A hiányzó pártlogók miatt már a baloldali sajtó is megtévesztésről beszél

A Mindenki Pécsért Egyesület mögé bújva számos DK-s, MSZP-s politikus indul majd a választáson, de a Gyurcsány Ferenc pártjaival szövetkező Jobbik és Momentum is politikust küldene a közgyűlésbe „civilként”. Most már a baloldaliak számára mértékadó helyi portál is arról ír – igaz mellékesen egy pécsi családi civil szervezetet megtámadva –, hogy a pártlogók nélküli megjelenés megtéveszti a választókat. 

hirdetés

Bár eddig egyetlenegyszer sem emeltek szót az ellen, hogy a Mindenki Pécsért Egyesület politikusai a párthovatartozásukat elrejtik a választók elől a baloldali médiában, most úgy tűnik, a helyi „mértékadó” portáloknál sem tartható tovább a dolog, legalábbis ha a Fideszt kell támadni egy civil szervezet programján keresztül.

A magát függetlennek beállító, ám a civilek szerint 3 millió tonnányi fa elégetésével vádolt Péterffy Attila kampányának szinte minden apró mozzanatáról beszámoló portál most egy sok-sok pécsi családnak segítő szervezetet támadott meg.

A nehéz sorsú embereknek, családoknak ténylegesen segítő szervezet ugyanis két előadót is meghívott egy programjára, akik közül az egyikük közgazdász, míg másikuk lakhatással foglalkozó szakember. A civil szervezet valóban civil eseményére azonnal rárepült a balos média, mondván, a két illető pécsi képviselőjelölt, méghozzá a Fidesz-KDNP-ÖPE színeiben.

Igaz, arról hallgatnak, hogy ez nem egyenlő egy önkormányzati választással kapcsolatos hivatalos eljárással. A portál – amely korábban egy nyilvános sajtótájékoztatón a Gyurcsány Ferenc pártjaival szövetkező Jobbiknak adott tanácsokat – szerint mindenesetre ez „megtévesztés”.  

A liberális portál ugyan erről nem ír, de a gondolatmenetüket folytatva ezek szerint a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt induló, pártlogóikat a szavazólapon nem vállaló MSZP-s, DK-s, jobbikos és momentumos jelöltek is megtévesztik a választókat. 

Úgy tűnik, hogy a balliberálisok oldal számára mértékadó portál pedig már azt is szemére veti az egyesületnek egyfajta leleplezésként, hogy miközben a szervezet rengeteg pécsinek segít – köztük nagycsaládoknak –, a város önkormányzata azzal támogatja munkájukat, hogy helyiséget biztosít számukra.

A portál „jól tájékozottságát” egyébként mutatja, hogy például szerdán arról számoltak be, hogy Páva Zsolt, Pécs polgármestere nem volt ott a Honsa Kft. csaknem 5000 négyzetméteres új gyártócsarnokának avatásán, holott a polgármester ténylegesen ott volt. A fake news-t egyébként különböző neten található fotók alapján alkothatták meg.

Hirdetés