Bognár Szilvia a Misina Ötletbörzéről: „A pécsiek szokják meg, hogy megszólítjuk őket”

Rá se fogunk ismerni

„A Misina Ötletbörze arra biztosan elegendő lesz, hogy a pécsiekkel együtt rendezzük a tv-torony környékét, és hogy ne kelljen többé pironkodnunk, ha oda visszük a Pécsre látogató ismerőseinket” – mondta a Misina-tető megújítását célzó lakossági ötletpályázat kapcsán Bognár Szilvia alpolgármester, aki lapunknak a városi projektek társadalmasításának fontos szerepéről is beszélt.

Az augusztusban indult Misina Ötletbörzére sorra érkeznek a pécsiek pályázatai, és bizony meg is éri beadni a terveket a Misina-tető megújítását célzó lakossági ötletpályázatra, hiszen a szakmai zsűri által kiválasztott leginkább megvalósítható 5 pályamű egyenként bruttó 100 ezer forintot nyer. Ahogy azt korábban megírtuk, a legjobb 5 pályaműből a város 3 koncepciót fog kidolgoztatni, ezt a 3 koncepciót – újfent a pécsiek bevonásával – közönségszavazásra bocsátják még idén ősszel.


Arról, hogy az új városvezetés miért tartotta fontosnak, hogy úgymond a pécsiekre, a pécsiek kreativitására bízza az elhagyott és leharcolt állapotban lévő néhai Misina vendéglő épületének és környékének felújítását, Bognár Szilvia alpolgármestert kérdeztük.

– Számunkra minden egyes projektünk társadalmasítása, a pécsiek bevonása, mindig kiemelten fontos lesz. Nemcsak azért, mert így a pécsiek valóban kivehetik a részüket egy-egy projektből, fejlesztésből, hanem azért is, hogy szokják meg, hogy megszólítjuk őket, hogy számít nekünk a véleményük, a gondolataik. Emellett lényeges, hogy így a pécsiek is láthatják, hogy nem olyan egyszerű egy ilyen vagy ehhez hasonló projekt tervezése és kivitelezése – mondta az alpolgármester, majd hozzátette, hogy a Misina Ötletbörze kapcsán kiemelten fontos volt a számukra, hogy a város egyik legemblematikusabb helyszínének újjászületésébe bevonják a pécsieket, hiszen igazán számukra jelent sokat ez a helyszín.

Bognár Szilvia: öröm lesz újra felmenni a Misina-tetőre

Bognár Szilvia kiemelte, hogy jelenleg már közel 20 pályázat érkezett az ötletbörzére, ugyanakkor arra számítanak, hogy a pályázatok szeptember 30-ai leadási határideje előtti kevesebb mint két hét során megsokasodnak a projekt indulása óta érlelt, jól átgondolt tervek. Az alpolgármester hangsúlyozta: azért, hogy a pécsiek ötleteit gond nélkül elfogadják, érdemes jól áttanulmányozni a Misina Ötletbörze honlapján található pályázati kiírást, azon belül is azt a hosszú listát, amelyben felsorolják azokat a terveket és tevékenységeket, amelyek nem támogathatók a pályázat részeként.

A pécsiek segítségével megújulhat a terület

Mint mondta, a rangos, neves szakmai zsűri (köztük például Karlovecz Zoltán, a város főépítésze, valamint Pelényi Margit és Dévényi Sándor, pécsi építészek) által legjobbnak ítélt pályázatoknak köszönhetően a Misina-tető újra elismert és népszerű hellyé válhat. Erre pedig nagy szükség van – folytatta –, mivel a területre ellátogató pécsiek rendszeresen küldenek fotókat a helyszínről a városvezetésnek, jelezve azt, hogy a Misina-tető jelenlegi állapota méltatlan Pécs hírnevéhez.

– Az ötletbörze arra biztosan elegendő lesz, hogy a pécsiekkel együtt rendezzük a tv-torony környékét, hogy újra öröm legyen oda felmenni, és hogy ne kelljen többé pironkodnunk, ha oda visszük a Pécsre látogató ismerőseinket – mondta az alpolgármester, aki kérdésünkre elmondta, hogy noha nincsenek preferenciái, de ő személy szerint a területen rendezett zöldövezetet látna szívesen, és azt, hogy újra több pécsi látogasson el a közösen megszépített Misina-tetőre.

És akkor még egyszer:
A tervek beadási határideje: 2020. szeptember 30., 16 óra.

Akit érdekel a pályázat, annak ajánljuk figyelmébe a Misina Ötletbörze Facebook-oldalát is.

Hirdetés