Az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét fogták el Magyarországon. Az akciót a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központtal együttműködve hajtotta végre – közölte az M1 Híradója.

A 30 év körüli szír férfi a terrorszervezet katonai veresége után jött Magyarországra. Személyazonosságának ellenőrzésekor a TEK kiderítette, hogy a férfi a terrorszervezet emírjeként öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított. Egyes hírek szerint 20 ember lefejezésében vehetett részt.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 27 éves szír férfit 2018. december 30-án a Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. Hamis papírokkal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a szír férfi Görögországba történő kitoloncolására, ugyanis ott menekültstátusszal rendelkezik. A kitoloncolás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került.

Ezután azonban az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség gyors és hatékony együttműködésének köszönhetően fény derült arra, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja.

A nyomozás adatai alapján az ISIS 2016-ban Szíriában, Homsz városában, miután egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó személy mintegy 20 családtagját kivégezte. A szír férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével őrizetbe vették a férfit és gyanúsítottként hallgatják ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt.

Hirdetés