Bringámmal sétálóutcákba’

Most, hogy már mindenki megmondta a tutit a sétálóutcákban való bringázás ügyében a létező összes internetes felületen, és a hivatásos szarkeverők is megkeverték a szart annak terjesztésével, hogy Péterffy Attila az EGÉSZ belvárosból, sőt, a világ összes belvárosából kitiltaná a bringásokat, gondoltam, én sem maradhatok ki a fergeteges véleménybuliból. Főleg mert egyszerre vagyok a pécsi belvárosban bringás és gyalogos, oké, valójában nem egyszerre. Egyszer ez vagyok, egyszer az, sőt, időnként még autós is. Tényleg csak az áltrendi, wércziki elektromos roller hiányzik a repertoáromból, bár azzal legfeljebb a közlekedési pokol legmélyebb bugyraiba száguldhatnék. 

hirdetés

Nem mondom, hogy soha nem hajtottam be eddig bringával a Ferencesek utcájába, vagy a Király utcába, bár utóbbi Színház tér és Széchenyi tér közötti szakaszára tényleg nem tette még be a lábát a kerekem. Óvatosan, lassan, a gyalogosokra odafigyelve haladtam, de minden egyes alkalommal lelkiismeretfurdalásom volt még így is, és nem azért, mert eddig is evidencia volt, hogy tilos biciklizni ezeken a közterületeken. 

Egy ideális világban a környezetszennyező autózás alternatívája a városban a biciklizés, de a legszűkebben vett pécsi belvárosban, a sétálóutcákban nem kell kiváltani az autózást semmivel, hanem békén kell hagyni a gyalogosokat. Az ugyanis nem normális, hogy a Királyban és a Ferencesekben magad mögé kell pillantgatnod folyamatosan, száguld-e valaki feléd lobogó hajjal, 32 km/h sebességgel, egy fémszerkezet hátán.

Én negyven éve futballozom, és ugyan nem vagyok egy Andres Iniesta, elég jó a periférikus látásom, de még nekem is élesre kell állítanom az antennáimat, hogy ne zavarjam felelőtlen oldallépésekkel a menetrendszerűen érkező ámokfutót a sétálóutcákban.

Az egyik fő cél egy modern nagyvárosban a közösségi közlekedés és az alternatív közlekedési eszközök előnyben részesítése a környezetszennyező, a parkolás miatt zsúfoltságot okozó autózással szemben. Az egyik fő cél. Van azonban még sok fő cél ezen kívül is. Például, hogy gyalogosan is biztonságosan tudjon közlekedni, aki úgy akar. Mert bármilyen furcsa, a gyaloglás is egy alternatív közlekedési eszköz, főleg egy olyan nem túl nagy belvárosban, mint a pécsi. Már szinte fájó közhely, hogy önkorlátozásra, kifinomultabb közlekedési kultúrára lenne szükség. Arra, hogy az autósok vigyázzanak a bringásokra, a bringások a gyalogosokra, meg úgy egyáltalán: mindenki mindenkire. Hogy ne egymás kárára akarjunk egy perccel előbb odaérni. Mivel minket magyarokat úgy rakott össze a történelem, hogy minden egyes szituációban le akarjuk nyomni egymást közforgalmú helyeken, de mindig sajnos nem lehet, a frusztráció és az agresszió kódolva van a közlekedési kultúránkban és szokásainkban.

Minimális előnyökért simán áthágjuk a szabályokat és megnehezítjük egymás életét, a hibás pedig természetesen mindig a másik.

Aki bringásként körömszakadtáig ragaszkodik a Király utca-Ferencesek utcája útvonalhoz, csak azért, mert ez a legrövidebb, meg ezt szokta meg, és nem hajlandó az attól néhány tíz méterre északra, forgalomcsillapított utcákban futó, felfestett bicikliutat, vagy a többi, valóban nem túl sok, de attól még valós alternatívát jelentő utcát használni, az ezt az örökölt önzést mutatja fel jól láthatóan.

Lehet persze finomítgatni a szabályokon, fel lehet oldani a tiltást bizonyos napszakokban, lehet agyalni a tökéletes megoldáson, de ettől még az eleve szűk, de tavasztól őszig a vendéglátóhelyek teraszai által tovább szűkített sétálóutcákban a sétálók az elsők, őket kell védeni. Ha pedig valaki felhívja a figyelmet erre, akkor nem hőbörögni kell, hanem meghallgatni, aztán továbbtekerni – szabályosan.