Befejeződött a kerékpárutak építése Kertvárosban

A Nagy Imre út kerékpárútját már használják

Elkészült a Nagy Imre út Maléter Pál úti csomópontja és a Keszüi úti csomópontja közötti 550 méteres, a tervezettnél strapabíróbb útszakasza, valamint az azzal párhuzamosan futó új bicikliút is. A fejlesztés keretében az érintett szakaszon továbbá megújultak buszmegállók és okos zebrákat is kiépítettek.

Pécs az elmúlt hónapok során a bicikliutak kiépítésében nagyot lépett előre. Ha pedig egy tisztább, egészségesebb városban szeretnénk élni, ez a jó irány. A cél az, hogy minden pécsinek legyen lehetősége a biciklizést választani a környezetbarát közlekedési alternatívák közül. Ennek érdekében indult meg az elmúlt év során több pécsi kerékpárút építése-bővítése és fejlesztése, melyek közül pedig az egyik legfontosabb a Nagy Imre út mentén húzódó, nemrég elkészült másfél kilométeres bringaút is, amelyet hétfőn Péterffy Attila polgármester és Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója járt be, tekintett meg.

Péterffy Attila és Csúcs Zoltán mutatta be a fejlesztést

Péterffy Attila a helyszínen emlékeztetett arra, hogy az előző városvezetés által elindított és megtervezett, hozzávetőlegesen bruttó 360 millió forintból megvalósult fejlesztés a Nagy Imre út Maléter Pál úti csomópontja és az Expo Center között húzódó szakaszt érinti. Kiemelte, hogy a projekt során a Nagy Imre út mentén építették ki az új kerékpárutat, melynek eleje a Maléter Pál út jelzőlámpás csomópontjánál véget érő, már meglévő kerékpárúthoz csatlakozik, a szakasz vége pedig a pellérdi kerékpárutat a Füzes dűlővel összekötő – szintén új – bringaútba torkollik.

Fontos megjegyezni – mondta – hogy a bicikliút építésével párhuzamosan, a projekt részeként zajlott a Nagy Imre út Maléter Pál úti csomópontja és a Keszüi úti csomópontja közötti 550 méteres útszakasz felújítása is.

“Okos zebrák” figyelmeztetik az autósokat

A polgármester hangsúlyozta, hogy az előző városvezetés jól mérte fel a helyszín problémáit, szükség volt ugyanis az erősen nyomvályús út javítására, ahogy az új kerékpárútra is. Mint mondta, a kivitelezés során az eredeti terveken csak néhány ponton módosítottak. Az út esetében ilyen módosítás volt az, hogy aszfalterősítő rácsokra fektették az aszfaltburkolatot, amire azért volt szükség, mert korábbi vizsgálatok szerint a megerősítés nélkül maximum 3-4 évig tartott volna csak ki az új burkolat, így viszont az út élettartama több mint 10 évre nőtt.

Emellett új elemként került az útfelújítási projektbe, hogy az érintett szakasz 3 gyalogosátkelőhelyénél is mozgásérzékelős „okos zebrákat” alakítottak ki, amelyek villogó fényekkel figyelmeztetik az autósokat arra, ha a gyalogátkelőt megközelítik egy járókelő.

Jó hír a kertvárosiaknak továbbá, hogy az eredeti tervek alapján a szakaszon 2 buszöblöt is teljesen felújítottak.

A fejlesztés további technikai részletei kapcsán Csúcs Zoltán elmondta, hogy az útfelújítás szakaszán teljes kopórétegcsere történt, a kerékpárút mellett több mint 20 új kandelábert állítottak fel, 16 fát ültettek az érintett sávban, a megújult közterületeken pedig új padokat, hulladékgyűjtőket, valamint 16 darab kerékpártárolót helyeztek ki.

A PécsTV videója a sajtóeseményről:

Még nem használhatók 

Noha a bicikliút kivitelezése megtörtént és a pécsi kerékpárosok már birtokba is vették az új utat, meg kell jegyezni, hogy az elvileg még nem használható, jelenleg ugyanis annak forgalomba helyezési eljárása zajlik, amely a törvényi előírásoknak megfelelő hatósági jogrend szerint történik. A kerékpárosok várhatóan idén decemberében vehetik majd hivatalosan is birtokba az új kerékpárutat.

Már használják az új kerékpárutat, pedig…

Ugyanez vonatkozik a Füzes dűlő új bringaútjára is, ahol szintén nemrég fejeződött be a kivitelezési munka. Ahogy azt megírtuk, a Megyeri út és a Nyugati Ipari út között, az idén tavasszal kezdődött fejlesztés eredményeképp közvetlen összeköttetés jött létre az Expo Center, a Vásártér, a Megyeri út, és a Nyugati Ipari út között.

A Füzes dűlő új kerékpárútja

A projekt keretében az Expo Center nyugati vége és a Nyugati Ipari út között új, kétsávos ipari feltáró út épült, ennek az új útnak köszönhetően javulhat a Megyeri út, valamint a Füzes dűlő környékén található iparterület és ipari épületek megközelítése, továbbá csökkenhet a Megyeri út, Nagy Imre út, illetve a Vásártér utca forgalmi terheltsége. Itt sem csupán új út épült, hanem azzal egy időben készült egy – az úttal párhuzamosan futó – 1,2 kilométer hosszú új kerékpárút is, egy új, biztonságosabb, jelzőlámpás csomóponttal.

Cikkünk a TOP-6.4.1-16-PC1-2017-00002 azonosítószámú „Nagy Imre út fejlesztése” című projekt keretében készült.

Hirdetés