12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekA pécsi városvezetés szabályos beszerzésről, a Fidesz mutyiról beszél

A pécsi városvezetés szabályos beszerzésről, a Fidesz mutyiról beszél

Egy tavalyi, nettó 750 ezer forintos beszerzés a téma, amire a városvezetés szerint eleve nem kellett volna egynél több ajánlatot bekérni. A Fidesz és a Fidesz-közeli sajtó mutyiról, korrupcióról beszél.

A pár hónapja indult, de már kormányzati hirdetésekkel teli, Páva Zsolt volt kampányfőnökét „kreatív tanácsadóként” felvonultató Pécs Aktuál nevű „hírmagazin” egy állítólagos pécsi mutyiról írt cikket tegnap. A lap állítása szerint birtokukba jutott egy e-mail, ami szerintük arról tanúskodik, hogy egy tavaly év végi pécsi önkormányzati meghívásos pályázat során előre le volt zsírozva, ki nyeri majd a pályázatot.

Uniós, TOP-os forrásból megvalósuló, az előző városvezetés által elindított projektek átvilágításáról van szó egyébként, a munka nettó ellenértéke 750 ezer forint – tudta meg a Szabad Pécs, amely szintén írt ma a témáról. A lap azt is megírta, hogy a nyertes pályázó Lakatos Béla, a Komárom-Esztergom megyei Ács korábbi polgármestere, aki a Momentum színeiben indult a 2018-as országgyűlési választáson.

Ma a pécsi Fidesz-frakció a következő közleményt juttatta el lapunkhoz:

Újabb botrányba, ezúttal nyílt korrupciós ügybe keveredett a pécsi városvezetés! Egy belső levelezés került nyilvánosságra a sajtóban, amely szerint a polgármesterrel előre
egyeztetve, az alpolgármester közreműködésével juttattak közpénzhez egy gyanús céget, egy olyan „átvilágítás” ürügyén, amelyre valójában semmi szükség nem volt. Az érintett városvezetők – Péterffy Attila és Bognár Szilvia nem cáfoltak, hanem szokás szerint
hallgatnak, amit ezúttal már nem hagyhatunk annyiban. Felszólítjuk Péterffy Attilát, hogy számoljon el a pécsiek előtt ezzel a szerződéssel, ennek szakmai indoklásával és a teljesítéssel is, illetve haladéktalanul tisztázza az alpolgármesteri titkárságról kiszivárgott korrupciós levelet.

Nemrég megérkezett a városvezetés közleménye. Ebben a következőket írják:

  • A Fidesz-közeli sajtó azért támadja a városvezetést, mert elkezdte átvilágítani az önkormányzat cégeit és intézményeit, az előző politikai vezetés gazdálkodásának visszásságait és ügyeit pedig ezek után is nyilvánosságra fogja hozni.
  • A szóban forgó pályázatról azt mondják: Péterffy Attila tavaly decemberben kötött szerződést egy bt-vel három projekt átvilágítására, mert felmerült a gyanú, hogy a projektek keretében elköltött forintok nem hasznosultak érdemben.
  • A munkával megbízott Lakatos Béla a feladatot elvégezte, a szakvélemény rendelkezésre áll és érdemi megállapításokat tartalmaz.
  • A megbízási szerződés nettó értéke nem érte el a 800 ezer, a bruttó értéke pedig az 1 millió forintot.
  • A nettó 2 millió forintot meg nem haladó értékű beszerzés esetén a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy hozza meg az eljárást lezáró döntést.
  • Az ilyen beszerzések esetén általános szabály, hogy három, a szerződés teljesítésére alkalmasnak ítélt gazdasági szereplőt kell ajánlattételre felkérni. Kiköti azonban azt is, hogy „ha a beszerzés tárgya olyan szolgáltatás, mely a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó közötti bizalmi viszonyra épül”, akkor nem kell három ajánlatot sem beszerezni. A szóban forgó átvilágítási megbízás pedig eleve ilyen.
  • Azaz a fenti beszerzés lebonyolítható lett volna egyetlen meghívott ajánlattevővel is.

Itt a közlemény teljes szövege:

Hetek óta sorozatosan érik nemtelen támadások a Fideszhez közeli sajtón keresztül a pécsi városvezetést. Értjük és látjuk: nem mindenkinek tetszik az, hogy Pécs önkormányzata tovább folytatja az előző ciklusok gazdálkodási gyakorlatának alapos átvilágítását. Ha tetszik, ha nem, ha támadnak minket miatta, ha nem, az önkormányzat, cégei és intézményei szerződéseinek, gazdálkodásának átvilágítását tovább folytatjuk. Ha pedig ez a munka törvényszegő, a pécsi adófizetőkre káros korábbi gyakorlatot tár fel, azt az eddigiekhez hasonlóan a nyilvánosság elé tárjuk, és ha szükséges, megtesszük a szükséges büntetőjogi lépéseket.

A jobboldali média által most felkapott ügyben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Péterffy Attila polgármester 2019 december 10-én kötött szerződést egy betéti társasággal három, Pécsett az előző városvezetés idején megvalósult, illetve megkezdett Európai Uniós, szociális rehabilitációt célzó projekt átvilágítására. Ennek azért láttuk szükségét, mert felmerült a gyanú, hogy a projektek keretében elköltött forintok nem hasznosultak érdemben. A megbízott betéti társaságot Lakatos Béla képviselte és a tényleges munkát is – a három projekt pénzügyi, műszaki és megvalósulási szempontból történő vizsgálata – ő végezte el. Az átvilágításra megkötött szerződés kikötött egy legalább 10 oldal terjedelmű szakvéleményt, a munkát a megbízott minden tekintetben bőven és határidőre teljesítette. Az elkészült szakvélemény rendelkezésre áll és érdemi megállapításokat tartalmaz.

A megbízási szerződés nettó értéke nem érte el a 800 ezer, a bruttó értéke pedig az 1 millió forintot. A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetén a nettó 2 millió forintot meg nem haladó értékű önkormányzati beszerzés esetén a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy hozza meg az eljárást lezáró döntést, ez így történt ebben az esetben is.

Az ilyen beszerzések esetén általános szabály, hogy három, ahogy a jelenleg hatályos szabályzata fogalmaz, „a szerződés teljesítésére alkalmasnak ítélt gazdasági szereplőt kell ajánlattételre felkérni”. Hogy ezeknek a szereplőknek milyen feltételeknek kell megfelelnie, arról részletesen szól az önkormányzat szabályzata. Kiköti azonban azt is, hogy „ha a beszerzés tárgya olyan szolgáltatás, mely a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó közötti bizalmi viszonyra épül”, akkor nem kell három ajánlatot sem beszerezni. A szóban forgó átvilágítási megbízás pedig eleve ilyen.

A pécsi önkormányzat szabályzatának ezen részeiről még az előző városvezetés rendelkezett.

A bizalmi viszonyra vonatkozó kitétel miatt a fenti beszerzés lebonyolítható lett volna egyetlen meghívott ajánlattevővel is. Pécs polgármestere ezt mégsem alkalmazta, és két versenytárs révén kontrollárajánlatot kért be, ezzel túlteljesítve a szabályzat ide vonatkozó részét.

A szóban forgó szakmai átvilágítás eredménye érdemben hozzájárult ahhoz, hogy reményeink szerint pár héten belül újabb 190 millió forintos szociális rehabilitációs pályázatot tudunk benyújtani, és tovább tudjuk fejleszteni Pécs város keleti részét.

A Fidesz és a hozzá közel álló média ma botrányról, mutyiról, korrupciós ügyről beszél. Egy olyan párt, amelynek irányítása alatt Pécsre egy milliárdos Volvo-botrány, egy száznál több pécsi családot a létbizonytalanságba taszító Zsolnay-háború, zsíros, több százmilliós tanácsadói és ügyvédi szerződések árnyéka borul. Mi megyünk tovább. Az ő nemtelen támadásaik miatt nem fogjuk feladni a pécsieknek tett ígéretünket, felkutatjuk és számonkérjük az előző éra valódi korrupciós ügyeit.

A Fidesz pécsi frakciója felé csak annyi kérésünk van, hogy ne szennylapokból tájékozódjanak, akkor sem, ha hozzájuk közel álló médiumról és régi ismerősökről van szó.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő