Korábbi cikkünkben már írtunk a munka ünnepe eredetéről, történetéről, felelevenítettünk régi pécsi ünnepségeket. Most visszafelé utazva az időben belepillantunk a szocializmus korszakának majálisaiba, a rendszerváltással együtt járó mögöttes politikai tartalom kiesésétől indulva egészen a legsötétebb rákosista korszakokig.
1989
Az 1989-es majálisozás emlékezetes lehetett a pécsiek számára, ugyanis eléggé laposra sikeredett. A rendszerváltó hangulat közepén érthetően nem sokaknak fűlött a foguk a szocialista ünnephez, és a szervezők sem számítottak nagy tömegre. Ráadásul az időjárás is asszisztált ehhez – elég hűvös volt, így a meghirdetett programok java része négy fal közé szorult.
Gondolhatjuk, milyen nehéz feladatuk volt a város vezetőinek, mit is mondjanak azoknak a keveseknek, akik megjelentek. Koltai Dénes, az MSZMP pécsi párttitkára az 1956-os vezetés rehabilitásáról beszélt, és arról, garantálni kell, hogy politikai nézetei, hibái miatt senki se fizessen életével. Elég furcsa május elsejei beszéd lehetett.
1979
Borongós, esős napra virradtak május elsején a pécsiek, de az ünnep és a hangulat – természetesen – így is fantasztikus volt. A Dunántúli Napló május 2-i számának fejléce is ez: Derű, vidámság, jókedv!
Az újságírók alig bírják leírni azt a szuper ünnepet, amit megélt Pécs 1979-ben: léggömb- és zászlóerdők, a vasasi bányászok, akik az évben 385 ezer tonna szenet termeltek ki, az „Edzett ifjúságért” molinót hordozó fiatalok.
Tizenegy órakor ért véget az esemény, végszóra pedig zuhogni kezdett az eső. A tudósítások ötvenezer főt írnak, ennyien látogathattak ki a központi ünnepségre.
1969
Ebben az évben is ötvenezer ünneplőről írnak az újságok, ám ezúttal jó időben telt az ünnep. A Gyárvárosi Úttörőzenekar kilenc-tíz éves tagjai vezették fel az ünnepi menetet délelőtt tíz órakor, a Mecseki Ércbányászati Vállalat masszívan vonult fel: néptáncosok, gárdisták, a bányaüzemek képviselői. A párt helyi vezetőiről részletesen megemlékeznek a tudósítások.
A pécsbányai üzem munkásai egy kis aknamakettet engedtek fel a levegőbe légballonokkal. Minden nagyobb üzem küldött egy kis képviseletet a felvonuló tömegbe, úgy, ahogy a gyermekotthonok is és a különféle egészségügyi dolgozók.
Három órán át zajlott a felvonulás.
1959
Ebben az évben még a kemény kommunista szigor jellemezte a rendszert, pár esztendővel az „ellenforradalomnak” titulált 1956-os szabadságharc vérbe fojtása után. A „Megbonthatatlan egységben” címmel publikált riportban természetesen a május elsején felvonuló negyvenezer pécsi erőt, bizakodást, vidámságot sugárzott. Senki sem törődött a szakadó esővel, az esernyők alatt mindenki gyönyörködött a felvonuláson.
Nem akármilyen látványossággal örvendeztették meg a pécsieket:
[su_quote]A 26-os Gyárépítő Vállalat dolgozói léptek el az emelvény előtt nem mindennapi díszben: Zetorjuk hatalmas méretű földgömböt vontatott, melynek tetején zöld ágat tartó, hófehér ruhába öltözött, sudár termetű fiatal nő állt a béke szimbólumaként. Mint ha csak a gellérthegyi Szabadságszobor nőalakját láttuk volna magunk előtt. Hát ezt megint meg kellett tapsolni.[/su_quote]
Azért a csúnya kapitalizmusnak is odavágott a pécsi majális:
„Uncle Samet láttuk sátáni vigyorral az arcán, majd Napóleon mása próbált gőgösködni sikertelenül, mert csak nevetést kapott, de ebből viharos erejűt. Kacagott az egész tér, ezrek forrtak egybe a vidámságban.”
1949
Ez az esztendő már a legsötétebb, rákosista időket hozta. Már a május elsejei újságok is tele voltak ünnepi cikkekkel, ünnepnapi akciókkal, rövid kis írásokkal a munka nem létező ünnepéről az imperialista országokban.
A beszámolók szintén negyvenezer emberről írtak, a „felejthetetlen szépségű” felvonuláson. Az biztos, hogy megadták a módját az ünneplésnek.
Egy szép, cirkalmas körmondattal sikerült megemlékezni az eseményről:
[su_quote]Az ünneplés és felvonulás vonalán kívül eső városrészek elnéptelenedtek és május elsejének délelőttjén csak kétfajta ember volt Pécsett: olyan, aki felvonult és olyan, aki nézőként kapcsolódott bele a szolidaritásnak ebbe a nagy lenyűgöző megnyilvánulásába. A csaknem két óráig tartó felvonuláson a becslések szerint 40 ezer dolgozó vett részt és tett hitet a független, szabad, új Magyarország, a Népfront mellett, amelyet a harcokban edzett munkásosztály és annak pártja vezet Rákosi Mátyással az erőnek és a virágzásnak útján.[/su_quote]
A Balokány-liget volt a felvonulást követő programok helyszíne, volt „kultúrműsor”, céllövölde, hangverseny, uzsonnaosztás a gyerekeknek.
Forrás: Dunántúli Napló Archívum
