Abortusz: a pécsi szakember szerint extrém az észak-ír törvény

Az elmúlt hetekben feketébe borultak a profilképek, és sokan használták a #DarkestDay – a legsötétebb nap – címkét a közösségi oldalakon. Ennek oka nem más, mint az Észak-Írországban nemrég elfogadott új abortusztörvény, mely gyakorlatilag az egész világot megrázta, hiszen akkor is engedélyezik, ha nem a várt nemű babánk születne. A pécsi szakember elmondja, az észak-ír törvény szerinti 28. hétig végezhető abortusz extrém, hiszen ma már 24 hetes babát is megszülnek. 

Az új szabályozással gyakorlatilag dekriminalizálták az abortuszt, mely eddig csakis életveszélyes helyzetben, vagy az anya testi vagy mentális egészségének tartós és súlyos károsodásának veszélye esetén volt megengedett Észak-Írországban – a BBC.com szerint. 

Az új törvény értelmében az észak-ír lányok és nők „halálos vagy súlyos magzati rendellenesség” fennállásakor a terhesség 28. hetéig (vagyis a 7. hónapig) is kérhetik az ingyenes abortusz elvégzését, sőt legalizálták a nem és a fogyatékosság szempontjából szelektíven végezhető abortuszt is – írja a Right To Life UK.

Vagyis nem csak azt engedi meg mostantól a szabályozás, hogy ha várakozásinkkal ellentétes nemű babánk születne, elvetessük a kicsit; de a nyúlszájjal, lábdeformitással – például dongalábbal, vagy más betegséggel, illetve fogyatékossággal születendő gyermekek esetén is legalizálták a terhesség megszakítását. A szabályozás 2020. április 1-el léphet hatályba. 

Magyarországon például anyagi, pszichés, testi, vagy egyéb válsághelyzetben végezhető abortusz a 12. hétig

Dr. Veszprémi Bélát, a PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szülész-nőgyógyász és klinikai genetikai szakorvosát kérdeztük a hazai szabályozásról, és véleményét is kikértük a példátlannak tűnő, új észak-ír törvényről.

Mint mondta, a terhesség megszakítása a 12. hétig végezhető el Magyarországon, akkor, ha az anya – például anyagi, pszichés, testi, vagy egyéb – válsághelyzetben van, vagy a magzati kockázat – például gyógyszerszedés, betegség, röntgensugárzás – meghaladja a 10 százalékot. Ilyen esetben a műtét ingyenes, míg szociális indok alapján térítésköteles.

A várandós válsághelyzetben a Családvédelmi Szolgálatnál kér ki jegyzőkönyvet, mely lehetővé teszi az abortuszt, míg magzati kockázatkor ezt a genetikai tanácsadó adja ki. A dokumentumot azonban csak három nap után kapja kézhez, pontosan azért, hogy legyen még egy kis gondolkodási ideje, tette hozzá a szakember. Felvilágosítják arról is a nőt, milyen lehetőségei vannak, ha mégis megszüli a gyermeket. Ha ezek után is el akarja vetetni, akkor jogilag lehetősége van erre.

– 18 év alattiak esetében, illetve erőszakos cselekmény következtében létrejött terhesség megszakítása betöltött 18 hetes korig lehetséges. 23 hét 6 nap az abszolút felső határ akkor, ha fejlődési rendellenesség miatt kerül sor a műtétre, de alapvetően az orvosok törekszenek rá, hogy a 20. hét előtt diagnosztizálják a rendellenességet. Ha igazolható, hogy a diagnosztikus tevékenység a 20. hétig megkezdődött, de nem adott eredményt, akkor az eredmény elkészülte után a 24. hétig még jogosult az asszony a terhesség megszakítására. A 24 hét 0 nap azonban már szülésnek számít, ugyanúgy, ahogy az 500 grammnál nagyobb súlyú magzat, és a 30 centiméternél hosszabb is. Az életkilátások a 24 hetes babák esetében nem annyira jók, de jelentősen javultak a korábbiakhoz képest – magyarázta dr. Veszprémi Béla.

Az Észak-Írországban a 28. hétig végezhető abortusz a szakember szerint azért extrém, mert a magzat itt már 1000-1200 gramm súlyú lehet.

– Mikor a szakmát kezdtem, akkor 28 hét 0 nappal kezdődött a szülés. Ma már 24 hét a szülés alsó határa, mert 4 hét alatt jelentős a magzat fejlődése. Egy 28 hetesen világra jött magzatnak a neonatológus kollégák jó eséllyel megfelelő minőségű életet tudnak biztosítani – fejtette ki.

A szakorvos állásfoglalása szerint a baba nemének megválasztása céljából végzett vizsgálat nem fogadható el, sőt tilos a hazai laboratóriumoknak ebből a célból nemmeghatározást végezni, kivéve ha nemhez kötötten öröklődő betegség merül fel. Hozzátette, habár korábban felvetették a három azonos nemű gyermeket nevelő családok esetében, hogy ha a negyedik várandósságnál a gyermek nemének meghatározása lehetővé válna, talán többen vállalnának még egy – kívánt nemű – kicsit, de az abortuszra itt is csak a 12. hétig lett volna lehetőség.

A magyar törvény úgy szól, hogy amennyiben a magzat élettel össze nem egyeztethető rendellenességben szenved, akkor lehet végrehajtani a megszakítást. Minden kromoszóma-rendellenesség esetében is engedélyezik a magyar törvények a vetélésindukciót, ami véleményem szerint nem mindig indokolt. Ha súlyos, vagy tartós károsodást okozó rendellenesség állhat fenn, akkor a genetikai tanácsadó orvos javasolhatja az anyának az abortuszt, de ez nem könnyű kérdés. Lehetséges ugyanis, hogy egy olyan probléma áll fenn, ami ma még nem gyógyítható, néhány év múlva viszont már az lesz. Én olyankor tartom indokoltnak az abortuszt, ha például a magzatnak nincs agykoponyája, vagy nagyon súlyos szívfejlődési rendellenességről van szó, esetleg halálos kimenetelű csontdiszpláziánál, vagy az életminőséget súlyosan befolyásoló betegség esetén – mondta dr. Veszprémi Béla.

Nem könnyű meghozni a döntést, sem az anyának, sem a genetikai tanácsadó orvosnak
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés