Csizi, Bánki, Páva, Tüke Busz-vezetők, és mások beidézését kérte a Volvo-per elsőrendű vádlottja

Csizi Péter országgyűlési képviselő és Páva Zsolt polgármester 2015-ben a korrupciógyanús buszbeszerzés után

Kaposváron egy előkészítő tárgyalással megkezdődött a pécsi Volvo-per. A tárgyalás ugyan nem tartott sokáig, de erősen indult: az elsőrendű vádlott vallomásában volt és jelenlegi politikusok bíróság elé idézését kérte.

Bizarr hangvételű, indulatoktól nem mentes sajtótájékoztatót tartott a reggel kilenckor kezdődő tárgyalás és a bíróság épülete előtt a per másodrendű vádlottja, Csengő András, aki év elején egy interjúban állt a nyilvánosság elé, és nyilatkozott az ügy – akkor még – gyanúsítottjaként. Csengő egy hosszú szöveget olvasott fel, kemény szavakkal utasítva el a vádhatóság állításait, egyben kétségbe vonva, hogy Magyarország jogállam. Azt mondta, nem ő a bűnöző, hanem azok, akik az ellene folyó eljárásért felelősek. Csengő elmondta, nem hajlandó részt venni a tárgyaláson, nem is jelent meg a bíróság előtt, ügyvédje viszont igen.

A per előzményeit ebben a cikkben foglaltuk össze:

Volvo-gate: 600 milliós kárt okoztak a pécsi buszbeszerzés során, vádat emeltek ellenük

Az elsőrendű és a harmadrendű vádlott jelenlétében kezdődött meg a per, melynek során elsőként a vádhatóság képviselője kapott szót dr. Vadócz Attila bírótól.

A vádbeszéd főbb állításai:

  • Az első és a másodrendű vádlott (Csengő András) ismerték egymást egy korábbi buszbeszerzési ügylet kapcsán. Előbbi volt megbízva az önkormányzat által elhatározott buszcsereprogram bonyolításával, és tárgyalásokat folytatott lehetséges szállítókkal.
  • A másodrendű vádlott a korábbi kapcsolatokra hivatkozva felvette a kapcsolatot az elsőrendű vádlottal, hogy működjenek együtt. A Volvo Hungária jelezte a Tüke Busznak, hogy van egy nagyobb használt buszflotta. Az elsőrendű vádlott levelet kapott a Volvótól, majd tárgyalás is történt. Az első és másodrendű vádlott közösen megtekintették a buszokat. A másodrendű vádlott akkor még nem a Bus and Coach nevű cég képviseleten járt el, később hatalmazták csak fel arra, hogy nevezett cég nevében járjon el. (Később a Tüke Busz nem a Volvótól, hanem ettől a beiktatott közvetítőtől, a Bus and Coachtól vásárolta meg a buszokat.)
  • Akkor 2,6 milliárdért lettek volna megvásárolhatók a buszok, az esetleges átalakítással, és szállítással is legfeljebb 2,8 milliárdba került volna a flotta. Ennek ellenére olyan tartalmú előterjesztés jutott el az önkormányzathoz az elsőrendű vádlott közreműködése nyomán, hogy a buszok ára 3,5 milliárd forint.
  • Hitelt kellett felvennie a Tüke Busznak, a hitelfelvételre közbeszerzést írtak ki, amit a pécsi közgyűlés engedélyezett. Utóbbi hozzájárult ahhoz, hogy a Tüke 3,5 milliárd forint hitelt vegyen fel.
  • Az elsőrendű vádlottnak tudomása volt a lényegesen kedvezőbb, akkori áron 2,6 milliárdos ajánlatról.
  • A kiírt közbeszerzésre kizárólag a Bus and Coach jelentkezett, amelynek nevében akkor már a másodrendű vádlott járt el. Az ajánlatukban alvázszám szerint ugyanazok a buszok szerepeltek, amelyekre a Volvo korábban ajánlatot tett a Tükének, de a Bus and Coach magasabb összeget határozott meg vételárként, ez 895 millióval haladta meg az eredeti ajánlatot.
  • Az első rendű vádlott a közbeszerzés érvénytelenítése helyett lezárta azt, és 2015. április 30-án szerződést kötött a Bus and Coach-csal.
  • A két ajánlat közti különbözet egy része a másodrendű vádlott szerb bankszámlájára érkezett, ennek egy részét 900 ezer eurót felvett készpénzben, és azt megkísérelte befizetni egy hollandiai bankszámlára, a holland hatóságok azonban pénzmosás gyanúja miatt lefoglalták az összeget.
  • Az első és a másodrendű vádlott tisztában voltak azzal, hogy 606 millió forintot fizetett ki a Tüke Busz bármilyen ellenszolgáltatás nélkül a Bus and Coach-nak, ennyi vagyoni hátrányt okoztak a Tüke Busznak.
  • Ezen összeg egy része, 172 millió forint a harmadrendű vádlott thaiföldi cégének számlájára érkezett, ennek az ügyletnek gazdasági háttere nem volt, színlelt számlák álltak a háttérben, gazdasági tevékenység nem volt mögöttük. A harmadrendű vádlottnak tisztában kellett lennie azzal, hogy ez az összeg más által elkövetett bűncselekménnyel áll összefüggésben.

Az első és a másodrendű vádlottat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalással, a harmadrendű vádlottat különösen nagy értéket meghaladó értékű pénzmosással vádolják.

Elhangzott, amennyiben beismerik a bűnösségüket, akkor az elsőrendű vádlott 5 év szabadságvesztéssel büntetendő, a harmadrendű vádlott pedig két év szabadságvesztéssel, öt év próbaidőre felfüggesztve. Emellett mindkét vádlott esetében jelentős pénzbüntetést kér az ügyészség, a harmadrendű esetében 172 millió forint vagyonelkobzást.

Mivel a másodrendű vádlott nem jelent meg a bíróság előtt, az ő büntetési tétele kimaradt a vádbeszédből, de információink szerint az elsőrendű vádlotthoz hasonló tétel szerepel az iratokban.

Összegezve: a vádhatóság szerint az első és másodrendű vádlott az önkormányzat illetékeseit és döntéshozóit megtévesztve tudatosan összejátszott annak érdekében, hogy az önkormányzat a magasabb vételárat fogadja el, a közvetítő cég beiktatásával létre jött különbözetet pedig lenyelték volna. Érdekes: hogy a harmadrendű vádlott milyen kapcsolatban volt az első és másodrendűvel, arról egyetlen szó sem hangzott el a vádbeszédben.

A harmadrendű vádlott elismerte bűnösségét, nem tett vallomást, az első rendű vádlott viszont nem ismerte el bűnösségét, és írásbeli vallomást tett, amit a bíró felolvasott.

Az elsőrendű vádlott vallomásának lényegi pontjai: 

  • Amikor a közbeszerzés zajlott, a nemzetközi piacon csak a Bus and Coachtól és csak ezen az áron lehetett megvásárolni olyan paraméterű flottát, ami Pécsnek kellett, nem volt más lehetőség, nem volt a piacon más flotta.
  • A Tüke Busz más vezetői is aláírták a beszerzéshez kapcsolódó dokumentumokat, ahogy Páva Zsolt polgármester is.
  • Őt Csizi Péter, a város akkori alpolgármestere kérte fel arra, hogy szakmailag felügyelje a buszcsereprogramot, aminek az előkészítése már 2013-ban megindult. 
  • Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, Csizi Péter fideszes alpolgármester és egy, az akkori önkormányzat gazdasági ügyeire komoly hatással bíró tanácsadó-szakértő, aki Bánki Erik rokona, együtt voltak Hollandiában megtekinteni a buszokat. (A gazdasági szakembert meg is nevezte a vallomás, de mivel nem közszereplő, nem írjuk le a nevét.)
  • Csizi Péter alpolgármester, később országgyűlési képviselő és Bánki Erik országgyűlési képviselő befolyása alatt álltak azok az önkormányzati testületek, amelyek a Volvo-beszerzésről döntöttek. A másodrendű vádlott Bánki Erik említett gazdasági szakember rokonának barátja és szomszédja.
  • Közte és a másodrendű vádlott között semmilyen előzetes egyeztetés nem volt.
  • Neki az egész ügyletben annyi volt a feladata, hogy a buszok műszaki állapotát mérje fel.
  • Nem létezett hivatalos Volvo Hungária ajánlat, ajánlati formában nem jelent meg ez. Nem beszélhetünk két összehasonlítható ajánlatról, csak arról, hogy a Bus and Coach milyen ajánlatot tett.
  • Csizi Péter, az említett komoly befolyással bíró gazdasági tanácsadó és nyilván Bánki is tisztában volt az árral.
  • Az, hogy a nagy hitel miatt elvileg csak kormányengedély birtokában lett volna megvalósítható az ügylet, számára megnyugtató volt.
  • Nem vett részt az önkormányzati előterjesztés elkészítésében, arra semmilyen hatása nem volt.
  • Fontos mozzanat szerinte, hogy sem a Volvo Hungária, sem a Volvo Hollandia nem tett ajánlatot a Tüke busz felé, pedig tehettek volna.
  • Amikor az aláírás megtörtént, a valóságban már nem ő irányított a céget, csak papíron, hiszen akkor már a NAV egy korábbi problémás céges ügy miatt eltiltotta a cégvezetéstől. Csizi Péter és az említett gazdasági tanácsadó azzal érvelt amellett, hogy írja alá a szerződést, hogy ellenkező esetben később felróhatják neki, hogy miatta állt meg a tömegközlekedés. (A cég buszai akkor már nagyon rossz állapotban voltak.)
  • Azt is mondták neki, hogy “Bánki Erik nagyon mérges” a NAV-os ügye miatt, különben is, felesleges izgulnia, hiszen kormányfelhatalmazás kell a hitelfelvételhez.
  • Szerinte életszerűtlen, hogy ő egymaga megtévesztette a Tüke Busz vezetőit, az önkormányzatot, a pénzintézetet, és Magyarország kormányát. Arról elmondása szerint csak később értesült, hogy a kormány előtt talán nem is volt a hitelfelvétel ügye.
  • Egyetlen eurót sem utalt a Bus and Coachnak, sajnálja, hogy nem állt ellen a politikusok felől érkező pressziónak.
  • Végezetül Csizi Péter, Bánki Erik, Páva Zsolt, az említett gazdasági tanácsadó, egy másik ismert pécsi gazdasági szakember, egyetemi oktató, számos volt és jelenlegi Tüke Busz-tisztségviselő és önkormányzati alkalmazott, valamint egy pécsi ügyvéd bíróság elé idézését kérte.
  • Felvetette, a bíróság kérje ki hivatalosan egy adott időszakban a Magyarország és Hollandia közti utaslistákat, és vizsgálja meg utaztak-e együtt az általa megnevezett személyek, köztük politikusok Hollandiába.
  • Azt is indítványozta, hogy vizsgálják ki, a hitelt biztosító bank milyen jogcímen és kinek utalt pénzt ezen ügylet kapcsán.

A per tárgyalása 2021. január 12-én folytatódik Kaposváron.

 

 

 

Hirdetés