A pécsi fazekas, aki merte vállalni saját útját!

Közel 45 évvel ezelőtt, 16 éves korában kezdte foglalkoztatni a fazekasság gondolata Horváth Ágotát, aki akkor éppen ének-zene tagozatra járt gimnáziumba. Akkor még senki sem gondolta, hogy a Magyar Kultúra Lovagja, a Kézművesek Baranyai Egyesületének elnöke, a postavölgyi Cuháré Közösségi és Alkotóház vezetője, Király Zsiga- és Victor Vasarely-díjas hagyományőrző fazekasművész válik belőle. Hogy hogyan, azt interjú keretében mesélte el lapunknak.

hirdetés

-Mindig vonzotta a fazekasság, tudatosan készült erre a szakmára?

– Nem. Karcagon születtem, a szüleim pedagógusok voltak, és engem is a tanári pályára  szántak, mivel nagyon szerettem mindig a gyerekeket. Szüleimmel a hozzánk látogatókat rendszerint elvittünk a Kossuth-díjas Kántor Sándor fazekasműhelyébe, először ott találkoztam az agyaggal és csodálattal figyeltem, Sándor bácsi miként rajzolja a szebbnél szebb mintákat a tányérjaira. Ekkor még nem gondoltam, hogy valaha én is fazekas leszek. Mivel zenészcsalád is vagyunk, 3 éves korom óta hegedülni tanultam, és amikor 13 éves koromban Pécsre költöztünk, itt is zenei középiskolát kerestek számomra a szüleim. 16 évesen aztán eszembe jutott, hogy fazekas szeretnék lenni – ez egy hirtelen ötlet volt. Először a családom és a tanáraim is azt gondolták, hogy csak fiatalkori lázadásról van szó,  de én komolyan gondoltam, és ezért támogattak is. Később a mezőtúri Fazekasházban lehettem inas, és ott sokat tanulhattam a mesterektől. A mezőtúri éveket a legszebb emlékeim közt őrzöm. 1981-ben lehetőséget kaptam a szüleimtől, és postavölgyi présházukban saját műhelyt nyitottam, azóta is itt dolgozom. Később másik mesterségem a cserépkályha- és kandallóépítő lett.

Horváth Ágota minden egyes elkészített darabba beleteszi szívét, lelkét

-Van olyan darab vagy készlet, amire különösen büszke?

– Igen, van. Sokan bíráltak érte korábban a szakmámban, hogy bordó mázzal is dolgozom, mert szerintük ez a szín nem illik a magyar cserépedények hagyományos színvilágba, hiszen alig lehet látni a múzeumba gyűjtött darabokon. Én azonban mindig is szerettem, ezért nem tágítottam tőle. Végül sikerült megfejteni, miért nem maradt fönn bordó edényeken ez a szín. A paraszti háztartásokba az olcsó cserépedényeket vették az asszonyok, ám a bordó máz jóval drágább a többinél, csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak az ilyen drága holmit. Fennmaradtak viszont bordó kályhacsempék, melyeket szintén fazekas készített régen, ám ezeket a polgári családok rendelték, ők meg tudták fizetni a bordót is. Én pedig azóta is használom, már edényekre is.

Az a bizonyos, bordó színű máz megtekinthető a Cuháré Közösségi Házban, a művész születésnapi kiállításán

-Mennyire kedvelt ez a szakma a mai fiatalok körében?

– Nagyon fontosnak tartom a tudásunk továbbadását, de az oktatási körülmények sem olyanok már, mint régen. Korábban két-hároméves képzés keretében tanultuk a fazekasságot, most azonban OKJ-s tanfolyamon lehet a szakma alapjait elsajátítani. Ez nagyon kevés, egész más, mint mesterek keze alatt tanulni. Éppen ezért igyekszünk minél több fiatal érdeklődését felkelteni és olyan lehetőségeket teremteni, mint például a Vándorló Fazekas Segédek Országos Fazekas Pályázat. Évente egy ifjú végzett fazekast abban a szerencsében részesítünk, hogy országszerte immáron 21 héten keresztül „vándorolhat” mesterről mesterre és eltanulhatja mindenhol a fogásokat, szakmai titkokat. Ez az én ötletem volt, boldog és büszke vagyok arra, hogy hívószavamra már 20 fazekas mester csatlakozott és minden ellenszolgáltatás nélkül fogadja 1-1 hétre évente a kiválasztott fiatalt. Egy év vándorlás után a segéd beszámol, és kis kiállításon bemutatja, mit tanul. Fantasztikus fejlődés látszik a munkáikon, mindig. Emellett el kell hitetnünk a fiatalokkal, hogy meg is fognak tudni élni ebből, ami szintén nehéz dolog. Hiszen azoknak a kézműveseknek sem könnyű, akiknek már kialakult vevőköre van.

-Mennyire keresettek a fazekastermékek? 

– Mióta megjelentek a bóvli, kilóra vehető öntött termékek, sokan ezeket választják az értékes, kézzel készült darabok helyett. Sok vásárló nem látja sajnos a különbséget. De most látok némi fellendülést, mert divatba jöttek a kemencék, kerti sütők, ami által megnőtt a kereslet a sütő-, és főzőedényekre. Remélem, hogy ezzel kapcsolatban az evő-, és ivóedényekre is nagyobb lesz az igény. Én főként ilyesmiket csinálok a mai napig, nem csak 16 évesen.

Mi teszi értékesebbé a kézműves dolgokat az említett „bóvliknál”?  

– Az, hogy benne vagyok én: a kezemmel csinálom és beleteszem szívemet, lelkemet. Nem beszélve arról, hogy az ilyen tárgyaknak töltése van. Hacsak nem egy számunkra kedves embertől kaptuk, akkor nagyon könnyen megválunk a tömegholmiktól, nem kötődünk hozzájuk. Egyébként pedig cserépben főve döbbenetesen más íze van az ételeknek.

Horváth Ágota 1981-ben kezdte a fazekasmesterséget Pécsett, Kispostavölgyben. Az agyagművesség valamennyi fázisát hagyományos módon készíti kézikorongozással, írókázással, ecsetes, öntéses, csurgatott díszítési technikával. A mázakat maga keveri ki, a színárnyalatok saját recept alapján készülnek, ezáltal alkotásainak színvilága különlegesen egyedi. A hagyományok megőrzése mellett agyagedényei a mai kor igényének is megfelelnek, tárgyainak is használati értékük van. 1987-ben elnyerte a népi iparművész címet. 1998-tól mind a mai napig a Kézművesek Baranyai Egyesületének elnöke, melynek jelenleg 36 tagja van. 2001-ben elnyerte a „Kézművesség az ezredfordulón” Iparművészeti Múzeum pályázati díját. 2004-ben a Budapest Iparművészeti Múzeumban Balassi Bálint érmet vett át. Mindeközben a Mesterség és Művészet című folyóirat szerkesztője. 2007-ben a Magyar Kultúra Lovagja, majd az Országos Fazekas Szakmai Bizottság tagja, majd elnöke lett. 2010-ben megnyitotta a Cuháré Közösségi és Alkotóházat. Megálmodója és ötletgazdája volt a Vándorló Fazekas Segédek Országos Fazekas Pályázatának. A fazekasmesterség, valamint a cserépkályha- és kandallóépítés területén oktatási tevékenységet folytat, átadva a ma már kevésbé ismert mesterségek fortélyait.

Hirdetés