Hirdetés

Már harmadik éve ünnepli az ország az Arborétumok Napját, de a héten lesz a Történeti kertek, kastélyparkok napja is. Így vagy úgy, ezek az alkalmak tökéletesek arra, hogy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból, és elmerüljünk a természet szépségeiben. Pécsett is lesznek programok, mutatjuk, hova érdemes menni.

Május 29-én lesz az Arborétumok Napja a Nemzeti Parkok Hetén belül, de a héten ünneplik a Történeti kertek, kastélyparkok napját is. Van, ahol ennek, máshol a másik ünnepnek hódolnak, programok azonban mindenképpen lesznek. Pécsett három olyan „rejtett oázis” is van, ahova érdemes elzarándokolni az ünnepek alkalmával.

Barangolás az egyetemi csodavilágban

Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a mai botanikus kertet valamikor a jezsuita rend által működtetett Pius Gimnázium kertjéből alakították ki azt követően, hogy 1952-ben megalakult a pécsi Pedagógiai Főiskola Biológia Tanszéke. Az elmúlt évtizedek alatt egyre több növényt ültettek, és egyre egzotikusabbakat szereztek, melynek köszönhetően 1989-ben védett területté nyilvánították.

Napjainkban az egyetem növényrendszertani és geobotanikai tanszéke gondozza a 6,87 hektáron elterülő parkot, ahol mintegy hétezerféle növény található meg. Mintegy 350 faj pedig különösen értékes, védett. A létesítmény üvegházát 2011-ben felújították és a kerti tavat is rendbe tették.

A botanikus kert június 1-2. között, az idén először megrendezett Történeti kertek, kastélyparkok napja alkalmából várja az iskolásokat családi programokkal a Családok Évéhez kötődően. Június elsején pénteken 9–18 óra között interaktív foglalkozások és szakmai vezetések lesznek az iskolásoknak, szombaton 9–18 óra között a Családok Évéhez kötődően a kert várja a családokat, akik akár egyénileg, akár vezetéssel is megnézhetik a gyűjteményeket. Szombaton 15 órától a PTE Művészeti Kar zeneművészeti hallgatóinak koncertjére is sor kerül. A részletes programért kattintsunk IDE!

Ingyenes szakvezetés a tettyei arborétumban

A Tettye tér 9. szám alatti Pintér-kert 1,7 hektáron terül el, és a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képezi, természetvédelmi terület. Pintér János banktisztviselőről kapta nevét, aki az itt álló villa egykori tulajdonosa volt. Ő volt az, aki annak idején különféle növényeket telepített ide, és így hozta létre az örökzöld gyűjteményes kertet. Halála után a természet visszahódította a kertet, így az őshonos- és dísznövények egy érdekes keveréke jött itt létre. Ma több mint harminc védett növényfaj él itt, többek között a bánáti bazsarózsa és különleges orchideák.

Fotó: Komlós Attila

Május 29-én kedden, az egész napos növényünnepen mindössze kétszáz forintért vehetünk jegyet, amiért cserébe megcsodálhatjuk a kora nyári pompájában tündöklő növényvilágot. Az arborétumi szabad séta mellé kijelölt időpontokban ingyenes szakvezetést is biztosítanak a látogatók számára. A kertben kedden 9-től 16 óráig barangolhatunk, szakvezetések 9.00-kor, 11.00-kor és 14.00-kor indulnak.

Látogass el a pécsbányai magánarborétumba!

Pécsbánya szívében, a Zöldellő utcában megbújó kis magánkertben több mint 1600-féle növény között barangolhatunk. Berghauer Tibor és felesége 1973 óta ülteti a növényeket. Az egyhektáros telket, amely mára meg is telt növényekkel, a rendszerváltáskor vették birtokba, akkor költöztették ide az akkor már meglévő növényeket.

A házaspár több száz botanikus kerttel áll kapcsolatban, így jutottak hozzá a ritkánál ritkább növényekhez. A kertben sétálva találkozhatunk pálmákkal, mamutfenyőkkel és káprázatos rododendronfával is. A kertet mindenki látogathatja előzetes egyeztetés után.  Sokszor érkeznek ide óvodás és iskolás csoportok, családok is.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét