Október 13-án Pécs nyolcadszor szavaz a rendszerváltást követően, kiderül, ki kap öt évre bizalmat a pécsiektől a város vezetésére. A rendszerváltás utáni Pécs politikai történetét a legkülönfélébb pártkoalíciók, nagy győzelmek, váratlan vereségek és tragikus események is jellemezték. Fellapoztuk a helyi választások archívumát egy kis múltidézés céljából.

1990

Az 1990-es választások még kétfordulósak voltak, így az eredmények kissé nehezen értelmezhetőek mai szemmel. Az első fordulóban a pártokra lehetett szavazni, majd az erőviszonyok tekintetében a második fordulóra koalíciók köttethettek a szervezetek között.

Az beszédes, hogy a részvételi arány Baranya megyében 22,69 százalék volt, a választópolgárok eléggé semmibe vették az első alkalommal kezükbe kapott demokráciát.

Az első fordulóra szeptember 30-án, a másodikra október 14-én került sor. A második voksolás lezárultával a következőképpen állt fel a közgyűlés: MDF-KDNP-FKGP: 9 fő, Fidesz: 7 fő, SZDSZ: 5 fő, MSZP 3 fő.

Pécs első városvezetése: Páva Zsolt és Mikes Éva, középen Krippl Zoltán

Polgármesternek végül dr. Krippl Zoltánt javasolta az ellenzéki többségben lévő Fidesz-SZDSZ koalíció, aki sem egyéni körzetben nem indult, se nem szerepelt egyik párt listáján sem. Alpolgármesternek viszont két fideszes politikust választottak meg: Páva Zsoltot és Mikes Évát.

1994

Az 1994-es választások már egy egyszerűsített, egyfordulós rendszerben zajlottak a ma is használatos lebonyolításban.

Pécsen összesen 130.522 főt regisztráltak szavazópolgárként. Ebből 36.415-en látogatták meg a fülkéket.

A polgármesteri székért való küzdelem kiélezett volt, végül a korábbi alpolgármester, Páva Zsolt szerezte meg a pécsiek bizalmát 42,99 százalékkal, 15.381 szavazattal. A második helyezett Kékes Ferenc az MSZP színeiben 12.486 voksot szerzett.

A közgyűlés is sokkal népesebb volt, mint ma: az egyéni választókerületekből 25 képviselő (12 MSZP-s, 13 SZDSZ-Fidesz- MDF-FKGP-s), kompenzációs listáról 18-an jutottak be a testületbe.

Választási plakát 1994-ből – összejött a győzelem

1998

Négy év után Páva Zsolt 1998-ban nem indult újra, helyette Trombitás Zoltánt indította a fideszes koalíció. A Magyar Szocialista párt színeiben Toller László indult, aki szintén nem számottevő különbséggel, két és félezer szavazattal tudott nyerni. A voksok 46,55 százalékát szerezte meg, Trombitás pedig 40,8-at.

Szavazópolgárként ebben az évben 130.696 pécsit regisztráltak, érvényesen 44,930-an voksoltak, így a részvételi arány 34,90 százalékos volt.

1998-ban egy 42 fős képviselőtestület állt fel: az egyéni választókerületekből 25, listáról 17 fő. 16 fideszes, 17 MSZP-s, ketten a Munkáspárttól, ketten az SZDSZ-től, hárman a Nyugdíjasok Egyesületétől (ilyen is volt!), és 1-1 német, illetve cigány nemzetiségi.

2002

2002-ben már nem volt kérdés Toller László polgármesteri győzelme. A szavazatok mintegy 68 százalékát szerezte meg, szemben a fideszes Ternák Gáborral, aki 23 százalékig jutott.

Toller László simán nyert 2002-ben

A részvételi arány a korábbiakhoz képest magas volt: a 128.669 választópolgárból 55.896-an szavaztak érvényesen (43,85 százalék).

2002-ben már csak 24 választókörzettel számolhattunk, kompenzációs listáról 16-an kerültek a közgyűlésbe. Érdekesség, hogy egy fő kivételével – Mikes Éva – az összes fideszes képviselő (12 fő) listáról került be, a szocialisták 19-en reprezentálták magukat. Ketten SZDSZ-esek, ketten pedig az MSZP-SZDSZ koalíció színeiben szereztek mandátumot. Megjelent az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) első fecskéje is (Dévényi Sándor). Egy cigány és egy német nemzetiségi, egy munkáspárti, és egy nyugdíjas egyesületi.

2006

A 2006-os választások már nem alakultak ilyen simán: Pécsen hatalmon tudott maradni az MSZP, annak ellenére, hogy az országos politikai történések (Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde) meredeken elindították a szocialistákat lefelé a lejtőn. A tragikus körülmények között, az év júniusában súlyos balesetet szenvedő Toller László helyére Tasnádi Pétert nevezték a pécsi MSZP-sek, aki szűk 300 szavazattal kapott többet, mint a fideszes Páva Zsolt. Előbbi a voksok 47,67, utóbbi 47,19 százalékát szerezte meg.

Összesen 126.980 szavazópolgárt vettek névjegyzékbe, közülük 59.355-en szavaztak érvényesen. Ez 47,17 százalékos részvételi arányt jelent.

16 fideszes képviselő, 21 szocialista, 1 MDF-es, 2 SZDSZ-es és egy ÖPE-s alkotta a közgyűlést.

Időközi polgármesterválasztás 2009

Megrázta a várost Tasnádi Péter elvesztése, aki 2009 januárjában hunyt el, daganatban. Időközi választást írtak ki Pécsett. Májusban óriási győzelmet aratott Páva Zsolt Szili Katalinnal szemben. Az érvényes szavazatok 65,83 százalékát zsebelte be a szocialisták jelöltjének 34,14 százaléka ellen. 36.570 szavazatot kapott a jelenlegi fideszes városvezető, Szili 18.981-ével szemben.

A részvételi arány az időközi választásokon 43,67 százalék volt, ez 55.551 szavazatot jelentett.

2010

2010-ben Páva Zsolt túlzás nélkül állítható, hogy a földbe döngölte kihívóit: a voksok 68,59 százalékát szerezte meg (28.600), a szocialista Meixner András 18,74 százalékot kapott (7.814). Indult még a jobbikos Gyimesi Gábor és az LMP-s Keresztes László Lóránt is, mindketten mintegy 6-6 százalékot szereztek.

42.114-en járultak az urnákhoz, ez 33,24 százalékos részvételt jelent.

Az egyéni választókörzetek mindegyikében diadalmaskodott a Fidesz jelöltje (ekkor már csak 19 volt), ellenzéki politikusok csak kompenzációs listáról jutottak be (8 fő). Két-két jobbikos és LMP-s, négy MSZP-s alkotta még a közgyűlést.

2014

A városvezetés jelenlegi összetételéről 2014-ben határoztak a pécsi szavazópolgárok. Lényegi változást nem hozott ez az önkormányzati választás sem. Páva Zsolt ezúttal a szokásos négy helyett a választási törvény változása miatt öt évre kapott felhatalmazást a város vezetésére, igaz, ezúttal jobban megközelítette őt Cserfainé dr. Kovács Ágnes, a baloldal egy furcsa koalíciójának jelöltje (Fórum Sopianae Egyesület-MSZP-EGYÜTT-PM). Páva 16.631 vokssal a szavazatok 39,28 százalékát kapta meg, Cserfainé 11.864-el 28,02-t. Rajtuk kívül Gyimesi Gábor és Kővári János (ÖPE) teljesített még tíz százalékon felül.

2014-ben ismételten Páva Zsolt örülhetett

Pécsen ezúttal is minden egyéni körzetet behúzott a Fidesz, az ellenzékiek megint csak listáról jutottak be. A Jobbik megint két fővel, az ÖPE is, az LMP viszont csak egyet szerzett. A baloldali koalíció két főt juttatott be a közgyűlésbe, a Demokratikus Koalíció egyet.

Forrás: valasztas.hu, Dunántúli Napló Archívum

Hirdetés