Baranyát is kockázatos területnek minősítette Németország a koronavírus terjedése miatt

Budapest és négy megye után szerdán további hét magyarországi megyét is felvettek az új típusú koronavírus terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban – írja az MTI.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) frissített listáján így a főváros és tizenegy megye szerepel Magyarországról. A listára elsőként, szeptember 16-án felvett Budapest, a szeptember 23-án kockázatosnak minősített Győr-Moson-Sopron, és a listára szeptember 30-án felkerült Csongrád-Csanád, Vas és Pest után szerdán BaranyaBorsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sorolták a kockázatos térségek közé.

A listán nem szerepel Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Heves, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye.

A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, és értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. Megérkezés után készített negatív koronavírusteszt esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását. Egy várhatóan október közepén életbe lépő új szabály szerint tesztet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet készíttetni.

Az Átlátszó kronavírusoldalán található adatok szerint Baranyában a vírus kezdetétől 845 koronavírusfertőzöttet regisztráltak (közel 800-at a második hullámban), a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma 234,26.

Az RKI listájára egy sor további európai térség is felkerült, köztük több szlovákiai kerület és Románia eddig nem kockázatosnak ítélt megyéi.

A kockázatos besorolásról közösen dönt az RKI, a szövetségi egészségügyi minisztérium, a külügyminisztérium és a belügyi tárca. A döntést megelőző elemzés első szakaszában azt vizsgálják, hogy hol vannak olyan régiók – nagyobb közigazgatási egységek vagy egész országok -, amelyekben meghaladta az ötvenet az utóbbi hét napon regisztrált SARS-Cov-2-fertőzöttek százezer lakosra vetített száma, vagy olyan térségek, amelyekben ugyan még nincs a fertőzöttek száma a határérték felett, de egyéb körülmények a fertőzés fokozott kockázatát jelzik.

A döntést megelőző mérlegelés második szakaszában a járvány elfojtását célzó helyi erőfeszítéseket elemzik, így vizsgálják egyebek mellett a tesztelési kapacitást és az elvégzett koronavírustesztek számát.

A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy nem feltétlenül szükséges esetben felkeressék az adott régiót.

Forrás: MTI

 

Hirdetés