Coca, a kétkarmú teknős új akváriumot kapott

A víz világnapja alkalmából a Pécsi Állatkert egyik különleges állata, Coca, a kétkarmú teknős új akváriumot kapott. A malacképű teknős eddig ázsiai halakkal élt együtt, de a látogatók javaslatára egy teljesen új helyre költöztették. A szárazföldi és vízi élőhelyek bemutatására is alkalmas, 2500 literes akvárium megépítését a Tettye Forrásház Zrt. támogatta több mint kétmillió forinttal. 

Coca, a kétkarmú teknős eddig párjától külön, ázsiai halakkal együtt úszkált. Most azonban akkora akváriumot kapott, ahol összeszoktathatják őket. A Pécsi Állatkertben található két édesvízi teknős különlegessége, hogy sós vízben is megélnek. Magyarországon a fővárosi állatkerten kívül egyedül Pécsett láthatóak.

– Eddig egy olyan akváriumban lakott, amely az ő élőhelyének teljesen megfelelt, de a külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha szűken tartottuk volna az állatot. Erről persze szó sem volt, de szerettünk volna mind a látogatóinknak, mind pedig az állatnak a kedvében járni, így egy olyan 2500 literes akváriumba helyeztük át, ahol a vízi- és szárazföldi élővilágot is be tudjuk vele együtt mutatni – mondta Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója.

Az akvárium megépítését az idén tízéves Tettye Forrásház Zrt. támogatta. A pécsi vízszolgáltató vezérigazgatója, Sándor Zsolt az akvárium bemutatása után elmondta: bár Pécs környezetében több olyan vízadó réteg van, ahol több száz, több ezer éve elraktározott vízkészletek állnak rendelkezésre, szükség van egy olyan vízszolgáltatóra, ami a háztartásokhoz el is juttatja a friss vizet. Az ilyen projektekkel – mint az akvárium létrehozásának támogatása – pedig fel tudjuk hívni a víz fontosságára a figyelmet – tette hozzá az igazgató.

– Számunkra kitűnő lehetőség, hogy az állatkertben található vízi élőhelyeken és állatokon keresztül is tudjuk hangsúlyozni a víz fontosságát – mondta Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. igazgatója.

Decsi István, Pécs alpolgármestere az akvárium bemutatóján hangsúlyozta: a Pécsi Állatkert kiemelt turisztikai attrakció a városban, ami négy évvel ezelőtti újjáépítése után is folyamatosan képes új látnivalókkal bővülni.

– Négy éve készült el az új állatkert, több mint 1,7 milliárd forintos beruházásból, és úgy gondolom, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen olyan élményt nyújt a családoknak, gyerekeknek, amit máshol a régióban nem találnak meg. Ez a fejlesztés pedig nem állt meg, tavaly 70 millió forintból egy oktatási program is elindult itt, ami több mint 13 ezer diákot érint a megyében – tette hozzá Decsi István.

Coca és párja új akváriumát a víz világnapján adták át, amit március 22-én tartanak világszerte, de az állatkert egész hétvégén vizes programokkal készült a látogatóknak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés