerint a cég munkavállalói még nem kapták meg februári fizetésüket. 

Kérdésekre válaszolva Csizmadia Péter és Kővári János is megerősítette, hogy a városvezetés által felvázolt verziók közül a “B”-t tartják a legjobbnak. Lapunk kérdésére, hogy a 2023-ig tartó évi 2 milliárdos törlesztés esetén maradna-e bármennyi plusz pénz a kasszában évente, amivel gazdálkodhatna az önkormányzat és ha igen, akkor konkrétan mekkora összeg, Csizmadia Péter azt válaszolta: hadd ne kelljen konkrét összeget megneveznie. Annyit mondott, hogy tavaly is vissza tudott fizetni a város valamennyit (egy milliárdot, a szerk.) és maradt még mozgástere azon felül is. Mivel nulla százalékos hitelről van szó, ezért szerintük a pénzben való hitelmegváltás Péterffyék állításával ellentétben nem a jövő felélése, az ingatlanban való fizetés viszont az, mert úgy ingatlanvagyont veszít a város. 

Mindezek alapján sem a Fidesz, sem az ÖPE nem fogja megszavazni kedden a költségvetést.

Az alábbi videón a teljes sajtótájékoztató látható.

https://www.facebook.com/szabadpecs.hu/videos/517119942554714/?__xts__[0]=68.ARAi2JMZbHQqwkD-N3OGENm4P6mmSO_-Wjsaud1of1rDhWPnJIJyZaOUcq05eGucTzCSRbn-4f6N3_kDd1YbydeInqwZXYy4qHmcMlyAJ18stpK_EuAxNwwrYRTFI4kw1x4r64_TWYMH0-63PF4eRfpW6erGLZPryDjU7CeS43yQLDWyKrC6F9cY9fCjyes1PAFSfgrJbh1s6wFxNT5dG6v_NlKfy58Ye-cfcAUcD_8PZn29oJFJt-Agx_KqkgTMXxrnSJkrVnXFw9IDSOOjm59oNJns9bRx7ENwWGqxKcMWlLDzh-DHRPnTJGQdxKPmXVDGCVmWQbaryF8bZGmwyG8y40pXPjEvACW-A-J6EiJAV_TiHKewNKb9PFFGI5kdiwJAYA&__tn__=-R

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő