Botka emberei szállták meg Vásárhelyt, Márki-Zay nem tartja be a választási ígéretét

Különös szokásokat vezetett be a jobbikos és MSZP-s közös támogatottsággal választást nyert Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen. Az aljegyzőnek azért kellett mennie, mert a polgármester egyik számszerű tévedését kijavította. A város tele lett MSZP-s tanácsadókkal és nincs jegyzője jelenleg. A polgármester pedig diktafonozik. 

Miután Végh Ibolyát, a volt aljegyzőt kirúgta  a polgármester, elküldte a Hódmezővásárhely főjegyzőjét is. A volt aljegyző a  Vásárhely24.com-nak azt mondta, hogy a polgármester „a beszédében ugyanis azt állította, csak a hivatalba lépésekor lett számára tiszta, hogy a város milyen mértékben eladósodott. Szerinte ezt a vásárhelyiek eddig nem tudták, ő hozta nyilvánosságra munkába állását követően. Mint felelős aljegyző, jeleztem neki, hogy a város költségvetése már február 7-én kikerült az internetre, azóta bárki megnézheti a város honlapján. Továbbá az eladósodottságról annyit mondtam neki, hogy a 23 milliárdos költségvetési főösszegnek a 2 százalékát sem éri el a város adósságállománya. Tulajdonképpen ez nem hitel, hanem egy részletfizetés, ami több éven keresztül tart: 2030-ig kell megfizetnünk azt a 3,8 milliárd forintot, amit ő 5 milliárdosnak emleget”.

Hozzátette: a megválasztott polgármester „a közgyűlést csak másodlagos hatalomnak” tartja. Az aljegyző azt is mondta, hogy a szocialista Botka László emberei megszállták a hivatalt, és tegnap erősítésként megérkezett az esztergomi mártír, Tétényi Éva, és a NAV bukott munkatársa Horváth András is.

Elmesélte azt is, hogy a „független” polgármester mindent felvesz. Az aljegyző közölte: „Ahogy a kollégámmal ültünk a polgármester szobájában, egyszer Márki-Zay Péter szórakozottan benyúlt a zsebébe és kivett egy diktafont. Ránk nézett, majd azt mondta: észre sem vettem, hogy ez meg be van kapcsolva. Egyébként az asztalára mindig ki van téve a diktafon. Bekapcsolja, amikor kimegy a folyosóra, hogy így beszélgessen az emberekkel. A megbeszéléseinken mindent felírt egy füzetbe, úgy, hogy mellette diktafonon is rögzíti a beszélgetést. Azon sem lepődnék meg ha összevagdosott felvételekkel állna elő”.

A diktafonozást még a HírTv-nek is elismerte a „független” városvezető,  szerinte Horváth András (volt NAV-os) ingyen – „önkéntesen” – végez munkát, a többiek, akiket felkért megbízási szerződéssel, a legalacsonyabb bért kapják.

Arra a kérdésre, hogy Botka emberei megszállták-e a várost, igennel felelt. Arról is beszélt, hogy kampányolni könnyebb volt, mint várost vezetni, de folytatódik a kampány.

Azt is beismerte, hogy az építményadót nem törli el, holott ezzel kampányolt a választáson.

Márki-Zay pedig arról is beszélt, hogy március 15-én az MSZP-sek gyűlésére csak akkor megy el, hogyha ott lesz a Jobbik is.

A polgármester egyébként legutóbb azzal állt elő, hogy lelassult a számítógépe, és ezért elvitte egy szakemberhez, szerinte ekkor derült ki, hogy kémprogramot telepítettek a gépére, ami „profi munka” volt.

A számítástechnikában jártas szakemberek szerint ugyanakkor egy, a gépet látványosan lelassító kémprogramot kizárólag a gép használója által illegális oldalak felkeresésekor lehet vírusként beszerezni, hiszen egy profi program nem fedi fel magát egy laikus előtt – sőt, éppen ez a lényege.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés