Hirdetés

November 20-ig tart a közönségszavazás „Az Év Honlapja” versenyben, a nemrég megújult hivatalos pécsi városhonlap pedig egy kis segítséggel az első helyen végezhet. Szavazzunk!

November 9-én zárult le a Magyar Marketing Szövetség által idén is megrendezett „Az Év Honlapja” című pályázat nevezési időszaka, a több kategóriában meghirdetett versenyre rekordszámú jelentkezés érkezett (összesen 331), köztük pedig ott van Pécs megújult városi honlapja is.

Azért érdemes ezt tudni, mert „Az Év Honlapja” pályázat internetes közönségszavazása még tart, egészen november 20-ig lehet tehát voksolni az új Pécs-weboldalra. A határidőig hátralévő pár nap nem sok, de nem is kevés, ezért megvan az esélye annak, hogy a város honlapja megnyerheti a kategóriáján belüli versenyt (csak Alsómocsolád és Felsőzsolca áll Pécs előtt).

Ehhez persze a pécsiek segítsége elengedhetetlen.

Arról, hogy mi volt a város célja a jelentkezéssel, és hogy miért érdemes szavazni a honlapra, Varga Pétert, az önkormányzat gazdaságfejlesztési főosztályának vezetőjét kérdeztük.

– Egy város honlapja, különösen a pandémia idején, egyaránt remek tere lehet a tájékozódásnak és az információszerzésnek, de az összetartozás és a városért tenni igyekvők iránytűjeként is szolgál. „Az Év Honlapja” versenyre történő jelentkezéssel a célunk egyértelműen az, hogy a cím elnyerésével olyan üzenetet küldjünk Pécsről, amelyre felfigyelnek a befektetők, a turisták, a diákok és helyi lakosok is. A verseny továbbá azért is fontos, mert a szakma visszajelzéseire építve így tovább tudjuk fejleszteni a városi oldalt. Épp ezért arra szeretném kérni a pécsieket, hogy szavazatukkal segítsenek abban, hogy Pécs a cím elnyerésével a digitális világban is a fókuszba kerülhessen – mondta Varga Péter.

A megújult Pécs-honlapra itt szavazhatnak, csak egy kattintás az egész.

[su_box title=”Átlátható és informatív honlap született ” style=”glass” box_color=”#24b317″ radius=”2″]A szeptemberben teljesen átalakult, modern, jól fejleszthető, felhasználó- és mobilbarát hivatalos városhonlap fejlesztése során a városvezetés fő célja az volt, hogy az oldalra látogatók releváns és átlátható válaszokat kapjanak kérdéseikre (amit segít a honlap fejlécében található kereső). Mint ismert, a honlapon négy jól láthatóan elkülönülő kategória található azért, hogy a pécsiek, a turisták, a diákok és a befektetők könnyen megtalálhassák a számukra érdekes és fontos információkat (erre utalt Varga Péter is). A fejlesztők munkájának köszönhetően az új weboldalon továbbá a városi szabadidős lehetőségeket és programokat is rendszerezett, könnyen és gyorsan értelmezhető formában jelenítik meg, folyamatosan frissítve is azokat. Az oldal magyar nyelven indult el, de később angolul is elérhetővé válik majd.[/su_box]

Hirdetés