A város honlapján egy számláló emlékeztet arra, mennyi ideje tartozik a minisztérium Pécsnek

Az önkormányzat álláspontja szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) már 128 napja el kellett volna utalnia közel 2 milliárd forint támogatást a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. (ZSÖK) és a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) idei működtetésére.

Megjelent ma egy számláló a város honlapján, azaz a pécs.hu-n, ami azt mutatja, hány napja, órája, perce és másodperce tartozik az önkormányzat szerint az EMMI a városnak. 2015-ben a kormány és Pécs közt olyan tízéves megállapodás jött létre a Modern Városok Program keretében, ami kimondja, hogy minden év május 1-jéig szerződniük kell a feleknek. Az éves támogatási szerződésben pedig az áll, hogy innentől kezdve egy hónapja van a minisztériumnak a támogatási összeg elutalására. A tartozást a pécsi önkormányzat ebből következően 2020. június 1-től számolja.

A minisztérium 2019-ben áprilisban már átutalta a pénzt, idén azonban október 6-áig nem érkezett meg a támogatás, olvasható a honlapon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés