El akarta gázolni volt élettársát, meg akarta erőszakolni annak lányát, megfenyegette mindkettőjüket a pécsi rém, aki egy belga tömeggyilkos nyomán maga is előszeretettel mutatkozott napszemüvegben. Végül az elmegyógyintézetben végezte a huszonéves férfi, akit 1980-ban kapcsoltak le a zsaruk.

hirdetés

1976-ban kezdődtek a problémák, mikor Sebestyén L. kezdett szemet vetni bizonyos B. Tiborné lányára. Ezzel csupán az volt a gond, hogy B. Tiborné már hosszú évek óta társa volt a férfinak, szerelmi viszonyt ápoltak. Mindez nem akadályozta meg a férfit abban, hogy rátámadjon a lányra, ennek eredménye viszont egy börtönbüntetés lett erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérlete miatt.

Miután szabadult, újra felvette a kapcsolatot korábbi párjával, B. Tibornéval. A huszonhét éves férfi leselkedett a munkahelye és a háza körül, a nyomában járt, majd térden állva könyörgött neki, mindezt hiába. Miután látta, hogy zárt ajtókon kopogtat, korábbi áldozatánál is próbálkozni kezdett, őt is felkereste. Mindhiába.

1979 augusztusában a tettek mezejére lépett a férfi: Trabantjával majdnem elütötte korábbi élettársát, akinek ezután elege lett és a rendőrséghez fordult, hogy ők fékezzék meg Sebestyént.

Elszakadt a férfinál a cérna: a tettek mezejére lépett

1980. január 3-án telt be végleg a pohár a férfinál: szülei lakásán magához vett egy tőrt és egy símaszkot, amit álarc gyanánt kívánt használni. Első útja a lány munkahelyéhez vezetett, ahol a következőt közölte vele:

„Anyádat kibújtatom a bőréből.”

Továbbállt, B.-nét is felkereste a munkahelyén. Csendesen fellopózott az asszonyhoz az emeletre, neki azt mondta:

„Azért jöttem, hogy feldaraboljalak.”

A nő halálra rémült, ám volt még annyi lélekjelenléte, hogy kirohanjon és segítséget kérjen, értesítse a rendőrséget, miután sikerült elterelnie a férfi figyelmét.

A rendőrök kisvártatva letartóztatták Sebestyént, a szakvélemény pedig megállapította, hogy a férfi kóros személyiségű, hisztériás alkat, enyhe fokban korlátozva volt cselekménye társadalmi veszélyessége felismerésében. Emberölés előkészületének bűntette miatt emeltek vádat ellene.

Kis érdekes adalék még a történethez: Sebestyénnél egy pici újságkivágást is találtak a pénztárcájába gyűrve. Egy belga tömeggyilkosról szólt a kivágott cikk, aki a „miért gyilkolt?” kérdésre a következő választ adta: „Azért gyilkoltam, mert letépték rólam a napszemüvegemet…”

Valószínűleg ebből a megfontolásból is grasszált fel-alá fontoskodva napszemüvegben Sebestyén – nem csak az utcán, még az elmegyógyintézet épületében napszemüvegben is – legalábbis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézet dolgozóinak elmondása alapján.

Hirdetés