Hirdetés

„Legyen ez a nap egy új kezdet a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola számára, és egy új, sikeres iskolai tanév kezdete is” – mondta a hagyományos tanévnyitó ünnepélyen Takáts-Kaposi Laura, a megpróbáltató évek után megújult iskola igazgatója.

Az augusztus 31-ei hagyományos tankerületi-városi tanévnyitó eseményen idén nem csupán a szeptember elsejei iskolakezdést ünnepelhették meg az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola diákjai és pedagógusai, hanem azt is, hogy a 2021/2022-es tanévet egy modern, igényeikre szabott, teljesen felújított intézményben kezdhetik meg. Mint ismert, az iskolát – két másik intézménnyel együtt –2008-ban veszélyesnek nyilvánították, mert építésük során nem megfelelően alkalmazták a jugoszláv IMS-technológiát. A sajtóban és a pécsiek között még az a szóbeszéd is elterjedt, hogy bezárják az intézményt, de erről szó sem volt.

Az iskola diákjai ünnepi műsorral készültek

A tanévnyitó ünnepéllyel összekötött épületavatáson Péterffy Attila polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy az előző városvezetés alatt indult 1,5 milliárdos fejlesztés eredményeként az elmúlt másfél évben kis túlzással egy teljesen új iskola épült fel.

– Hosszú útnak értünk a végére, de az éveken át tartó rekonstrukciós munka csattanós választ adott azokra a pletykákra, amelyek korábban az intézmény megszűnését vizionálták. A felújítás évei megmutatták azt is, hogy a pécsiek a nehéz helyzetekben képesek összefogni. A kiköltözött osztályokat ugyanis az Anikó utcai iskola és az ANK fogadta be, együttműködésüket pedig a mindenkori városvezetés nevében szeretném megköszönni – mondta a polgármester.

Péterffy Attila: „Teljesen újjászületett az iskola”

A városvezető szót ejtett az elmúlt közel két év járványhelyzet okozta nehézségeiről is, amelyek az iskolás diákok életét rettenetesen megnehezítették.

– A digitális oktatás nehézségei, az osztálytársakkal folytatott személyes beszélgetések, de még a szünetben elkövetett csíntalanságok elmaradása is sújtotta őket. Éppen a járvány mutatta meg, hogy mindezek épp annyira fontosak, mint az oktatás maga. Azt remélem, hogy a jelenléti oktatás mellett a diákoknak az új tanévben a személyes barátságok ápolására is lesz módjuk – mondta Péterffy Attila.

Maruzsa Zoltán: mindhárom veszélyes pécsi iskola megújult

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy az iskola felújításával már mindhárom 2008-ban veszélyesnek nyilvánított intézmény teljesen megújult és biztonságossá vált. Mint mondta, ez nem egyedi eset, ugyanis az előző tanévben országosan összesen mintegy 900 helyen, közel 350 milliárd forint értékben történtek hasonló, oktatási-nevelési intézményeket érintő felújítások.

Ezután Kővári János önkormányzati képviselő (ÖPE-KDNP) mondott rövid beszédet, amiben felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt [fideszes] parlamenti képviselőként „kapták azt a feladatot”, hogy döntsenek arról, melyik veszélyessé vált iskolát újítsák fel. A szűkös források megfelelő elosztásával így újulhatott meg az Illyés Gyula Általános Iskola és a Testvérvárosok Terei Általános Iskola. Hangsúlyozta, hogy „nagy szívfájdalma volt”, hogy azért már nem tudott tenni, hogy az Árpád-iskolát is felújítsák.

Páva Péter, az iskolát fenntartó pécsi tankerületi központ vezetője a fentiekhez hozzátette, hogy a 35 éves múltra visszatekintő intézmény immár megújulva öregbítheti Kertváros jó hírét.

Az elsős diákok megkapják „árpádos” nyakkendőjüket

– Az elmúlt 13 év nagyon nehéz volt iskolánk számára. Az épület veszélyessé nyilvánítása óta sok megpróbáltatáson mentünk keresztül, de a közösség összetartásával, a szülők és nagyon sok támogatónk segítségével átvészeltük ezt az időszakot. Kimondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy egy biztonságos, korszerű és esztétikus megjelenésű épületet vehetünk birtokba. Legyen ez a nap egy új kezdet a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola számára, és egy új, sikeres iskolai tanév kezdete is – mondta utolsó megszólalóként Takáts-Kaposi Laura, az iskola igazgatója.

A tanévnyitó ünnepély a beszédek után az új iskolaépület megáldásával és hivatalos felavatásával, átadásával ért véget.

Új iskola, új tanév

Arról, hogy egészen pontosan milyen felújítási munkák zajlottak az elmúlt évek során az intézményben, és hogy miért volt rájuk szükség, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

https://www.facebook.com/pecsma.hu/videos/207656274684095

Galériánk a felújított intézményről:

Hirdetés