Hirdetés

A nyáron nyíló vadonatúj vásárcsarnokban a kínálat megújul és sokkal könnyebb lesz megtalálni, amit keresünk. Az ételudvarban kulturált körülmények között falatozhatunk, és kényelmi funkciók is várják a vásárlókat – áll az önkormányzat közleményében.

A régi vásárcsarnok árusai közül mindenkit, aki költözési szándékát jelezte, vagyis a régi árusok döntő többségét megtaláljuk majd az új csarnokban. Hozzájuk pedig – részben az őstermelői pályázat eredményeként is – további őstermelők és kistermelők csatlakoznak – írja a városháza közleménye.

– Azt szeretnénk, hogy az új vásárcsarnok, mint Pécs legnagyobb piaca olyan legyen, ami nemcsak építészeti megjelenésével, de színes árukínálatával gasztronómiai és kulturális élményeket is nyújtva igazi közösségi térré váljon. Az új csarnok, terveink szerint bemutatja a helyi, a regionális gasztrokultúránkat, valamint kulturális és oktatóprogramoknak is helyet ad – idézi a közlemény Auth Istvánt, a terület önkormányzati képviselőjét.

Ehhez az új vásárcsarnok bővíteni kívánja kínálatát a helyi és nemzetközi piacokon jelen lévő, gasztronómia értékeket képviselő újdonságokkal, a reform, ökotudatos, natúr, biogazdálkodásból származó élelmiszerekkel is például: különféle gabonák, lisztek, magvak, olajok, egyéb készítmények, magas minőségű helyi és regionális vállalkozásokból származó termékekkel, helyi és regionális pincészetekből származó, minőségi palackos borokkal. De várja a delikátesz jellegű portfólióval rendelkező vállalkozókat, például hazai és nemzetközi száraz tészták, olajok, fűszerek, nemzetközi konyhák fűszerei, húskészítmények, gyógyhatású termékek, teák, mézek, aszalványok értékesítőit. Nem maradhatnak ki a kínálatból az egyre divatosabb és népszerűbb natúr termékek: szappanok, tisztítószerek stb. és a csomagolásmentes termékek sem – áll a közleményben.

Sokkal könnyebb lesz megtalálni, amit keresünk

Az új vásárcsarnok legszembetűnőbb újítása az lesz, hogy tagoltan, külön egységekben, egymás mellett lesznek megtalálhatóak a pékárukat, a húsokat és húskészítményeket, valamint a sajtokat árulók üzletei. Ezek helyét piktogramok is jelölik majd.

Az asztalos árusításnál is tetten érhető lesz a szekciókra bontás, természetesen a mostani csarnokból átköltöznek a virágosok, zöldségesek, a gombát árusítók és az őstermelők is, akik mind jól láthatóan, külön egységekben kínálják a portékáikat.

Szinte minden jelenlegi árust meg fogunk találni az új csarnokban is. Például a kezdetek óta üzemelő halast, a már harmadik generációs lángos- és pecsenyesütőt, Almás Pistit, akinek almáskertje szintén apáról fiúra szállt és a legtöbb almát hozó árus, minden savanyúság árus, akiknek a savanyúiért visszajárnak a vevők, a kulcsmásolót, aki élezéssel fogja bővíteni szolgáltatásait, és azt a hentest is, aki húsz éve szolgálja ki a vásárlóit. A vásárcsarnokban egyebek mellett lesz bankautomata, sőt, lottózó is.

Az ételudvarban kényelmesen falatozhatunk

Az új vásárcsarnokban létrehoznak egy ételudvart, ahol leülhetünk és kényelmesen falatozhatunk. A benti Zsolnay-ivókút vizével bárki olthatja a szomjúságát.

Kényelmi funkciók is várják a vásárlókat

Újdonság lesz a kültéri pavilonoknak is helyet adó kinti „pihenő” rész, ahol a csarnok épülete és a távolsági buszállomás között kialakított téren padokon is megpihenhetünk. A biciklivel érkezők találni fognak olyan helyet, ahová biztonságosan rögzíthető módon elhelyezhetik a közlekedési eszközt, amíg bevásárolnak.

Hirdetés