Olvasónk jelezte, hogy az elmúlt napokban nagy számban sodródnak a Pécsi-tó partjára bűzös kagylótetemek. A jelenség nem szokatlan, a nagy hőségben elszaporodott atka okozza az amuri kagylók pusztulását, ami ugyan undorító, de szerencsére nem jelent nagy fenyegetést a tó élővilágára.

Az amuri kagyló ázsiai eredetű faj, ami feltételezések szerint valamilyen hal révén került be hazánk édesvizeibe. Igénytelen faj lévén hamar elszaporodott, és bár főleg állóvizekben érzi jól magát, megtalálható a folyók sekélyebb részein is. A Pécsi-tó ökoszisztémájának is része az amuri kagyló, mely akár 30 centiméteresre és két kilósra is meg tud nőni, ám az orfűi tóban leginkább csak pár centiméteres egyedekkel találkozni.

Szegény kagylók, nem bírják a meleget

Legutóbb tíz éve történt tömeges kagylópusztulás Orfűn, akkor a forró nyárban egyik napról a másikra kezdtek el pusztulni, a horgászok pedig kamionszám lapátolták össze a tetemeket. Vélhetően 2008-ban is atkafertőzés tizedelte meg az állatokat.

10 éve nagyobb volt a pusztulás

A mostani probléma kapcsán Orfű polgármestere, Füziné Kajdy Zita elmondta, olyankor, amikor a Pécsi-tó vize 28 fok fölé emelkedik, előfordul kagylópusztulás, de most közel sem olyan mértékű, mint amilyen tíz éve volt.

Halott kagylók mindenütt

A tetemekkel olyan részeken lehet találkozni a tó partján, ahol a sétány és a nádas közé ki tudnak sodródni az állatok, de szerencsére innen is hamar begyűjtik.

Kapitány Zsolt, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke lapunk megkeresésére elmondta, hogy Orfűn a horgászati hasznosítók feladata, hogy az elpusztult vízi állatokat, halakat összegyűjtsék és elszállítsák. Mint mondja, az idei kagylópusztulás nem kirívó jelenség, kivétel nélkül minden nyáron előfordul a tartós melegben.

Minden évben eljön ez az idő is

– A Magyarországon nem honos amuri kagylók nehezen tolerálják a meleg tavi vizet. Pontosabban az amuri kagylóban jelen van egy parazita, a víziatka, mely a meleg víz hatására olyan mértékben fel tud szaporodni, hogy a kagyló nem képes már legyőzni – mondja a szakember.

Kapitány Zsolt elmondja, hogy a Pécsi-tóban jelen vannak még az amuri kagylók mellett őshonos tavi kagylók és vándorkagylók is, melyek közül az amuri kagyló a legkevésbé jelentékeny a tó ökoszisztémájában. Sokkal fontosabb szerepet töltenek be a rákok és a halak, ezek pusztulása már aggasztó lenne, de szerencsére a tó vize kiváló minőségű.

– A tó vízhőmérséklete jelenleg 28-29 fokos, melyet a hazai halak egyelőre tolerálnak. A hőséget a süllők bírják legkevésbé, tapasztalták is a horgászok idén a sekélyebb baranyai horgásztavaknál, hogy sokkal több süllő pusztult el idén a tartós hőség miatt – mondja a Kapitány Zsolt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés