A legek legje: baranyai bűntények 2020-ban

Az év végéhez közeledve sokan számot vetnek önmagukkal, összegzik az elmúlt 12 hónap történéseit, esetenként megpróbálnak a következő esztendőre hasznos következtetéseket levonni. Mi pedig megnéztük az idén lapunk által is lehozott pécsi és környékbeli bűntényeket, hogy ezekből érdekes összeállítást tegyünk közzé. Hozzátesszük, még a viccesnek tűnő gaztettekkel sem értünk egyet, ezek senki számára nem lehetnek követendő példák. Nos, lássuk, mire jutottunk. 

Egyes tetteken a híres „bűnözőkirály” Joker is jót derülne…

A legolvasottabbak

Kezdjük is mindjárt egy jól mérhető kategóriával. Jöjjenek azok a bűnügyi hírek, melyekre olvasóink közül – a tett durvasága, a jól csengő cím, egy nagy rendőri siker, vagy éppen a banális körülmények miatt – a legtöbben kattintottak!

Az első helyen a pórul járt drogfutár története szerepel, amely sztori nem csak a bűntény-kategória, de a képzeletbeli „Legolvasottabb cikkeink 2020-díj” abszolút győztese is egyben. Ugye emlékszünk még rá? 50 milliót érő kokainszállítmánnyal a hátizsákjában szenvedett balesetet az egyébként kábítószer hatása alatt álló motoros… További részletek itt:

Letartóztatták a 2,5 kiló kokainnal a hátán bukó motorost

A második a listában egy nemrég, egészen pontosan december 7-én megjelent eset, mikor is sodrófával püfölte férjét egy féltékeny tésenyi nő Mikulás napján! Ezt követi a szerencsére súlyos emberi sérülés nélkül lezajlott, azonban nagy port kavart baleset, melyben valami csoda folytán csak egy őz vesztette életét (noha ezt csak feltételezzük, az állat hogylétéről nem kaptunk bővebb tájékoztatást). De népszerűek voltak a gyorshajtással kapcsolatos cikkeink is, ezek közül kettő is bekerült a legolvasottabbak közé: EZ és EZ a cikk volt a befutó.

Valószínűleg nagy felháborodást keltett követőink körében, és ezért kerülhetett be ebbe az összeállításba a sajnálatos eset, mikor Pécsett egy hajléktalant egy kis dohányért és 675 forintért vertek össze. Sokan olvasták és osztották meg a rendőrségi felhívásnak eleget téve azt a hírt is, mely tartalmazta egy pécsi késes rablás feltételezett elkövetőjének képét és adatait.

Legnépszerűbb cikkeink közé tartozott egy német, nehezen tájékozódó idős férfi kálváriája is, aki a harkányi strandról tűnt el és csak másnap került elő, egész máshol.

Jöjjenek a leghihetetlenebb esetek!

Szinte mindenki tudna arra példát mondani, mikor olyan bűntényről olvasott, mely elsőre hihetetlennek tűnt a vitatéma, a körülmények, a bűncselekményt kiváltó tárgy, vagy mondjuk az indíték abszurdsága miatt. Nos, lapunk szubjektív ítélőbizottsága jó pár ilyen cikket is hozott. Íme.

Egy, a járványhelyzet miatt nagyon aktuális eset nálunk teljesen kiverte a biztosítékot a maga idejében, rengeteg kérdést tudtunk volna feltenni mindenféle irányba ennek kapcsán: a bűnöző egy hajléktalan volt, aki idén tavasszal feltörte a pécsi kórház fertőzőosztályának egyik épületét, és onnan műszaki cikkeket tulajdonított el. Igen, tényleg nem tűnt fel senkinek. Bővebben:

Betörés a pécsi Covid-központban: senkinek sem tűnt fel a hajléktalan, aki kipakolta az osztályt

Meglepő lehet, hogy idén több bűnesettel is összefüggésbe hozható az édesség. Egy férfi például lopott mobil visszaszolgáltatásáért cserébe kért süteményt, egy másik pedig egy cukrászdába tört be, de olyan is akadt, aki konkrétan tortát lopott el egy háztól.

Na de mi mindenen lehet annyira összeveszni, hogy tettlegességgé fajuljon a dolog? Nos, 2020-ban komoly verekedésre adott okot többek között a tévéműsor, a cukorborsófőzelék, de olyan baranyai bűnözőről is írtunk, aki csupán „belső hangokkal” került összetűzésbe, amik miatt vad gyújtogatásba kezdett.

A leghihetetlenebb bűntények közé soroltuk a „komlói Rocky Balboa” és a „diósviszlói vasöklű nő” esetét is, akik mindketten bőven kiérdemelték általunk adott, beszédes nevüket. De helyet kap ebben a kategóriában az a férfi is, aki talicskáját szorította szerencsétlenül a vasúti sínek közé, és ezért nem csak a taligát vesztette el, de közmunkára is ítélték.

Nem mindennapi eszközökben sem volt hiány: volt, aki porszívócsővel büntetett, más széket vert szét vitapartnerén, vagy éppen homokot és vajat használt a turpissághoz. Idén az is kiderült, hogy az Ormánságban nem csak a dinnye és az eper terem dögivel, arrafelé a marihuánát is jól lehet tartani.

A kedvencünk: a legbénább és legügyesebb bűnözők

Bizony, sokszor előfordul az is, hogy egy-egy bűntényt olyan mesterien, vagy éppen annyira balek módjára kiviteleznek, hogy ezt megjegyezzük magunknak. Jöjjenek az idei „év bűnözői” a megyéből.

A legügyetlenebbek között többen is akadtak, így itt nem tudunk végső győztest hirdetni: ott volt mindjárt az a mohácsi férfi, aki bepöccent és saját cuccait sem kímélve tombolt, például autójának is nekiesett láncfűrésszel. Azért ez több, mint ciki.

Legalább két olyan esetről is beszámoltunk, mikor az elkövetők ugyan próbálkoztak, de nem sikerült véghezvinni gaztettüket. Az egyik ilyen egy béna pécsi tolvaj volt, aki több lakásba is be akart jutni, mindhiába. Még nála is nagyobb bakot lőttek annak az ötfős drávaszerdahelyi bagázsnak a tagjai, akik szerszámokat loptak volna, de

Na és ki volt idén a legszemfülesebb bűnöző? Szerintünk mindenki tudja, hogy ez a cím csakis azé a bankrablóé lehet, akinek – annak ellenére, hogy a férfiról készült több képet, videót és grafikát gyakorlatilag az egész ország látta – május óta nem akadtak a nyomára.

Dicsérjük a rend őreit, lássuk a legnagyobb fogásokat!

2020-ban sem volt hiány hőstettekben: a rendőrök számtalan esetben szolgáltattak igazságot, mi pedig kiválasztottunk néhányat legnagyobbat szóló akcióik közül.

Több toplistás bűnöző is a pécsi rendőröknek köszönhetően került bilincsbe! Egyikük nyomára városunk nyomozóinak segítségével bukkantak rá Hollandiában, egy másik férfit pedig a pécsi belvárosban fogtak el a helyi zsaruk.

Két nagy drogfogást is kiemeltünk az idei rendőrakciók közül: Mohács mellett egy egész kannabiszerdőt lepleztek le a baranyai rendvédelmi szervek, augusztusban pedig 200 rendőr csapott le 13 helyszínen egy pécsi drogbanda tagjaira.

Sajnos ilyenek is voltak… A legdurvább bűnök következnek. 

Ugyan nekünk is nehezünkre esett némely borzalmas, brutális, megdöbbentő, felháborító, gyomorforgató esetről beszámolni, most mégis kiemeljük ezeket is. Méghozzá azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet rá: nem szabad félelemben élni, de bizony a bűnözők köztünk élnek, érdemes tehát odafigyelni a környezetünkre és a megfelelő helyen jelezni, ha bármi gyanúsat észlelünk. Így talán tragédiákat előzhetünk meg.

Ezeknek a szörnyűséges bűntényekhez nincs is mit hozzáfűznünk, az erős idegzetűek csak nyissák meg az alábbi linkeket, melyeket nem súlyossági sorrendben és a teljesség igénye nélkül teszünk közzé, listába szedve.

Verték, éheztették, kínozták nevelt gyerekeiket a mohácsi „mintaszülők”

Lapáttal verte össze szerelmét és szomszédját a féltékeny bakonyai birkapásztor

Zavarta, hogy ugat a kutyusa, fejszével vágta fejbe

Saját barátnőiket hirdették szextárskeresőn, óriási pénzt kerestek rajtuk

Nem elég, hogy zaklatta a szomszédot, de még a macskáját is leforrázta

„Megöllek, meghaltok”: letartóztatták a Kertvárosban fegyverrel fenyegetőző férfit

Felakasztotta kutyáját egy ormánsági férfi, mert túl játékos volt a báránytereléshez

Rács mögé kerül a kislányok előtt önkielégítő netes szatír

Brutálisan megkínoztak és fejbe lőttek egy cicát Komlón

Szemeteslapátot tört szét gyereke fején egy alkoholista komlói nő

Mocsokban, erőszakosan nevelték lányaikat az egymást is bántalmazó szülők

Az országosan elérhető, ingyenesen hívható 80/225-225-ös segélyhívó számon és EZEN a weboldalon mindenki tájékozódhat arról, hol kaphat lakóhelyéhez legközelebb segítséget, emellett minden kormányhivatal foglalkozik segítségnyújtással.

A 2020-as top 10-es legolvasottabb cikkeinkről szóló írásunk pedig ide kattintva olvasható.

Kiemelt képünk illusztráció. 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés