8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút NőAz a szép, aki úgy sétál végig az utcán, hogy csak úgy...

Az a szép, aki úgy sétál végig az utcán, hogy csak úgy sugárzik

A Miss Alpok Adria Szépe Nemzetközi verseny megyei döntőjén, a 22 éves jogászhallgató és modell, Szabó Barbara fejére került a korona. A pécsi szépség egy kétszemélyes görögországi utat „vihetett haza”, de ami még fontosabb, májusban ő fogja képviselni megyénket az országos döntőben, onnan pedig már csak egy lépés a nemzetközi porond, és az európai hírnév.

– Ha jól tudom, egyetemi hallgató vagy. Mit csinálsz szabadidődben?
– A Pécsi Tudományegyetem negyedéves jogászhallgatójaként sajnos nincs sok szabadidőm, ezért fontos, hogy amim van, az tartalmasan teljen. A Fiatal Értelmiségi Klub elnökségi tagja vagyok, emellett a PTE-ÁJK Tudományos Diákköri tagja vagyok, több tagozaton is. Nemrég az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciára írtam pályaművet, ami harmadik helyezést ért el, így az országos fordulóban is megmérettetem magam.

Amíg fiatal vagyok, próbálok sok időt fordítani a modellkedésre, de szeretek workshopokra is járni, megismerni új dolgokat, egy kicsit kikapcsolódni. Kiskorom óta versenytáncoltam, ahol a dobogós helyezéseim közül Nyugat-Magyarország területi bajnoki címemre vagyok a legbüszkébb. Ez a sportág is egyike annak, ami megtanított arra, hogy sok munkával és kitartással minden célt el lehet érni.

– Mikor kerültél kapcsolatba a szépségiparral?
– Igazán fiatal voltam, amikor először megkerestek a modellkedéssel. Akkor nemet mondtam, mert a művészetet és az önkifejezést a versenytáncban éltem meg. A modellkedést akkor kezdtem el igazán, amikor abbahagytam a versenytáncot. Így kezdődött minden és lassan három éve, hogy szerepelek fotózásokon és divatbemutatókon is.

– Az elmúlt években elkezdett gyökeresen átalakulni a szépségipar. Megjelentek a kerekded idomú modellek, akik reklámozzák a női szépséget, kezdenek eltűnni a tökéletes testű nők a reflektorfényből, helyettük több szerepet kap a természetesség. Mit gondolsz erről a változásról? 
– Azt látom, hogy a „social media” felületein egyre inkább elterjednek olyan tartalmak, amelyek nem maradnak a realitás talaján és egy tökéletesnek tűnő világot mutatnak be. A tartalmak ezeken a platformokon sokszor sajnos természetellenesek és negatívan befolyásolják az önképünket. Ám szuper kezdeményezésekről, kampányokról lehet hallani mostanában, melyek a természetességet hangsúlyozzák. Én csak drukkolni tudok, és reménykedni abban, hogy a természetességhez való közelítés tartós tendencia lesz.

Fotó: Zsolnai Gergő

– Mi tesz egy nőt vonzóvá szerinted?

Úgy gondolom, hogy azok a nők a legvonzóbbak, akik boldogok. Remélem, nem hallatszik közhelyesen, de én hiszem, hogy nem a smink, vagy a ruha tesz széppé, hanem a kisugárzás. Ha pedig valaki boldog, az igazán sugárzik.

– Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy szép arccal és testtel könnyű a kamera elé állni, vagy végigsétálni egy kifutón. Mit mondanál egy olyan embernek, aki így vélekedik?
– Azt, hogy természetesen téved. Nem könnyű kiállni mások elé, hiszen amennyiben ezt megtesszük, úgy teret adunk annak, hogy megítéljenek, véleményt alkossanak rólunk. Úgy gondolom, hogy hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy az ilyen helyzetekben is képes legyen az ember helytállni.

– Ha jól tudom, ez az első szépségversenyed. Hogyan képzeled el a továbbiakat?
– Lánczos Benkő Tímea és Notheisz Ivett szervezésében a márciusi elődöntő egy olyan esemény volt, ami szerette volna megmutatni a résztvevőknek, érdeklődőknek, hogy a szépség nem csak egy külső tényező, hanem belső érték is. Ezzel a gondolattal teljes mértékben tudtam azonosulni. Úgy gondolom, hogy egy szépségkirálynőnek nemcsak szépnek, hanem  talpraesettnek, kommunikatívnak, céltudatosnak és alázatosnak kell lennie, mivel csak így van esélye kitűnnie a nemzetközi döntőn a többi versenyző közül. Bízom benne, hogy méltó módon fogom képviselni Baranya megyét az országos fordulóban.

Fotó: Zsolnai Gergő

– A nyereményed egy görögországi út. Mik a terveid ezzel az utazással?
– Megmondom őszintén, hogy egyelőre még nem volt időm tervezni az úttal kapcsolatban, hiszen közeleg a májusi döntő, így minden erőmmel a felkészülésre fókuszálok.

– A szépségkirálynők gyakran hangsúlyozzák a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás fontosságát. Így készülsz te is?
– Igen, fontosnak tartom azt, hogy megfelelően étkezzünk, és kellő időt fordítsunk a testmozgásra is. Napközben rengeteg programom van, de igyekszem összehangolni az életemmel az egészséges életmódot. Próbálok sokat pihenni, illetve odafigyelni arra, hogy mit és hogyan étkezem. Úgy gondolom, hogy egy ilyen versenyre nemcsak fizikálisan, de mentálisan is készülni kell, ezért igyekszem összhangban lenni magammal. Számomra nagyon fontos a belső harmónia.

Fotó: Zsolnai Gergő
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő