A magyar digitális védettségi igazolvány kiválthatja az uniós zöldkártyát

Ezt az igazolványt egy olyan olvasónk kapta, aki már átesett a betegségen

Rendhagyó módon reggel 9 óra után kezdődött a Kormányinfó. Íme a legfontosabb bejelentések. 

A tervek szerint ez volt az utolsó online tájékoztató, a következő Kormányinfón már élőben, személyesen kérdezhetnek az újságírók.

433 ezer regisztrált még nincs beoltva

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a járvány harmadik hullámát sikerült letörni, kevés a fertőzött, jól állunk az oltásokkal, de 433 ezer regisztrált még nincs beoltva, többségében olyanok, akik átestek a fertőzésen, de már ők is megkaphatják a vakcinát.

A társadalmi immunitás közelében vagyunk

– 60, de akár 65-70 százalék is lehet a védettek aránya (oltottak, fertőzésen átesettek). Viszont kétmillióan lehetnek azok, akiknek nincs védettsége, vagyis nem estek át a fertőzésen és nem kaptak oltást.

A második oltás után ennyien betegedtek, haltak meg

A napi járványadatok ismertetése után a miniszter elmondta, jól működnek, hatékonyak az oltások. A hivatalos adatok szerint miután 3,7 millióan a második oltásukat is megkapták, 8193 ember betegedett meg hét napon belül, és 524 ember halt meg.

Oltásokra lebontva: 

Pfizer: 1,5 millió beoltott, 3657 megbetegedés, 268 halott, a lakosság nagy részét ezzel a készítménnyel oltották.

Moderna: 209 ezer beoltott, 204 megbetegedés, 25 halott.

AstraZeneca: 181 ezer beoltott, 816 megbetegedés, 12 halott.

Szputnyik: 809 ezer beoltott, 697 megbetegedés, 13 halott.

Sinopharm: 850 ezer beoltott, 2800 megbetegedés, 206 halott.

Az adatokat nyilvánossá teszik még ma.

Védettségi igazolvány

Gulyás bejelentette: a magyar védettségi igazolvány digitális verziója – az uniós szabályokkal összhangban – június 15-ig tartalmazza majd minden oltás típusát és időpontját, alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására.

Az uniós szabályozás egyébként július 1-jén lép hatályba.

Digitális verzió

A kormányinfón elhangzott továbbá, hogy:

  • Idén több szabadságot kaphatnak az egészségügyi dolgozók a harmadik hullám rendkívüli terhelése miatt. Erről a jövő heti kormányülésen tárgyalnak.
  • A debreceni gyárban magyar vakcinákat készítenek majd, nem Sinopharmot, de bérgyártást is vállalnak.
  • 26 milliárdot ad a kormány az önkormányzatoknak járda- és útfelújításra.
  • Állami kézbe kerülnek a meddőségi ellátások, mert sok volt a visszaélés.

Hirdetés