A harmadik helyezett Gyirmót érkezik vasárnap a PMFC-hez

A PMFC nem ment bele a halasztásba, vasárnap jöhet a Kaposvár elleni rangadó

Nem lesz könnyű meccs, a Gyirmótnak ugyanúgy három veresége van, mint a PMFC-nek, viszont hétszer győztesen hagyták el a pályát.

A Csertői Aurél vezette Győr-Sopron megyei gárda eddig négy ponttal többet gyűjtött, mint a másodosztály hatodik helyén álló pécsiek. Nem véletlenül vannak a harmadik helyen, le tudták győzni például a tabella első helyén álló Debrecent (a Lokinak ez az egyetlen veresége eddig), igaz, a jelenleg 18. helyezett Szentlőrinctől viszont kikaptak.

A Gyirmót keretének tagja az 1998-as születésű Vogyicska Bálint, aki Mohácson született, ott kezdett futballozni, majd Kozármislenybe került, onnan pedig 2015-ben az MTK-hoz, ahol bemutatkozott az első osztályban is.

A PMFC honlapja szerint a következőket érdemes tudniuk a szurkolóknak a 17 órakor kezdődő összecsapásról:

JEGYVÁSÁRLÁS

  • Jegyvásárlásra meccsnapon csak a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös hazai, valamint a 7-es vendégpénztárban nyílik lehetőség.
  • A belépőjegy ára egységesen 1000 Forint.
  • A 14 éven aluliak és a 65 év felettiek számára ingyenes a találkozó megtekintése, ugyanakkor az érintett korosztálynak is kérnie kell a jegypénztárban egy úgynevezett regisztrációs belépőt, amely díjtalan.
  • A pénztárak, valamint a stadion belépőkapui a mérkőzés kezdése előtt két órával, 15:00-kor nyílnak.

PÉNZTÁR- ÉS KAPUNYITÁS

  • A mérkőzés napján – október 25-én, vasárnap – a helyszínen 15:00-kor nyílnak a jegypénztárak.
  • Kapunyitás a hazai és a vendégszurkolók részére szintén 15:00-től lesz.
  • A Gyirmót ellen a Szigeti út felőli A-F jelzésű ülőszektor, a B-közép tribün, valamint a Vendégszektor kerül megnyitásra.
  • Belépéshez az északi ülő szektorokba az 5-ös, 6/B, a B-közép szektorba a 3-as kaput használhatják a drukkerek.

BÜFÉK A STADIONBAN 

  • A Gyirmót FC Győr elleni bajnoki mérkőzésen – a hazai és vendégszektorokban egyaránt – stadionbüfék üzemelnek.
  • A büfék 15:00-kor nyílnak.
  • Az északi oldalon négy, a B-középben kettő, a Vendégszektorban pedig egy büfével készül az üzemeltető.
  • A helyszínen készpénzes, illetve bankkártyás fizetésre is van mód.

SZÁJMASZK VISELÉSE

  • A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében kötelező a szájmaszk viselése a sportrendezvényeken is!
  • A szájmaszki rendeltetésszerű viselése a mérkőzés teljes időtartama alatt kötelező.
hirdetés

Hirdetés