Alternatív síparadicsomok azoknak, akik már végigjárták Nyugat-Európát!

Ausztria, Franciaország, Svájc, Olaszország – a legmenőbb, legfrekventáltabb síparadicsomokat itt találhatjuk. Ám érdemes egy kicsit jobban szétnézni a vidéken, több olyan helyre is rálelhetünk, ahová még kevesebben zarándokolnak el. A környező országokban kutakodtunk és több kecsegtető alternatívát találtunk a síelés szerelmeseinek!

Bukovel, Kárpátalja

Tőlünk kicsit messzebb, de az északkeleti határtól – pontosabban Beregsuránytól – mindössze 230 kilométerre található a kárpátaljai síparadicsom, Bukovel.

Pár éve még csak egy pici kis sítelep volt, mára hihetetlenül kinőtte magát. A rengeteg beleölt pénz meghozta a gyümölcsét, és Bukovel még nem ért a fejlesztések végére, több száz kilométeres pályarendszert terveznek ide.

Bukovel pályái 890 métertől 1372 terjedő magasságban fekszenek. Ezzel Kelet-Európa legnagyobb pályarendszerének számít. Az összesen 57 kilométer hosszú sípályája novembertől áprilisig nyitva tart.

Az élet tavasz végén sem áll le: a helyiek jól kihasználták a környezet adottságait és nyáron is vonzó programokkal csalogatják a turistákat – vadvízi evezés, túrázás, quados túrák, hegymászás, barlangászás és így tovább.

Kárpátalján profi síparadicsom várja a sportág szerelmeseit

Több helyen az a vélemény a kommentelők részéről, hogy az árak nagyon kedvezőek ahhoz az európai színvonalhoz képest, amit nyújt a kárpátaljai síparadicsom. De azért a főszezonban napi 1120 ukrán hrivnyát – mintegy 11.200 forintot – jelent egy felnőtt számára a teljes napi belépő.

Autóval viszont mintegy tízórás út elé néz az, aki Pécsről indul. Talán ez jelentheti a legnagyobb kellemetlenséget azoknak, akik útra kelnének.

Platak, Horvátország

Nem így a horvát síelőhely, Platak. Pécsről körülbelül öt óra alatt el lehet érni – hihetetlenül kevés időnek tűnik az előbbiek tekintetében.

A kevésbé ismert horvát síelőhely Fiumétől pusztán tizenegy kilométerre található, úgyhogy szép időben a tengert is meg lehet pillantani. Mindössze öt kilométeres pályával rendelkezik, de Platak minden pontja 1100 méternél magasabban fekszik (a legmagasabb helyen 1363 méter). Síelőknek, snowboardosoknak kitűnő választás, óriási csábereje a horvát helynek, hogy egy lépésre van a tengertől, a Krk-szigettől.

Bármilyen hihetetlen, a plataki sípályák egészen közel esnek az Adriához

Zlatibor, Szerbia

Déli szomszédunknál a legnagyobb gond az, hogy az állam alsó felében helyezkednek el a jobb minőségű sípályák. A hozzánk legközelebb eső Zlatibor is hétórányi autózással érhető el. Hét kilométeres pályával rendelkezik, de azok magasan helyezkednek el, 1100–1495 méteren. Zlatibor tulajdonképpen egy sok kis településből álló egység.

Igazi pihenőhely ez, több szanatórium is található a közelében, télen-nyáron igazi felüdülést nyújt a vidék. A környékén is van számos látnivaló.

A szerb Zlatibor egyetlen szépséghibája a távolság

Főszezonban egy napi felnőttjegy 2300 dínár körül mozog, ami 6300 forintot jelent.

Jahorina, Bosznia

A bosnyákok a síelésben rejlő turisztikai lehetőségeket az 1984-es szarajevói téli olimpia után kezdték el kiaknázni, amikor a Szarajevó környéki Jahorina-pályarendszert felfejlesztették. Egészen a délszláv háborúkig virágzott a külföldi vendéglátóipar a bosnyák hegyekben. Az utóbbi években ismét tudatosan pályára állították a síelés adta turisztikai lehetőségeket, de még mindig elég kevés az oda látogatók száma, holott az élmény és az árak is egyre csábítóbbak.

Jelenleg 25 kilométer hosszú sípályákkal rendelkezik, 11 lifttel van felszerelve. A szezonban egy felnőtt napijegyért 45 bosnyák márkát kérnek, ez mintegy 7400 forintnak felel meg.

Jahorina profi pályarendszerét az 1984-es téli olimpiára tervezték

További alternatív síparadicsomokról és a hozzájuk kapcsolódó gasztronómiai érdekességekről ITT írtunk!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés