Csodás szökőkutat kaptak az uránvárosiak

Felsorolni is nehéz vállalás lenne, hogy az elmúlt időszakban milyen fejlesztések valósultak meg Pécs egyik legdinamikusabban fejlődő városrészében, Uránvárosban. A fejlesztéssorozat legújabb állomása a környék ismert és szeretett szökőkútjának felújítása volt, melynek pénteki átadóünnepségén még a városrész „első fecskéi” közül is részt vettek lakók.  

hirdetés

A finisébe ért az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb uránvárosi fejlesztéssorozata, melynek keretében többek között megújult a Hajnóczy Piac és környéke, felújítottak megannyi járdát, új parkolókat alakítottak ki. Az Uránvárost érintő komplex fejlesztési projekt részeként valósult meg a „Zöld város” program, melynek során 366 millió forintos pályázati támogatásból zöldülhetett meg a városrész egy jelentős része, a Laterum Hotel és a Bihari János utca közötti szakasz.

– A városrész nagyszabású megújítása innen, a Kőrösi Csoma Sándor utcából indult el még 2010-ben. Első lépésként ennek a szökőkútnak a környezetét rendeztük: padokat telepítettünk, felújítottuk a teret, és kitisztítottuk a kutat. Később egyre nagyobb területen megindulhattak a munkálatok, az utcában parkolókat alakítottunk ki, és a Hajnóczy utcai fejlesztések is elstartoltak – mondta el a pénteki ünnepségen Decsi István, Pécs alpolgármestere.

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy korábban egy elöregedő városrész volt Uránváros, mára azonban egy olyan környék, ahol a fiatalok, családosok is jól érezhetik magukat.

– A mai átadóünnepséggel nem ér véget a nagyszabású fejlesztéssorozat, hiszen szeretnénk, ha a játszóterek is megújulnának, az orvosi rendelők jobb állapotba kerülnének, de terveink között van, hogy a gyermekorvosi rendelőt is új köntösbe öltöztetjük. A tervek nem maradnak csak tervek, hiszen a szomszédos épületben hamarosan megindulnak a munkálatok, aminek végeztével három új gyermekorvosi rendelőt fogunk átadni az uránvárosiaknak parkolókkal, védőnői szolgálattal – tette hozzá Decsi István.

Az ünnepségen több olyan lakó is jelen volt, akik a városrészben nőttek fel, és máig aktívan részt vesznek Uránváros életében. Bundy János, „Bundy bácsi” elmesélte az eseményen, hogy ő még a szökőkút ötven évvel ezelőtti átadására is emlékszik, de nem felejti azt a pillanatot sem, amikor közel pár évvel ezelőtt elhangzott, hogy a nagyszabású felújítássorozat részeként a szökőkút is megújul majd.

A kellemes nosztalgiázást követően az uránvárosiak együtt kapcsolták be a szökőkutat.

hirdetés
Hirdetés