Csodálatos karácsonyi üzenet egy pécsi kamaszlánytól

Jézus születésének estéjén már évek óta betlehemezünk egy kis templomban. A templom ilyenkor zsúfolásig tele van. Ragyogó arcok, vidám gyerekek és gyermekké vált felnőttek várják, hogy az ezerszer hallott történet újra megismétlődjön. Az oltár mellett állva teljesen valóssá válik a pásztorok juhszaga, a királyok tömjénje, az angyalok éneke és Mária gyönyörű mosolya.

Az adventi vásárban sétálva minden házikó előtt más-más illat csap meg. A forralt bor, a levendula, a kürtőskalács, a méz és még sok más, amelyek mind-mind az adventet idézik.

De vajon milyen lehetett a karácsony száz évvel ezelőtt? Hullott a hó. A fiúk már felhúzták bundájukat. Utoljára beszélték át, hogy kinek mi a szerepe. Csizmát húztak, és házról házra járva mindenhova bekopogtak. Miután eljátszották a betlehemest, megkínálták őket finomságokkal. Boldogok voltak. Talán így volt, talán nem.

Sok helyen annyi maradt meg, hogy ez a szeretet ünnepe, van, ahol ekkor jön a Mikulás, megajándékozza a gyerekeket, mindenki vásárlási lázban ég.

És ha odaég a bejgli, akkor mi van? Akkor is meg fog születni Jézus, vagy nem? Szinte már senki se tudja, hogy a Mikulás nem Lappföldről való, hanem Szent Miklós legendája, hagyománya szerint jön el, és ezt sem szenteste teszi meg, hisz tudja jól, hogy nincs ott helye.

Soha nem lesz tökéletes karácsony, mert az csak egyszer lehetett, és az akkor volt, amikor Jézus megszületett.

Én két éve tudtam meg, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándékokat. Persze többen kinevettek, hogy milyen naiv vagyok, de nem volt igazuk.

Nem naiv voltam, hanem gyermek, mert a gyermek szereti a titkokat. Gyermekként a titkot éltem meg valóságként, most a valóságot élem meg titokként.

Nádudvary Gílvád 8. A, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 

Hirdetés