Korábbi cikkünkben már írtunk a munka ünnepe eredetéről, történetéről, felelevenítettünk régi pécsi ünnepségeket. Most visszafelé utazva az időben belepillantunk a szocializmus korszakának majálisaiba, a rendszerváltással együtt járó mögöttes politikai tartalom kiesésétől indulva egészen a legsötétebb rákosista korszakokig.

hirdetés

1989

Az 1989-es majálisozás emlékezetes lehetett a pécsiek számára, ugyanis eléggé laposra sikeredett. A rendszerváltó hangulat közepén érthetően nem sokaknak fűlött a foguk a szocialista ünnephez, és a szervezők sem számítottak nagy tömegre. Ráadásul az időjárás is asszisztált ehhez – elég hűvös volt, így a meghirdetett programok java része négy fal közé szorult.

Gondolhatjuk, milyen nehéz feladatuk volt a város vezetőinek, mit is mondjanak azoknak a keveseknek, akik megjelentek. Koltai Dénes, az MSZMP pécsi párttitkára az 1956-os vezetés rehabilitásáról beszélt, és arról, garantálni kell, hogy politikai nézetei, hibái miatt senki se fizessen életével. Elég furcsa május elsejei beszéd lehetett.

1979

Borongós, esős napra virradtak május elsején a pécsiek, de az ünnep és a hangulat – természetesen – így is fantasztikus volt. A Dunántúli Napló május 2-i számának fejléce is ez: Derű, vidámság, jókedv!

Az 1979-es felvonulás

Az újságírók alig bírják leírni azt a szuper ünnepet, amit megélt Pécs 1979-ben: léggömb- és zászlóerdők, a vasasi bányászok, akik az évben 385 ezer tonna szenet termeltek ki, az „Edzett ifjúságért” molinót hordozó fiatalok.

Egy felvonulás útvonala

Tizenegy órakor ért véget az esemény, végszóra pedig zuhogni kezdett az eső. A tudósítások ötvenezer főt írnak, ennyien látogathattak ki a központi ünnepségre.

1969

Ebben az évben is ötvenezer ünneplőről írnak az újságok, ám ezúttal jó időben telt az ünnep. A Gyárvárosi Úttörőzenekar kilenc-tíz éves tagjai vezették fel az ünnepi menetet délelőtt tíz órakor, a Mecseki Ércbányászati Vállalat masszívan vonult fel: néptáncosok, gárdisták, a bányaüzemek képviselői. A párt helyi vezetőiről részletesen megemlékeznek a tudósítások.

A kesztyűgyárosok szalagokkal díszített kocsija

A pécsbányai üzem munkásai egy kis aknamakettet engedtek fel a levegőbe légballonokkal. Minden nagyobb üzem küldött egy kis képviseletet a felvonuló tömegbe, úgy, ahogy a gyermekotthonok is és a különféle egészségügyi dolgozók.

A magasba emelkedik a Széchenyi-akna modellje

Három órán át zajlott a felvonulás.

1959

Ebben az évben még a kemény kommunista szigor jellemezte a rendszert, pár esztendővel az „ellenforradalomnak” titulált 1956-os szabadságharc vérbe fojtása után. A „Megbonthatatlan egységben” címmel publikált riportban természetesen a május elsején felvonuló negyvenezer pécsi erőt, bizakodást, vidámságot sugárzott. Senki sem törődött a szakadó esővel, az esernyők alatt mindenki gyönyörködött a felvonuláson.

Nem akármilyen látványossággal örvendeztették meg a pécsieket:

A 26-os Gyárépítő Vállalat dolgozói léptek el az emelvény előtt nem mindennapi díszben: Zetorjuk hatalmas méretű földgömböt vontatott, melynek tetején zöld ágat tartó, hófehér ruhába öltözött, sudár termetű fiatal nő állt a béke szimbólumaként. Mint ha csak a gellérthegyi Szabadságszobor nőalakját láttuk volna magunk előtt. Hát ezt megint meg kellett tapsolni.

Azért a csúnya kapitalizmusnak is odavágott a pécsi majális:

„Uncle Samet láttuk sátáni vigyorral az arcán, majd Napóleon mása próbált gőgösködni sikertelenül, mert csak nevetést kapott, de ebből viharos erejűt. Kacagott az egész tér, ezrek forrtak egybe a vidámságban.”

1949

Ez az esztendő már a legsötétebb, rákosista időket hozta. Már a május elsejei újságok is tele voltak ünnepi cikkekkel, ünnepnapi akciókkal, rövid kis írásokkal a munka nem létező ünnepéről az imperialista országokban.

A beszámolók szintén negyvenezer emberről írtak, a „felejthetetlen szépségű” felvonuláson. Az biztos, hogy megadták a módját az ünneplésnek.

Egy szép, cirkalmas körmondattal sikerült megemlékezni az eseményről:

Az ünneplés és felvonulás vonalán kívül eső városrészek elnéptelenedtek és május elsejének délelőttjén csak kétfajta ember volt Pécsett: olyan, aki felvonult és olyan, aki nézőként kapcsolódott bele a szolidaritásnak ebbe a nagy lenyűgöző megnyilvánulásába. A csaknem két óráig tartó felvonuláson a becslések szerint 40 ezer dolgozó vett részt és tett hitet a független, szabad, új Magyarország, a Népfront mellett, amelyet a harcokban edzett munkásosztály és annak pártja vezet Rákosi Mátyással az erőnek és a virágzásnak útján.

A Balokány-liget volt a felvonulást követő programok helyszíne, volt „kultúrműsor”, céllövölde, hangverseny, uzsonnaosztás a gyerekeknek.

Forrás: Dunántúli Napló Archívum

Hirdetés