Az MSZP-P-s Mellár nekiment Kővárinak, de az ÖPE nem hagyja magát

Az MSZP-P-frakciószövetségben ülő Mellár Tamással hosszú cikket készített az MSZP-közeli pécsi portál, amelyben a baloldali politikus azt feszegeti, hogy az egyébként 16 éve létező Összefogás Pécsért Egyesület vezetője nem hiteles.

Miután az ellenzéki LMP-s Keresztes László Lórántot is többször megtámadta Mellár Tamás, az MSZP-P-frakciószövetség tagja, mert ellenzéki politikusként el mert indulni a választáson, most Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért Egyesület elnökét kezdte el ekézni.

A baloldali politikus ugyanis arra utalgatott az MSZP-közeli lapnak, hogy vajon mennyire hiteles vagy nem hiteles az ÖPE, szerinte Kővári fordítva ül a lovon és csak az MSZP-P-s politikus által létrehozott szerveződés „vitorlájából akarja kifogni a szelet”.

Kővári János lapunknak azt mondta, hogy nem akar a személyeskedésekre reagálni, de az Összefogás Pécsért Egyesület 16 éve működik Pécsen, és a most létrehozott Szövetség Pécsért pedig mindenkit vár, aki tenni akar valamit a városért. Ennek a szövetségnek a magja és kezdeményezője az ÖPE, amelyhez bárki csatlakozhat.

– Azt, hogy ki plagizálja a másikat, alighanem a választók is egyértelműen meg tudják mondani, hiszen 16 év előnyünk van – mondta. – Az is kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni egy olyan egyesületet, amelyet még be sem jegyeztek Mellár Tamásék. És vajon mitől független az, aki bent ül az MSZP-P-frakciószövetségben?

Kővári azt mondta, ő vállalja azt, hogy korábban országgyűlési képviselőként a Fidesz-frakcióban ült, egyben emlékeztetett arra, hogy az ÖPE 2002–2006 között is önállóan politizált. 2014-ben pedig minden egyéni önkormányzati választókörzetben állított önálló jelöltet, tehát nem egyszemélyes csapatról van szó – tette hozzá az MSZP-P politikusának szavaira reagálva.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés