Hirdetés

A városvezetés „Aktív Pécs – Megújuló Mecsekoldal” koncepciójának keretében teljesen újjászülethetnek a város felett húzódó népszerű parkos- és zöldterületek. A legfontosabb azonban az, hogy a „mecseki élménylánc” fejlesztési terveiről a pécsiek dönthetnek.

A Mecsekre és a Mecsekoldalba tervezett fejlesztések lehetséges irányait mutatta be kedden délelőtt Péterffy Attila polgármester és Csúcs Zoltán, az „Aktív Pécs – Megújuló Mecsekoldal” projektet koordináló Pécsi Városfejlesztés Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A projekt gerincét egy nagyszabású társadalmi egyeztetés adja, az előre meghatározott – ugyanakkor nem kőbe vésett – akcióterületek tartalmáról ugyanis a pécsiek dönthetnek egy részletes online kérdőív kitöltésével (ahogy a komplex fejlesztési tervhez illeszkedő Misina Ötletbörze esetében is történt).

A polgármester hangsúlyozta, hogy a kérdőíves formával a cél az, hogy a terveket megismertessék a pécsiekkel, valamint, hogy megismerjék a városban élők igényeit.

Péterffy Attila és Csúcs Zoltán

Mint mondta, a 2021–2027-es ciklusban megvalósítandó összetett mecseki revitalizációs program tartalmi elemeit a pécsiek által támogatott javaslatokból állítják majd össze, szakemberek bevonásával. A meglévő mecsekoldali értékek felújításával és bővítésével, valamint új látványosságok és fejlesztések beemelésével így egy „mecseki élményláncot” hoznának létre.

– A koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy miért fontos az, hogy nekünk pécsieknek van egy olyan gyönyörű adottságokban és lehetőségekben gazdag hegyünk, mint a Mecsek. Épp ezért már most, idejekorán, az adott fejlesztések megkezdése előtt szeretnénk kikérni a pécsiek véleményét arról, hogy jól gondolkodunk-e, hogy jól sáfárkodunk-e a természeti értékeinkkel. Sőt, ötletelésre buzdítjuk a városban élőket, hiszen a cél az, hogy olyan fejlesztések történjenek meg a területen, amelyek mindannyiunknak kedvezők és amelyek vonzóbbá teszik a várost. Ez a társadalmi egyeztetés mindemellett modell lehet a Pécsett tervezett további, hasonló fejlesztések megvitatására is – mondta Péterffy Attila.

A polgármester megjegyezte, hogy a teljes fejlesztési sor hozzávetőlegesen – mai árakkal számolva – 20 milliárd forintból valósulhat meg, amit előre láthatóan különböző uniós operatív programok forrásaiból „sakkoznak majd ki”. Ez ugyanakkor a jövő zenéje, ennél fontosabb az, hogy a pécsiek döntsenek a Mecsekoldal újjászületésének irányairól, hiszen ez alapján dől el, hogy konkrétan mekkora összegre lesz szükség az akcióterületek megújítására.

A program által érintett, megújulásra váró területek: a Misina-tető, a Dömörkapu és a volt vidámpark, a Mandulás kemping, a Niké-szobor környéke, a Remeterét, valamint ide tartozik még a mecseki parkerdőben futó bicikliutak és a mecsekoldali közösségi közlekedési megoldások fejlesztése is. A tájékoztatón a fenti területek fejlesztési irányait is bemutatták, azt azonban tudni kell, hogy a projekteket részletesen nem dolgozták még ki, hiszen – ismételten – azok tartalmát a kérdőív kitöltésével a pécsiek alakíthatják. Olyan kérdésekre válaszolhatnak az érdeklődők, mint például, hogy legyen-e libegő a Mecsekoldalban, mi legyen a volt vidámpark területének sorsa, merre bővüljön a kisvasút vonala és így tovább.

Az akcióterületeken elképzelt fejlesztési irányokat ezt követően Csúcs Zoltán mutatta be.

A Mandulás és a mecseki kisvasút

A jelenleg magántulajdonban lévő Mandulás Park és Kemping esetében a pécsiek több lehetséges fejlesztési irányról is dönthetnek. A lehetőségek:

  • A kemping újranyitása,
  • Gyerektáborok szervezése,
  • Túraközpont és erdei iskola kialakítása a helyszínen, amely akár az erdei kerékpáros turizmus egyik kiinduló- vagy szervizpontjaként is szolgálhatna.
  • A Mandulásba a jövőben akár a mecseki kisvasúttal is el lehetne jutni, a jelenlegi vonal meghosszabbításával. A kisvonat bővített vonalának irányát a pécsiek jelölhetik ki. A kirándulók egyrészről az állatkert érintésével utazhatnának a vidámparktól egészen Mandulásban kialakított tematikus meseerdőig, de lehetőség lenne akár arra is, hogy a kisvasút nyomvonala inkább a Kisrétig haladjon. Azt ugyanakkor szakmailag meg kell vizsgálni, hogy a vonat síneken közlekedjen-e a bővített területen, vagy szükség van-e egy környezetbarát elektromos vonat használatára.

A Dömörkapu és a volt vidámpark területe

  • Az egykori vidámpark területe is „meseerdővé” válhat, ahol emellett különböző sportolási lehetőségek is helyet kapnának (futópálya, pingpongasztal, sportpályák stb.).
  • Elképzelhető emellett itt egy helyi termékeken alapuló vendéglátóhely is.
  • Fejlesztési cél lehet még bérelhető házak vagy közösségi alkotóházak kialakítása is a területen.

A Misina és a tv-torony

Mint ismert, a Misina Ötletbörze keretében a pécsiek eldöntötték, hogy az „Aktív Misina” és a „Családi Misina” koncepciótervek összevonásával egy olyan mozgás- és túraközpont épül Pécs felett, amely a természetjárókat és a sportolni vágyókat célozza meg: a volt Misina étterem felújításával és kibővítésével létrehozott új épületben étterem és kávézó is nyílik, továbbá kialakítanak egy lombkoronasétányt is. A pécsiek ugyanakkor a projekt keretében a Misinán túli további területek fejlesztési irányairól is dönthetnek, a városvezetés ugyanis szeretné, ha ez a projekt elérhetne akár a sípályáig is.

A Niké-szobor környéke

A város egyik legnépszerűbb pihenő, fotós és turistahelyszínének fejlesztési lehetőségei között található:

  • Egy szelfipont kialakítása a Niké-szobornál,
  • de dönthetünk vendéglátóhelyek létrehozásáról is, játszótérrel, illemhelyekkel, több parkolóval,
  • vagy arról, hogy a szobor alatti parkos területet tegyék rendbe és alakítsák át rekreációs céllal.

Libegő

A pécsiek véleményezhetnek egy régóta létező tervet: járjon-e egy libegő a Niké-szobor, a Mandulás és a tv-torony között? A szakvélemények alátámasztják a beruházás tervét, annak megvalósíthatóságához azonban több mint 40 hatósági engedély és hozzájárulás szükséges, nem beszélve a kivitelezéshez szükséges források előteremtéséről. Nem kérdés, hogy a libegő Pécs egyik idegenforgalmi kitörési pontja lehet, azonban létesítése számos közlekedési, környezetvédelmi és más mérlegelendő szempontot felvet.

Mecsekoldali bicikliutak

A projektben a mecseki kerékpárutak fejlesztését is célul tűzték ki. A Budai vám és a Remeterét között megépített kerékpárút ökoturisztikai igényeket szolgálna ki. Ez a bicikliút Pécs egykori bányaterületein, majd a Közép- és Nyugat-Mecsek erdőin keresztül haladva (a Budai vám – Pécsbánya –Árpád tető – Melegmányi út – Lapisi út – Remeterét útvonalon) nemcsak a kikapcsolódást, testmozgást és rekreációt segítené elő, hanem a város kevéssé ismert részeinek felfedezését (és újrafelfedezését) is.

A Remeterét és a Sós-hegyi kilátó

Mivel az utóbbi időben a Remeteréti pihenőhely és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra is megérett a felújításra, ezért a fejlesztés keretében a tavaly megújult Sós-hegyi kilátó környékén újabb zöldterületeket tennének rendbe, bővülne a parkolóhelyek száma és megtörténne a kirándulóhely teljes renoválása is.

Ezt követően Kincses-Schmidt Gabriella, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. marketing menedzsere mutatta be az „Aktív Pécs – Megújuló Mecsekoldal” projekt honlapját és a kérdőívet, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az oldal látogatói találkozhatnak Flórával, a „mecseki chatrobottal” is, akinek a projekttel és a honlappal kapcsolatban tehetnek fel kérdéseket. A Mecsekoldal megújulásáról szóló sajtótájékoztató kifejezetten stílusosan zárult, ugyanis a sajtó képviselőit BioBia mecseki növényekből készült megannyi finomsága várta.

Tegyünk a Mecsekoldalért!

A lényeg tehát még egyszer: a projekt keretében most minden pécsi tehet a fenti helyszínek jövőjéért és újjászületéséért. A kérdőív kitöltésén múlik ugyanis, hogy olyan fejlesztéseket valósíthassanak meg a Mecsekoldalban, amelyeket a pécsiek többsége támogat.

A november 27-ig kiölthető kérdőív ide kattintva, a projekt honlapján található, de érdemes a projekt Facebook-oldalát is követni a fontos információkért.

A kérdőív kitöltői részt vehetnek egy nyereményjátékban is, ahol értékes pécsi ajándékokat sorsolnak ki.

A nyeremények:

  • 1 darab éves bérlet a MecsExtrém parkba a Mecsekerdő Zrt. felajánlásával.
  • 10 darab családi belépő a Pécsi Állatkertbe a Pécs Állatkert Közhasznú Nonprofit Zrt.
  • felajánlásával.
  • 3 darab PÉCSIKE éves bérlet a BIOKOM Zrt. felajánlásával.
  • 3 darab családi jegy a Zsolnay Kulturális Negyedbe a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Zrt. felajánlásával.
Hirdetés