A parkolás és a közlekedés adták a közmeghallgatás fő vitatémáit

Október 12-én, 17 órától került sor a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Ház színháztermében a pécsi önkormányzat éves közmeghallgatására. A fő téma a helyi lakosság döntése alapján a már 2011 óta érvényben lévő parkolási rendelet normatív rendszerű, személyes elbírálásra lehetőséget nem adó, életszerűbb, környezetbarátabb, a pécsiek számára kedvezőbb módosítása volt. 

A Pécs honlapján indított szavazáson három tárgykör – a parkolási rendelet módosítása, a lakásgazdálkodási koncepció, illetve a belvárosi kerékpáros közlekedési rend kialakítása – közül választhatták ki a pécsiek azt az egyet, amely a közmeghallgatás kiemelt témaköre lett. A városiak többsége pedig a legelső topikra adta le voksát.

Mint arról már írtunk, új parkolási rend bevezetését tervezi a pécsi önkormányzat, mivel szerintük a jelenleg is érvényes szabályozás már nem szolgálja az eredeti célokat: a váltás lényege az lenne, hogy a rendelet áttekinthetőbb legyen, a kedvezményeket pedig szigorú szabályok alapján ítéljék meg.

Az eseményen vitaindító előadást tartott Magay Miklós, a Városüzemeltetési Főosztály vezetője. Mint elhangzott, a 2011-ben bevezetett szabályozás, habár jól kialakították a városi parkolási struktúrát, mára több ponton problémás, idejét múlttá vált: egyrészt a védett övezetek terheltsége megnövekedett és a közterületek terheltsége a parkolási övezet külső oldalán megemelkedett, a városban közlekedő gépjárművek száma egyenletesen növekedett. Elmondta azt is, hogy az önkormányzat szerint a parkolás kedvezménypolitikáját feladatokhoz kötötten szükséges megszabni, illetve a használati konfliktusokra válaszokat kell adni. Az új rendeletben három különböző területet is létrehoznának, illetve szabályoznának: a fizető parkolókat, a korlátozott várakozási és a védett övezeteket – mondta a főosztályvezető.

A teljes rendelettervezet megtekintéséhez IDE KATT.

Többen hozzászóltak a témához

Elsőként a képviselők szólhattak hozzá az előadáshoz, tehettek javaslatot a tervezet további módosítására. Ezután a lakosság következhetett.

  • Egy, a területen lakó férfi abbéli véleményének adott hangot a korlátozott várakozási övezetek kialakítása kapcsán, hogy a Tettye utca szerinte balesetveszélyes az ott parkoló autók miatt. Javasolta, hogy egyirányúsítsák azt. Emellett a járdák állapotáról beszélt. Horváth Tamás (Pécs Jövője–Öt Torony frakció) erre úgy reagált, hogy a lakók között nincs egyetértés az egyirányúsításról, emellett azt mondta, szerinte az új rendelet megoldja a parkolási problémát. Ruzsa Csaba alpolgármester hozzátette, az egyirányúsítás nem a parkolási rendelet tárgya.
  • A pécsi biciklisek nevében szólt Simon Wintermans, aki arról beszélt, hogy Pécs szerinte lassan élhetetlen a sok gépkocsi miatt. Szerinte az új rendelettel a problémákat csak áthelyezik, nem megoldják. Elmondta, a díjakat szerinte inkább emelni kellene, hogy kevesebben szálljanak autóba. Fürj Csaba (Pécs Jövője–Jobbik frakció) erre azt mondta, a hozzászólás érthető, de részben utópia is, hiszen nem lehet jelenlegi forrásokból megoldani. Megjegyezte azt is, hogy szerinte ez nem parkolási, hanem forgalomtechnikai kérdés. Péterffy Attila polgármester elmondta ezzel kapcsolatban, hogy a pécsi közlekedést hozzáértőkkel vizsgáltatják majd és az így gyűjtött, valamint a pécsiek által közölt adatokkal, szeretnének megoldást találni.
  • Egy, az Anna utcában élő férfi megkérdezte, hogy a védett övezetben milyen megoldással tudnak majd mesteremberek parkolni. Erre Magay Miklós azt mondta, természetesen vannak kedvező megoldások a számukra.
  • Kérdésre szó volt arról is, hogy a közterület-felügyelet kiterjeszti majd az ellenőrzések körét a mecseki városrészre is, ha az I. számú korlátozott várakozási övezetet (határai az Aradi Vértanúk útja, a Székely Bertalan utca, a Surányi Miklós út és a Hunyadi János utca) kialakítják. Erre válaszként több képviselő jelezte, hogy szerintük a szabályok betartatása a parkolással kapcsolatban egyébként sem működik jól. Ruzsa Csaba válasza az volt, hogy ezt, illetve a parkolóhelyek kihasználtságát idővel javítani fogják digitális rendszerek, úgynevezett okos parkolás bevezetésével. Hozzátette, ehhez előbb adatbázisokra van szükség.

A város költségvetését is bírálta egy hozzászóló, de szó volt drogkereskedelemről is

A közmeghallgatás második felében a polgárok és helyi civil szervezetek képviselői által felvetett egyéb közérdekű bejelentések, kérdések, javaslatok kerülhettek szóba.

  • Egy állítása szerint kettős könyveléssel foglalkozó férfi a város költségvetésének szakmaiságát bírálta. Szerinte az önkormányzatból „Schmuck Roland az egyetlen, aki közgazdásznak mondható” és a dokumentum „szégyen”. Ruzsa Csaba (egyébként közgazdász) és Schmuck Roland (Pécs Jövője–MSZP frakció) válaszoltak a kérdéseire. A férfi erre azt mondta, senki nem ért a témához, közölte, többször felajánlotta a segítségét a városvezetésnek. Ugyanez a férfi később több pécsi szolgáltatócéggel kapcsolatban is elmondta, szerinte silány munkát végez.
  • Kővári János (ÖPE–KDNP frakció) átvette a szót és (nem először) jelezte, hogy szerinte visszaélnek a pécsiek türelmével, mert csak 19 óráig tart az esemény, kérte, hogy a kertvárosiak kaphassanak szót. Péterffy Attila erre azt válaszolta, a közmeghallgatás nincs időhöz kötve, valamint megkérte a képviselőt, hogy koncentráljon a feladatára és „ne rendezkedjen”.
  • Egy kertvárosi lakos kért szót, aki arról beszélt, hogy szerinte a városrész „elgettósodik”. Kifejtette, hogy ő maga követett egy vélhetően kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó csoportot és kérte a közbiztonság helyreállítását az önkormányzattól. A polgármester azt válaszolta, hogy továbbítani fogják a kérdést.
  • Hári József (Fidesz-frakció) jóvoltából a kertvárosi parkolás is szóba került, erre reflektálva elhangzott, hogy zajlik a feltérképezés és a képviselők is felméréseket végeznek. Ruzsa Csaba azt kérte a lakosságtól, hogy ha bármelyik városi területen vannak javaslatai a parkolás jobbá tételére, ezeket juttassák el az önkormányzat felé.
  • Új lakóparkok építéséről is beszéltek, melyre a városvezetés szerint szükség van, hiszen a lakóépületek korszerűsítése, esetleges cseréje világszerte zajlik különböző okokból. Ugyanezzel összefüggésben elhangzott, hogy a forgalmat a nagyberuházások a tervek szerint nem fogják negatívan befolyásolni.
  • Kővári János szóba hozta az elmúlt hetekben az országos sajtót is megjáró, az ANK tanárát érintő bírósági ügyet és ezzel összefüggésben a kertvárosi közbiztonságot. Emellett a kertvárosi közterületek rehabilitációjának igényére és a hulladékkezelés kérdésére utalt. Ezekre Péterffy Attila reflektált. Egy kertvárosi lakos is reagált: szerinte a korábbi városvezetés nem foglalkozott a városrésszel.
  • A fideszes képviselők Mellár Tamás parlamenti képviselő és Péterffy Attila polgármester kapcsolatát is firtatták. Erre utóbbi csak annyit mondott, nemrég tárgyaltak és jól szót értettek egymással.

Közvetítésünk a közmeghallgatásról ITT elérhető.


Tavaly az új vásárcsarnok volt a közmeghallgatás fő témája:

Közmeghallgatás az új vásárcsarnokról: az átmeneti év volt (és lesz) a legforróbb téma

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés