6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolut FérfiAutócsodák lepték el a pécsi főteret

Autócsodák lepték el a pécsi főteret

Nemzetközi veteránautó-találkozót tartottak vasárnap Pécsett, ahol olyan autócsodák vonultak fel, amelyek az oldtimerek között is kitűnnek. A közös gurulásra nemcsak Magyarországról, hanem a környező országokból is érkeztek. A felvonulást 24. alkalommal rendezték meg, hogy felhívják a figyelmet a veterán autókra.

Ebben a Mercedesben jobb és bal oldali fűtés is van. A 65 éves autó volt az első típus, amiben ezt a megoldást alkalmazták, és azóta is így gyártják. Az autót Németországból hozták be, és évekig tartott a felújítása.

1953-ban gyártották

– Minden totál zöld volt rajta, még az ablaküvegekre is ráfújtak. Én arra gondoltam, hogy filmezési dolgokra is használhatták – mondta a tulajdonosa, Szekeres Tibor.

Nemrég 16 millió forintot ajánlottak érte, de nem vált meg tőle a tulajdonosa.

Hasonló autócsodákkal is lehetett találkozni Pécs főterén vasárnap. Az apropó a Nemzetközi Veterán Autótalálkozó volt, ami most ért Pécsre. Előtte pedig bejárták Baranya útjait.

– A célja minden évben az, hogy azt a sok munkát, amit belefektetnek a tulajdonosok, valamilyen módon látványossá tegyük, és a közönség is megismerje ezeket a műszaki csodákat – mondta Kővári Zoltán, a találkozó szervezője és a Magyar Autóklub Dél-Dunántúli Szervezetének elnöke.

[su_slider source=”media: 446308,446296,446295,446307,446306,446294,446303,446302,446300,446299,446298,446297″ limit=”100″ width=”720″ height=”460″ title=”no”]KÉPGALÉRIA ITT![/su_slider]

A találkozót már 24. alkalommal rendezték meg.

– Pécs városában mindig is nagy hagyománya volt a ralizásnak, a veteránautó-gyűjtésnek, ezért van egy közönség, akik rajonganak ezekért a csodákért. Örülök, hogy idén a város napjához kapcsolódon a város főterén, a pécsiek örömére állíthattuk ki ezeket a gépkocsikat – mondta Őri László, Pécs alpolgármestere, aki a szervezőknek külön megköszönte, hogy Pécsre is begurultak ezekkel az autókkal.

Őri László, Pécs alpolgármestere is köszöntötte a veterán autósokat

Jövőre egyébként azt tervezik, hogy az oldtimerek között még az angol királyi család „levetett” Rolls-Royce-a is látható lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő